Az EU-forrásokról való megállapodás már nem rajtunk múlik – Navracsics reagált Hahn nyilatkozatára

2023. május 25. 9:00
Miután az uniós biztos belengette a jogállamisági eljárás elhúzódását, megkerestük az illetékes minisztert, aki elárulta: továbbra is optimista.

***

Johannes Hahn, az Európai Unió költségvetési biztosa az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy Magyarország egyelőre nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyek az uniós források folyósításához szükségesek. Ezért újabb feladatok várnak az Orbán-kormányra – számoltunk be a kissé meglepő nyilatkozatról az Euronews beszámolójára hivatkozva.

Bár korábban inkább arról volt szó, a procedúra még az idén lezárulhat, feloldva ezzel egyes források zárolását, az uniós biztos most kijelentette, mivel a jogállamisági eljárásnak nincsen konkrét, megszabott határideje, akár 2024-ig is elhúzódhat. Hahn szerint ráadásul annak is valós veszélye van, hogy a magyar diákok kimaradnak az Erasmus programból, mivel a kormánynak július közepéig van lehetősége feloldani az összeférhetetlenséget az alapítványi egyetemek ügyében. „Többször is nyilvánvalóvá tettem azt, hogy valós a veszélye annak, hogy a következő szemeszterek során az érintett egyetemek diákjai nem vehetnek majd részt a programban” – mondta Hahn. 

Íme Navracsics Tibor válasza!

Megkerestük Navracsics Tibor uniós forrásokért és területfejlesztésért felelős minisztert, aki röviden annyit reagált:

Most is optimista vagyok, és abban bízom, hogy az uniós pénzek körüli vita mielőbb lezárul. Vállalásainkat ugyanis már teljesítettük, ezért a megállapodások nem rajtunk múlnak.”

Szabályt erősítő kivétel? Uniós biztos írt bocsánatkérő levelet Navracsicsnak!

Érdekesség, hogy egy pénzügyi vitában nemrég épp Hahn volt kénytelen a Bizottság részéről bocsánatkérő levelet írni Navracsicsnak, akivel egyébként egy hete tárgyalt legutóbb, épp a közalapítványi fenntartási egyetemek kuratóriumairól. Akkor a miniszter azt mondta, közel járnak a megoldáshoz. Ilyen előzmények után érkezett a váratlan nyilatkozat a biztostól.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 177 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A biztos arról is beszélt, hogy mivel a jogállamisági eljárásnak nincs időbeli korlátja, ez akár jövőre is áthúzódhat."
Ha a jogállamisági eljárásnak nincs időbeli korlátja (jogászatilag), ez az örökkévalóságig elhúzódhat.

Bevetették a csodafegyvert, ami azt jelenti, hogy az EB nem racionális érvek alapján folytat vitát, hanem úgy, ahogyan a farkas érvelt Phaedrus tanítómeséjében:

"A szomjas farkas és a szomjas kis bari
Ugyanazon patakra ment véletlenül.
A jámbor gyapjasnál az ordas följebb állt,
Gonosz szándékkal mégis így kötött belé:
"Mért bolygatod fel nékem a patak vizét,
Ha én iszom?"
A bárány hiába érvelt racionálisan, a farkas mégis felfalta.

Nektek csak az demokratikus rendszer, melyet a kommunisták vezetnek, megszállva mindent, egyetemeket, közintézményeket, sajtót, mindent.
Kösz, ismerjük, nem kérünk belőle!

Még másfél év míg Trump visszatér a hatalomba,legkésőbb akkor vége lesz ennek.

Jövőre EP választás. Előbb elküldhetjük az ep-t.

A szerződésekben az van, hogy "elszigetelt faszkalapok nem kaphatnak pénzt"? Nocsak, ez újdonság.

Az ENSZ összes tagállama nem képvisel azonos véleményt, tehát őket kihagyhatod. Szintén kihagyhatod a magyar civileket, tanárokat, diákokat, orvosokat, gazdasági szakértőket, mert az sem egységes tömeg. Az ellenzéki képviselők pedig 2010 óta meglehetősen kevesen vannak. Az EU sok országában billegő kényszer koalíciók vannak, amelyek önmagukban kormányképtelen, nem túl nagy támogatottságú pártokból állnak. Az egyeztetéseken kilúgozott álláspontok után már pusztán az igazodásra ügyelnek. Tudják, elég közülük egyet kipöccinteni, kivásárolni, és borul az egész. Félnek a médiától, félnek az NGO-któl, amelyek uralkodnak felettük. Egyértelműen meghatalmazott, egyértelműen a saját álláspontját hangoztatható kormányfő egyedül nálunk van.

Igen, én is ezt mondom az Ep-ről, az EB-ről.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés