Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Nagyban hozzájárulnak a globalizáció káros hatásaihoz a beruházásvédelmi választottbíróságok, amelyek gyakran semmibe veszik az államok alkotmányos értékeit. A megoldást az olyan kétoldalú egyezmények jelenthetik, amelyek újra a nemzeti bíróságok hatáskörébe utalják e jogviták rendezését is.

A pakisztáni igazságügy-miniszter 2001 októberében a Világbank vitarendező fórumától származó levelet vett át, amelyből megtudta, hogy az iszlámábádi kormány és egy minőségellenőrzési szolgáltatásokat kínáló svájci nagyvállalat között nemzetközi vitarendezési eljárás indul. A miniszter még emlékezett rá, hogy a kilencvenes évek közepén szerződést bontottak a korrupcióba keveredett vállalattal, de úgy vélte, hogy az ügy végére egy svájci bíróság eljárása pontot tett. A jó néhány évvel később kézhez vett levél és benne a Svájc és Pakisztán között létrejött beruházásvédelmi egyezmény megsértése miatt követelt összeg nagysága – száztízmillió amerikai dollár – ezért meglepetésként érte.
„Az államok túlnyomó többsége nem vette komolyan az egyezményekkel járó kockázatokat”