A legjobb tíz kortárs művész?

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

Nagyjából száz éve szórakoztatja magát különféle ranglistákkal a világ. Zenei és irodalmi toplistáktól, filmes rangsoroktól és ki tudja még hányféle listától hangos a közvélemény ma is, nemritkán vérre menő vitákat folytatva egy-egy lajstrom érvényességéről. Ám a sporttal szemben, ahol egzakt módon mérhető a teljesítmény, a kultúra különféle területein ez igencsak összetett kérdés.

Hagyatkozhatunk eladási statisztikákra vagy hallgatottsági adatokra, de akkor mindjárt bele is szaladunk a magasművészet kontra tömegkultúra összevetésének hiábavalóságába. Főként a képzőművészetben komplikált a dolgunk, ahol a fontosság és a legjobbak közötti létezés kitüntetett státuszának megállapítása ugyancsak feladja a leckét. Főként akkor, amikor a nyilvánosságtól távol is születnek jelentős életművek. A hálózatkutató Barabási Albert László például arra jutott, hogy a képzőművészek esetében – minő meglepetés – a sikert leginkább a kapcsolatrendszer kiépítése hozza meg. Igen ám, de az érvényesüléshez ezen a területen kvalitásos művek is kellenek. Ahogy a balatonfüredi top tízes listát is nehéz lenne vitatni, hiszen Bak Imre, Birkás Ákos, Bukta Imre, Fehér László, Keserü Ilona, Lakner László, Maurer Dóra, Szöllősi Géza, Szűcs Attila és a Kis Varsó művészpáros még úgy is vitathatatlan kvalitásokkal rendelkezik, hogy közben húsz-harminc másik képzőművész szintén saját jogon férne bele ebbe a klubba. A füredi társaság felét magam is szívbaj nélkül tudnám felcserélni a saját favoritjaimra.