Ég a gyertya ég, el ne aludjék!

„Mert mi lesz akkor, ha megkopik az orbánviktor-hit abban a vidéki szegény öregasszonyban, aki felragasztotta cellux-szal a vezér képét az ütött-kopott sparhelt fölé, a magyar trikolor egy kis darabkájával a sarkában? Most még azt mondja: nem baj, hogy már alig van a kosárban valami, amikor elmegy a falu apró boltjába bevásárolni, persze csak a legfontosabbakat, mert már nem jut másra, de mit számít az, amíg még megvan a hit? Az Istenben, az egyházban és a hazában, de persze legfőképpen a jótét vezérben, aki megvédte őt attól, hogy azok a sötét bőrű, mosdatlan menekültek tömegesen megerőszakolják hetvenes éveinek szégyenére. Ő védte meg az unokáit is attól, hogy az istentelen, ballibsi ellenzék elhurcolja őket a háborúba, hiszen ezt akarták. Bezzeg a Viktor tudja, hogy Putyint nem lehet legyőzni a háborúban, ezért az ukránok hülyék, hogy nem adják neki oda önként a hazájukat. Viktor tudja ezt egyedül ebben a rothadó, erkölcstelen Európában, ahol például Németország már nem is létezik. Felszámolta saját magát.

Persze ő soha nem hagyta el az ország földjét, nem tanult nyelveket, nem is ért a politikához. De szavazni mindig elmegy. Mert a vezér csak megküldi minden évben azt a kis kiegészítő nyugdíjat így karácsony közeledtével. Az idén egy egész havi díj érkezik majd. Igaz, hogy az infláció miatt semmit nem ér, de ő ezt szerencsére nem érti. Mert így még mindig tud hinni. Hamarosan eljön a karácsony, a legszebb keresztény ünnep és milyen csodás dolog már, hogy ennek az országnak olyan vezetője van, aki maga is ott lesz az éjféli misén. Pont ezért lehet benne bízni. Nem is csupán bízni, hanem hinni.

Néha kicsit szégyelli is, hogy minden este imádkozik érte, de hát annyi ellensége van szegénynek ebben a világban, annyi borzalmas csatát, sőt háborút kell megvívnia nap mint nap, ő meg úgyis ráér. Ebben a korban már csak az imádkozás az egyetlen szórakozása. Meg persze a tévé. Kizárólag a királyi tévé, hiszen ott megmondják az igazságot, a többi csatorna meg csak hazudik. Még a Kossuth rádiót hallgatja szívesen, főleg azt, amikor a vezér beszél. Már nem olyan szép ember, mint korábban volt, pocakot is eresztett, de a hangja még mindig ragyog, megmelengeti a szívét akárhányszor csak hallja. Sokszor aggódik érte, hogy nehogy valami baj érje, mert akkor mi lesz ezzel az országgal? S akkor kiben fog hinni ő? Már pedig hit nélkül élni képtelenség. Szegénységben lehet, de ha a hit veszik el, akkor elveszik minden.

Ég a gyertya ég, el ne aludjék! Mert, ha egyszer kialszik akkor vége lesz, s nem csak az országnak, de az egész világnak – gondolja és szorgosan elmormol még egy rózsafűzért...”

Nyitókép: Perintfalvi Rita Facebook-oldala