A napokban eldől, ki veszi át idén Németország legnagyobb pártja, a Kereszténydemokrata Unió vezetését. A tisztújító gyűlést a járvány miatt virtuálisan rendezik meg, a tét pedig nagy: a támogatottsági adatok alapján az új elnökből jó eséllyel kancellár lehet.
Bauer Bence írása a Mandiner hetilapban.
Nagy figyelemmel kíséri a nemzetközi közvélemény a CDU-tisztújítást, hiszen ritkán fordul elő, hogy három jelölt verseng az elnöki tisztségért. Az esélyesnek tartott veterán, a hatvanöt éves volt frakcióvezető, Friedrich Merz mellett Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália ötvenkilenc éves miniszterelnöke és Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának ötvenöt éves elnöke is ringbe száll. Kérdés, miképp jutott el a kancellárgépezetként is emlegetett párt oda, hogy egységes fellépés helyett három politikusa is pályázzon Konrad Adenauer, Helmut Kohl és Angela Merkel örökségére. Mivel szeptember 26-án szövetségi parlamenti választás lesz, mindenképp érdemes odafigyelni a CDU-ban zajló eseményekre. Az új elnök személye alapvetően megváltoztathatja a párt irányvonalát, így fontos áttekinteni, milyen mérföldkövek jellemzik a jelöltek politikai pályafutását, és milyen meglátások, prioritások mentén lépnek be az európai politikai arénába. De előbb nézzük meg, hogy mi történt a CDU háza táján az utolsó választás óta!
Friedrich Merz bizonyára várt a nagy visszatérésre, és végül neki lehet igaza”
Kramp-Karrenbauer tündöklése…
„Aki megállította Martin Schulzot” – a 2017–2018-as CDU-s közgondolkodás gyakorlatilag így könyvelte el a gyakran csak AKK-ként emlegetett Annegret Kramp-Karrenbauert. 2011-től hat és fél éven át az alig egymillió lakosú Saar-vidék miniszterelnöke volt, és a 2017 márciusában megtartott tartományi választásokon elért, több mint 40 százalékos eredménnyel váratlan győzelmet hozott a CDU-nak. A győzelem azért volt különösen fontos, mert az év szeptemberében volt esedékes a Bundestag-választás – az országost megelőző tartományi választások mindig dinamikát adnak a politikai eseményeknek: egy győzelem vagy bukás meghatározó lehet a további kampány és a közvélemény szempontjából.
A 2017-es év elejét meghatározó belpolitikai eseményeket a Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje, a hazánkkal szemben is kritikákat megfogalmazó, de a 2014-es európai parlamenti kampányban megbukó Martin Schulz dominálta. Schulz jelöltsége szinte robbanásszerű népszerűséget hozott pártjának, az SPD-t a németek találóan Schulz-Zug kifejezéssel illették, hasonlóan a nálunk a kilencvenes években elterjedt varsói gyors fogalomhoz. A Saar-vidéki választás eredménye azonban megállította a Schulz-féle robogást. 2017 májusában aztán Schleswig-Holsteinben és a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában következett tartományi választás, amelyet szintúgy a CDU nyert meg, a kereszténydemokraták így sokak meglepetésére kormányt alakíthattak Kielben és Düsseldorfban is. Ez már előrevetítette a szeptemberi Bundestag-választás eredményét. Az SPD történelmi vereséggel: 20 százalékkal zárt, Schulz azóta keveset hallat magáról.
A német társadalmat egyelőre nem Putyinék támadják és veszélyeztetik, ahogy Nyugat-Európát sem, hanem sokkal inkább a migrációból fakadó belső problémák, merényletek. Ungváry Zsolt írása.
A szép szavak ellenére még mindig milliárdos biznisz Európa bevándorlókkal való elárasztása.
Már Brandenburgban is rekordokat dönt az AfD támogatottsága.
Tényleg nagy baj van.
Az orosz–ukrán konfliktus lezárását célzó tárgyalás közben a londoni Downing Street 10.-ben december 8-án.
„Nácik, kifelé!” – skandálták az arcukat maszkkal eltakaró, vagy éppen anélkül őrjöngő, szélsőbalos politikai aktivisták, miközben bántalmazták a sajtó munkatársait.
V4-ek ide, Brüsszel meg ukránok oda, nekünk nem fér bele, hogy Szlovákiában börtönnel fenyegetik azokat, akik kritizálni merik a magyarellenes Beneš-dekrétumokat. Veczán Zoltán írása.
Nem tették zsebre hazánk válaszát.
