Várja a vizsgálatot az augusztus 20-i ünnepséget rendező cég vezetője

Besnyő Dániel közölte, megkezdte a jogi lépések előskészítését.


Besnyő Dániel közölte, megkezdte a jogi lépések előskészítését.


A Fidesz-frakció közölte: közérdekű bejelentést tesz a Közbeszerzési Hatóságnál, hogy vizsgálják meg az augusztus 20-i rendezvénysorozat közbeszerzésének körülményeit.


„A háborúból ki kell maradni, a migrációval szemben pedig meg kell magunkat védeni” – szögezte le a miniszterelnök.


„Az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, az nem egy valaki máséhoz kimért álláspont” – hangsúlyozta a megjelentek előtt a miniszterelnök.


Már megemlékezni sem lehet az Európai Parlamentben az ukránok által elkövetett népirtásról.


Donald Trump Jr. a héten még Szerbiába, Romániába és Bulgáriába is ellátogat.


A városvezető kijelentette, hogy egy ilyen negyed megvalósításával „Budapest még sokszínűbb város lehetne”.


„Ennyire képtelen arra, hogy bármi kockázatot vállaljon, mert ennyire retteg a hátrányos következményektől” – jelentette ki a rapper magyarázkodása kapcsán a publicista.


Hatalmas megtiszteltetés érte az Alapjogokért Központ vezetőjét.


Magyarország miniszterelnökével az ország előtt álló feladatokról beszélgetnek majd a tihanyi közéleti expón.


Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a központi rendezvények is „hatalmas érdeklődés” mellett zajlanak.
