Aszad újra és újra

Bassár el-Aszad szír elnök július 17-én ismét letette hivatali esküjét. Májusban régi vágású arab vezetőként a látszatra sem ügyelve a voksok 95,1 százalékát söpörte be, így újabb hét évvel toldhatja meg családja fél évszázados és saját két évtizedes uralmát. No de a 2003-as iraki háború óta tudjuk, hogy a Közel-­Keleten demokráciát számonkérni felesleges, legalábbis nem célszerű. Noha sokáig úgy tűnt, hogy az ifjabb Aszad elherdálja apai örökségét, végül némi vér, az ország szuverenitásának feladása és területe harminc százalékának elvesztése árán megszilárdította pozíció­ját. Ezzel immár együtt kell élnie a világnak.

Az elnök harca azonban nem ért véget. Ahogy Háfez el-Aszad az Izrael által 1967-ben elfoglalt Golán-fennsík visszaszerzését, fia most az ország újraegyesítését nevezi elsődleges céljának, ami – mint a párhuzam sejteti – ismét csak a nehéz reformok halogatásának és a társadalmi követelések elcsendesítésének az eszköze lehet. Közben, ahogy a beiktatási beszéde is mutatja, tovább él az évtizedes narratíva, mely szerint Szíria ellenállása és az „arab ügy” melletti elköteleződése miatt áll a Nyugat, a „lator” arab államok, no meg természetesen Izrael támadásának a kereszttüzében. Értsd: ahogy a háborúról, úgy a jövő minden gondjáról is kizárólag mások tehetnek.

Az újraegyesítés azonban veszett ügy. Washington kilencszáz katonával és lojális milíciákkal őrzi az Iszlám Államtól elhódított északkeleti területeket, Törökország pedig ennél jóval nagyobb erőkkel van jelen az északi, egykor kurd többségű régiókban. Közben az északnyugati Idlib tartományban a magát Al-Káida-tagozatból mérsékelt ellenzékké átcímkéző Bizottság Szíria Felszabadításáért (Hajat Tahrír as-Sám) szilárdította meg a hatalmát, melynek vezetője, Abu Muhammed al-Dzsúláni nemrég terepruháját dizájnos öltönyre váltva biztosította az amerikai PBS riporterét, hogy politikai céljaik megállnak Szíria határainál, és sem Európára, sem pedig az Egyesült Államokra nem jelentenek veszélyt. Al-Dzsúláni a nemzetközi elismerésért a vele egykor szövetséges külföldi dzsihádistákat is elkezdte összefogdosni, és – nomen est omen – természetesen ő is a teljes ország felszabadítását ígéri.