A világ számkivetettjei

Kovács Blanka és Vargha Márk írása a Mandiner hetilapban.

Február elején a mianmari katonai puccs hírétől volt hangos a nemzetközi sajtó. A szövetségi állam de facto vezetőjét, Aun Szan Szu Kjit és több politikustársát letartóztatták választási csalásra hivatkozva. Min Aun Hlain, a hadsereg főparancsnoka szükségállapotot hirdetett a következő egy évre. Azóta néhol teljesen megszűnt az internetszolgáltatás, több nagyvárosban véres tüntetéshullámok zajlanak, a demonstrálókkal szemben statárium van érvényben.

A helyzet nem ismeretlen a nép előtt: az 1989-ig Burma nevet viselő országot 1962-től 2015-ig katonai diktatúra uralta. A Nobel-békedíjas Aun Szan Szu Kji vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért 2016-ban megnyerte a választást, azonban továbbra is osztoznia kellett a hatalmon a hadsereggel, a négy évvel későbbi voksoláson viszont elegendő szavazatot szerzett az önálló kormányalakításhoz. A vezérkar az új parlament első ülésnapjára időzítette a hatalomátvételt. Aun Szan Szu Kji nemzetközi megítélése az utóbbi években fokozatosan romlott, mert a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott küzdelmében elbukott: emberi jogi szervezetek azzal vádolják, hogy a hadsereg mellé állt a rohingja kisebbség ellen elkövetett etnikai tisztogatás után.

Régóta tartó megkülönböztetés
A körülbelül ötvennégymilliós Mianmar etnikailag és vallásilag kivételesen sokszínű ország: százharmincöt népcsoport él a területén, a kormány azonban csak nyolcat ismer el hivatalosan – a rohingják nem tartoznak közéjük. A lakosság 88 százaléka buddhista, 6 százaléka keresztény, 4 százaléka muszlim, 2 százaléka egyéb vallást követ. A muszlim lakosság zöme az ország legelmaradottabb részén, a nyugati, óceánparti Arakán államban él; itt két etnikum különböztetendő meg: a kamanok és a rohingják. Előbbieket elfogadja a társadalom, mivel a burmai nyelv valamely dialektusát beszélik, a burmai buddhista népességhez hasonló szokásaik vannak, és állampolgársággal is rendelkeznek. A legnagyobb lélekszámú muszlim kisebbséggel, a rohingjákkal azonban kevesen vállalnak szolidaritást. Idegen bevándorlóként tartják őket számon, sőt a társadalom nagy része úgy véli, hogy Bangladesben lenne a helyük. Mivel az alkotmány alapján nem számítanak mianmari állampolgárnak, és a kormány tagadja önálló etnikai karakterüket, nincs joguk az állami egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz és más alapvető szolgáltatásokhoz, nem szavazhatnak, mozgásuk korlátozva van, kormányzati engedélyre van szükségük lakóhelyük elhagyásához és a házassághoz is. Sőt, egyes településeken születésszabályozással igyekeznek csökkenteni a rohingják népességnövekedését, a családoknak legfeljebb két gyermek vállalását engedélyezik. Az atrocitások miatt magas az elvándorlás aránya. A rohingják lélekszámát egymillió-négyszázezer körülire teszik, de csak becslésekre lehet hagyatkozni, ugyanis a népszámlálások során csupán a hivatalosan elismert etnikumokat veszik figyelembe.