Újra berobbant az űrverseny, magáncégek is beszálltak

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

Mi látszik a világűrben a földi nagyhatalmak marakodásából? Számba vettük az új űrverseny állását. A napokban kapcsolt magasabb fokozatba a kínai űrterjeszkedés: négy év után visszatérnek az űrbe a kínai űrhajósok, a vörös óriás most három asztronautát küldött fel készülőben lévő űrállomására a Sencsou-12 űrhajón, a Csang-cseng 2F hordozórakéta segítségével. Az űrhajósok három hónapig maradnak majd a Tiangong űrállomáson, annak létfenntartó és karbantartó funkcióit rajtuk tesztelik.

Kínáé lesz a következő évek űrállomása
Peking ezzel fordít az űrhöz való hozzáférés hagyományos formáin: bár a Nemzetközi Űrállomás (ISS) tizenkilenc ország bő kétszáz asztronautáját fogadta már 1998-as üzembe állítása óta, kínai űrhajósok amerikai döntésre nem vehetik igénybe. Az ISS azonban terv szerint 2024-re eléri életciklusa végét, és le kell majd szerelni – s bár a NASA tervei között szerepel, hogy tovább üzemelteti, Oroszország viszont legkésőbb 2025-ben mindenképpen kihátrál mögüle, és 2030-ra saját űrállomás felépítését tervezi. Az eddigi kínai űrállomások rövid életciklusúak voltak, a Tiangonggal több mint egy évtizeden át számol a kínai kormány. Könnyen elképzelhető tehát, hogy 2024 után a Tiangong jóformán átveszi a Nemzetközi Űrállomás által betöltött szerepet – ezt alátámasztja az is, hogy bár Kína a jelenlegi fázisban nem tervezi bevonni más országok asztronautáit az űrállomásprojektbe, Csou Csien-ping, a legénységi űrprogram vezető tervezője szerint későbbi fázisokban „minden bizonnyal” jöhetnek majd külföldiek is a Tiangongra. (Igaz, a kínai űrállomás áprilisban legutóbb épp egy félresikerült rakétaindítás miatt került be a hírekbe, akkor egy rakétagyorsító tért vissza váratlanul a Föld légterébe a bolygó körüli pályára állás után, és a Maldív-szigeteket épp csak elkerülve az Indiai-óceánban landolt.)

„Kína mind állami szinten, mind magángazdasági szereplői által elképesztő mértékben növeli az űrtevékenységére fordított forrásokat” – fogalmaz Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, az ELTE tudományos főmunkatársa. A szakember a kínaiak holdprogramjára is felhívja a figyelmet: „Jelenleg Kína az egyetlen olyan nemzet, amely sikeres műveleteket volt képes végezni a Holdnak azon a felén, amely nem látható közvetlenül a Földről.” A kínai holdprogram valóban számos eredménnyel büszkélkedhet: egy 2013-ban kihelyezett, három hónapos üzemidejűre tervezett holdszonda a mai napig működik, a Hold távoli oldalára 2019-ben kiküldött szonda után pedig tavaly decemberben ismét korszakos eredményt sikerült elérni, miután a kínai hold­istennőről elnevezett Csang-o-5 szonda kétkilónyi holdbéli kőzetmintát hozott vissza a Földre – ez legutóbb 1976-ban sikerült a szovjeteknek, jóval kevésbé komplex útvonalon.

Szakértők szerint a Csang-o-5 a legénységgel végrehajtott kínai holdmissziók főpróbájának is tekinthető. 2027-ig három új holdmisszió van tervben, valamint az orosz Roszkoszmosszal együttműködésben egy állandó kínai jelenlétet biztosító holdbéli űrállomás. „A ciszlunáris tér, azaz a Föld–Hold között elterülő hatalmas terület lesz a következő nagy övezet, amelyet aktívan hasznosítani fog az emberiség” – elemez Ferencz Orsolya, szavai alapján pedig mindjárt érthetővé válik, miért is számol Kína azzal, hogy a „Föld–Hold gazdasági övezetből” 2050-re évi 10 billió dollárnyi hasznot húzzon, holott a globális űripar ma alig harmincadakkora, 350 milliárdos iparág.

