Befektetne? Már egészen kis összegekkel is elkezdheti

2025. január 31. 00:55

Még mindig széles körben él az a tévhit, hogy a jó hozam csak milliós befektetésekkel érhető el, miközben ma már akár havi néhány ezer forint rendszeres megtakarításával részesedhet a pénz- és tőkepiacok teljesítményéből. Szakértőnk elmondja, mire érdemes figyelni!

2025. január 31. 00:55
null

A befektetések világa sokáig úgy élt az emberek képzeletében, amellyel ugyan nagy hozamokra lehet szert tenni, ám ahhoz, hogy belépjünk, sok pénz, és persze hozzáértés is szükséges. Ez ma már egyáltalán nem igaz: több olyan konstrukció is elérhető a pénzintézetek kínálatában, amelyek révén havi kisebb – akár néhány ezer forintos – összeg rendszeres befektetésével is jóval kedvezőbb hozamot érhet el annál, mintha a bankszámládon parkoltatná, netán otthon, a fiókban tartaná a megtakarított pénzét.

Márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora hozamot ér el a félretett pénze: ennek jelentőségét az elmúlt években tapasztalt, magas infláció tükrében nem különösebben kell magyarázni.

Az Erste friss, nemzetközi felmérésének adatai szerint pedig a magyarok megtakarítási hajlandósága erős: négyötödük tartja fontosnak a megtakarítást, a válaszadók 84 százaléka pedig rendelkezett is valamennyi félretett pénzzel. A felméréséből ugyanakkor az is kitűnik, hogy ugyan az értékpapír-befektetések aránya öt év alatt közel duplájára nőtt a hazai háztartásoknál, a 15 százalékos arány még mindig arra utal, hogy bőven van fejlődési lehetőség ezen a téren.

„Az értékpapír-befektetések világa egyáltalán nem csak a gazdagok kiváltsága.  Akár néhány ezer forintos havi megtakarítással is részesedhet bárki a részvénypiacok fellendüléséből, a jövő technológiáival foglalkozó cégek sikeréből, esetleg a zöld energiával, az energiahatékonysággal vagy az elektromos hajtású járművekkel foglalkozó társaságok növekvő értékéből” – hívja fel a figyelmet Cselovszki Róbert, az Erste vállalati és pénzügyi piacok üzletágának vezetője. Ahhoz pedig, hogy rendszeres megtakarítással értékpapír-befektetésekbe kezdjen, egyáltalán nem kell tőkepiaci gurunak lennie: van, ahol az egyes befektetési csomagok leírásában szerepel, hogy mekkora a kockázati szint, mi az ajánlott befektetési időtáv, és pontosan milyen eszközökbe is fektetnek. Ha nem biztos a dolgában, nyugodtan kérheti tanácsadó közreműködését is, aki segít kiválasztani az ön számára ideális konstrukciót. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy adott befektetés mellett nem kell örök életre elköteleződnie, vagyis viszonylag könnyen tud váltani az egyes konstrukciók (csomagok) között, illetve bizonyos feltételekkel – ha ez mindenképp szükséges – rövid időn belül hozzá is férhet megtakarításaihoz.

Hirdetés

Az Erste a maga eszközeivel tovább ösztönzi a rendszeres értékpapír-befektetéseket: ingyenes értékpapírszámla-vezetést biztosít azoknak az ügyfeleknek, akik január és március között nyitják meg első erstés értékpapír számlájukat.

A cikk az Erste Bank Hungary Zrt. támogatásával készült. 

Fotó: freepik.com

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2025. február 05. 19:51
Webkincstár. Ingyenes használat, kamatadó-mentesség, 1 Ft-os címlettől. Nyugdíjszámlánál adójóváírás.
Akitlosz
2025. január 31. 14:59
"Befektetne? Már egészen kis összegekkel is elkezdheti" El hát, csak nem érdemes. A mindenféle költségek el fogják vinni a hozamot, már ha egyáltalán lesz olyan. Mennyi pénzt kell bankszámlán tartani, hogy ne legyen veszteséges a "bankolás"?
tapir32
2025. január 31. 07:28
A hazaáruló Magyar Péter le akar mondani "egy kis szuverenitásról"! Ez a szaros az anyját is eladná egy csicsás dobozú hajzseléért!
patikus
2025. január 31. 07:04
tévhit, hogy a jó hozam csak milliós befektetésekkel érhető el, Hol képződnek ekkora ostoba fináncok? A hozam mindig százalék, ergo 100 +1 az nem ugyanannyi mint 100 eft + 1000. Azt azért meghiszem, hogy a nagy usa-banki csaló mintájára az államnak a kleine fische gute fische el rengeteget képes hozni. Az ürge a betéti ezrelékpontokat a saját számlájára irányította kerekítést fedő takarásában- Nálunk a MOHÓ MOHU is dettő ugyanez csak kamatlenyelő 50 Forintokkal heti 70 milliárdot is megkeres vagy a DÁP ami úgy lopő le pénzt a mobilodról, hogy csak akkor veszed észre amikor leürült feltölőkártyával már nem műkszik az istennek se az adatlekérésed. Van még más is durvább is aminek a csúcsa az elévülést ignoráló végrahajtás a horribilis túlterhelő cápáskodással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!