Aki a lepra elleni harcra tette fel az életét

2020. március 26. 01:32

„Ideje a jómódban élők kevély, dölyfös hozzáállását levetkőzni, és felismerni, hogy mindannyian védtelenek vagyunk” – mondja Riskóné Fazekas Márta, a magyar Lepramisszió vezetője.

2020. március 26. 01:32
null

Gacsályi Sára riportja a Mandiner hetilapban.

„Óriási, elgondolkodtató, megrendítő figyelmeztetést kapott a világ. Most esélyünk van ráébredni arra, hogy az emberiség egy, és nem csak a világ másik felén élő nyomorult kerülhet nehéz helyzetbe – mondja a koronavírus kapcsán Riskóné Fazekas Márta, aki negyvennégy éve foglalkozik a világ egyik legrégibb, mégis a mai napig pusztító betegségével, a leprával. – Ideje a jómódban élők kevély, dölyfös hozzáállását levetkőzni, és felismerni, hogy mindannyian védtelenek vagyunk.”

Márta református teológushallgató korában, huszonkét évesen látott meg egy egyetemi felhívást: a Nemzetközi Lepramisszió viszonylag friss hazai különítménye hirdette munkáját. „Elmentem az előadásra, és a mai napig látom magam előtt azokat a képeket, amelyeket mutattak. Ott és akkor elhívást kaptam, csatlakoztam a szervezethez” – idézi fel a kezdeteket a magyar Lepramisszió vezetője.

Már-már furcsának hat 2020-ban a lepra gyógyításáról, pláne pusztításáról beszélgetni Európa közepén. Mégis szükséges, ugyanis a mai nap is minden második percben diagnosztizálnak egy leprabeteget – a legtöbb helyen pedig, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan évezredekkel ezelőtt tették, izolálják és megbélyegzik az érintetteket, akiknek segítségre lenne szükségük. „Kint az számít igazságnak, amit az emberek az őseiktől tanultak, nem az, amit valamelyik nyugati egyetemen tudományosan alátámasztanak” – mondja Márta. Szervezetük egy tavaly elindított projektje éppen ezen igyekezett segíteni azzal, hogy a kongói keresztény közösségek vezetőit és aktív tagjait tanítják, rávilágítva előttük a tényre, hogy mások eltaszítása, közösségből való kirekesztése mennyire nem krisztusi cselekedet. „Rengeteg visszajelzés érkezett arról, hogy felnyílt az emberek szeme, és ez az, amiből igazán építkezni tudunk. Ők már hírvivőink, a változás elindítói lehetnek.”

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!