Újra embereket küld a Holdra Amerika
Mindeközben nem tétlenkedik az USA sem: 2020 októberében hozták nyilvánosságra az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Japán, Luxemburg, Olaszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Arab Emírségek között köttetett Artemisz-szerződést, amely a NASA Artemisz­-programjának jogi keretrendszere. A nagyratörő programban novemberben indul majd el az első, három hónapos misszió, egyelőre legénység nélkül, de már létfenntartó rendszerekkel.2024-re az USA fel akarja juttatni a Holdra az első nőt és a következő férfit, Lunar Gateway néven Hold körüli pályára állítana egy új űrállomást, és Artemisz-alaptábort nyitna a Hold déli sarkán a fenntartható emberi jelenlét előfeltételeként. Az egyes országok Artemisz-programhoz való hozzájárulásait az amerikaiak bilaterális szerződésekben rögzítenék, és ez a program szolgálna a Hold kiaknázásának jogi keretéül is.

„A Hold stratégiai fontosságú terület a nyersanyag-kitermelés és egyes ipari tevékenységek lehetősége okán. És persze a nemzetbiztonsági szempontok sem mellékesek, egyrészt a Holdra tervezett infrastruktúra védelme miatt, másrészt azért, mert a Hold egyik fele folyamatosan a Föld felé néz, a másik az ellenkező irányba, ami stratégiai előnyt jelenthet egyes védelmi kérdések területén” – véli Ferencz Orsolya. Úgy látja, hogy az Egyesült Államok űrbéli érdekei tekintetében a demokraták és a republikánusok között viszonylagos egyetértés honol: „A Biden-adminisztráció egyelőre nem változtatott lényegesen a Trump-féle irányvonalon a Hold kérdésében, sőt a 2022-es költségvetésben az USA jelentősen növelni kívánja az űrkutatásra fordított költségvetési forrásokat. Ez persze módosulhat, hiszen a demokraták Kennedy óta sokat változtak, gyakran állítják egymással szembe a szociális kérdéseket és az űrtevékenységet. Ez nem túl szerencsés irány, reméljük, az űrprogram ezúttal nem lesz áldozata a politikai irányváltásnak, eddig is sokat veszített az emberiség azzal, hogy 1972 óta nem járt ember a kísérő égitestünkön” – mondja a szakértő. 

Ki fér hozzá a Holdhoz?
2015-ben, Barack Obama elnöksége alatt szavazta meg a kongresszus azt a törvényt, amely lehetővé teszi amerikai cégeknek az űrbéli erőforrások kitermelését és értékesítését, Donald Trump pedig tavaly áprilisban rendelettel engedélyezte a Holdon folyó bányászatot, leszögezve, hogy „a világűr az emberi tevékenység jogilag és fizikailag egyedi területe, az Egyesült Államok nem tekinti globális közjónak”. Bár az orosz űrügynökség akkor a gyarmatosításhoz hasonlította Trump rendeletét, nem árt észben tartani, hogy az ameri­kai­a­kat elsősorban a Hold krátereiben található, oxigénre és hidrogénre bontható, azaz rakéta-üzemanyag előállítására alkalmas vízjég érdekli, az oroszok viszont héliumkitermelési céllal terveznek holdbázist építeni.

A holdbéli erőforrások kitermelése maga után vonja az égitesthez való hozzáférés jogi szabályozásának kérdését, az pedig égető – a világűr jogi játékszabályai ugyanis drámai mértékben le vannak maradva az űrtechnikától. Az űrtevékenységgel kapcsolatos legfontosabb nemzetközi jogi dokumentum a mai napig az 1967-es űregyezmény, mert jóformán ez az egyetlen olyan dokumentum, amelyet szinte minden, a világűrben tevékenykedő nagyhatalom aláírt. Az ötvennégy éves egyezmény azonban egy technológiailag jóval kevésbé fejlett világ terméke, s egyrészt nem szabályozza az űrbéli erőforrások kiaknázását – csak azt rögzíti, hogy űrbéli objektumot semelyik ország nem sajátíthat ki –, másrészt pedig nem fogalmaz kellően világosan a világűrben megvalósítható katonai tevékenységek kapcsán sem. Mindössze annyit köt ki, hogy tömegpusztító fegyvereket szigorúan tilos az űrbe telepíteni – az 1950-es években a békés űrtevékenység az USA és a Szovjetunió közötti egyetértés alapján a katonai célú űrműveletektől való teljes tartózkodást jelentette, az 1960-as években, saját katonai műholdjaik fellövése után már inkább arra tevődött át a hangsúly a nagyhatalmak kommunikációjában, hogy a céljaik nem agresszívak. Ma már az űrbéli katonai tevékenységek sokrétű volta és az űrvédelmi harci eszközök terjedése miatt inkább arra hivatkoznak a felek, hogy katonai törekvéseik nem a másik megsemmisítésére irányulnak.

