Figyelem: jövő héttől brutálisan drágul a budapesti parkolás

A parkolási díjat ezután kizárólag mobilalkalmazáson keresztül lehet majd rendezni.


A parkolási díjat ezután kizárólag mobilalkalmazáson keresztül lehet majd rendezni.


Az orosz elnök azonnali válaszként katonai védőzónát építtet, miközben totális újjáépítést rendelt el a határ menti térségekben.


Robert Brovdi olyan forgatókönyvet vázolt fel, amely teljesen átformálhatja a háborús frontot.


Többé már nem no go zónák vannak, ahova nem ajánlatos bemenni, hanem mini Gázák, ahonnan ki-kicsapnak zsákmány után kutatva a kedves „vendégek”.


Ami a művelet várható befejezésének idejét illeti, vélhetően aligha kerül arra sor az év lezárta előtt.


„A szövetségesek fokozzák az Ukrajnának nyújtott támogatást és fokozzák éberségüket” – hangsúlyozta Jens Stoltenberg.


