Saját kis forradalmaink

Kis falunkban próbáltuk egy lelkes és elkötelezett csapattal a kilenc éve pozícióban lévő, kontroll nélkül működő liberális vezetés ellenében megméretni magunkat az önkormányzati választáson. Kopogtattunk, utcafórumoztunk, plakátoltunk derekasan, ki-ki munkája és családi feladatai mellett belevetve magát a nagy hajrába. Olykor úgy éreztük, erőn felül küzdünk – végeredményét tekintve pedig hiába. Hogy a vállalhatatlan és szomorú Borkai-ügy, a kormánypártok elleni protestközhangulat vagy a helyi vezetés eredményessége állt a vereség hátterében, ma már talán nem is érdekes.

Egyikünk sem politikusként érkezett e térbe, de hajtott bennünket a lelkesedés és a hiányérzet: az utcák így-úgy aszfaltozottak, de akik járnak rajtuk, közönnyel fordulnak el egymástól. A falu közepes szinten elműködget, de lélek és szellem nélkül, a templom is csak jópofa díszként fityeg a „független” polgármester alkalmi szerveződésének logóján; ám a falu kétharmada számára a mi közösségépítésre hívó, a közepességet meghaladni kívánó szavunk nem volt vonzó.