Az egyetértés hiányának következménye, hogy az 1979-es holdegyezményt például – amely gyakorlatilag megtiltaná az egyes országoknak a holdbéli erőforrások kitermelését – az űrben jelen lévő nagyhatalmak közül egyedül India írta alá, de ő sem ratifikálta. „A világűr felhasználásának szabályozása fontos kérdés, a szükségességével elvben mindenki egyetért, de a gyakorlati próbálkozások eleddig nem jártak sikerrel – összegez Ferencz Orsolya. – Az ENSZ Világűrbizottsága időről időre belevág a feladatba, de fáradozásait mind ez idáig nem koronázta siker.” Pedig nagyon fontos volna, ha a világ nemzetei lefektetnének minél részletesebb szabályokat a világűr felhasználására vonatkozóan, akkor is, ha azok az egyes országok katonai érdekeinek útjában állnak.

Mars a Marsra
A Hold mellett az új űrverseny másik célpontjaként a Mars kezd körvonalazódni – bár a vörös bolygóval kapcsolatban Ferencz inkább hűti a kedélyeket, szerinte „a Hold újbóli meghódítása és hosszú távú birtokba vétele most prioritást élvez mindenki számára: technológiailag elérhető, kevésbé kockázatos, több és gyorsabb haszonnal jár”. Úgy véli, az ember Marsra küldése kétségkívül látványos, de egyelőre másodlagos kérdés; habár az, aki ezt sikeresen teljesíti, fontos pozíciókat foghat a nemzetközi politikában.

Az USA tavaly küldte fel a Mars 2020 marsjárót sziklamintákat gyűjteni, amelyeket 2030 körül hozhat majd vissza egy közös amerikai–európai misszió. Az Európai Űrügynökség (ESA) ExoMars marsjárója jövőre indul, és jóval mélyebbről tud majd kőzeteket gyűjteni, mint a Mars 2020, így a bolygó életfeltételei szempontjából fontosabb adatokat szolgáltathat. Kína Tianven-1 űrszondája szintén tavaly állt Mars körüli pályára, és leengedett egy marsjárót. Az amerikaiakkal együttműködésben az Egyesült Arab Emírségeknek is van már szondája a bolygó körül. Ferencz szerint ezek mindegyike tudományos áttöréssel kecsegtet, mert „még a kudarccal végződő missziók is rendkívül értékesek, a hibákat ki lehet javítani, új ismeretekre lehet szert tenni”.

Hol van az űrversenyben Magyarország helye? „Az űrkutatás eredményeiből hamar lesz gazdasági potenciál, technológiai előny és védelmi képesség – magyarázza Ferencz Orsolya. – A magyar űrkutatás hagyományai és képességei nagy lehetőséget jelentenek Magyarországnak, hiba lenne a világ egyik legdinamikusabb növekvő gazdasági szektorából kimaradni. A hagyományosan erős gazdaságú nyugat-európai országokhoz való felzárkózás kell hogy legyen a hosszú távú cél az űripar és űrkutatás területén is.” Ferencz szerint az utóbbi években nagymértékben sikerült növelni az űrkutatásra jutó kormányzati forrásokat, de a regionális partnerek előnyét még nem dolgoztuk le. „Azon politikusok, akik nem veszik tudomásul, hogy a közeljövő gazdasági, ipari forradalma elképzelhetetlen az űrszektor nélkül, súlyos, behozhatatlan kárt okozhatnak országuknak” – fogalmaz. 

***

Hindu hódítók

Nyitókép: Shutterstock