Így szűkülnek a szabadság terei a háborús Oroszország életében

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

A háború kezdete óta Oroszországot leginkább egyetlen optikán keresztül nézzük idehaza: a nagy szankcióvitában folyton azt vizsgáljuk, szenved-e Moszkva az intézkedésektől, és ha igen, jobban-e, mint az Európai Unió. Mindkét oldalon vannak érvek: sok nagy és fontos nyugati márka kétségtelenül kivonult, bizonyos termékeket csak drágán és közvetítőkön, például Kazahsztánon keresztül lehet beszerezni, bezártak az importált alapanyagoktól és alkatrészektől függő gyárak, dolgozóik utcára kerültek, akadozni kezdett a gyógyszerellátás. 

Az oroszok életének alapvető dologi feltételei azonban nem változtak: van hazai élelmiszer, üzemanyag, gáz, áram, az importhelyettesítő gazdaság­politika munkahelyeket hoz létre, a következményként beköszöntő recesszió vagy stagnálás pedig nem dönti be az életszínvonalat, legfeljebb nem növeli.

Jó példa erre az inflációs adat: abból, hogy az előző év azonos hónapjához mért infláció március és június között a 16–17 százalékos sávban mozgott, októberre 12,6 százalékra mérséklődött, évesítve pedig 10,65 százaléknál jár, arra következtethetnénk, hogy az orosz helyzet alig rosszabb a tavalyinál, és még számos európai uniós ország is megirigyelhetné. E számoknak azonban történetük van: a tavaszi rekordinflációt a rubel drámai leértékelődése, illetve a háború okozta pánikvásárlás hozta el – így fordulhatott elő, hogy például a hazai gyártású só vagy cukor ára 50-60 százalékkal emelkedett néhány hét alatt –, a tartósélelmiszer-piac azonban azóta lenyugodott, a rubel pedig visszaerősödött, így e termékekben már árcsökkenés javítja a havi inflációs mutatókat.

Ezek mellett azonban ott van a kiesett import pótlása által gerjesztett infláció a tartós fogyasztási cikkekben – február és április között például 20–70 százalékkal nőtt a csapok, vécécsészék, mosdókagylók ára, a zuhanykabinoké 30 és 70 százalék között. Így az inflációs mutató mögötti történet túlmutat azon, hogy a szám maga magas vagy alacsony – sokkal inkább arról mesél, hogy

Igaz ez az élet minden nem anyagi aspektusára is. Akik a putyini Oroszországot mindig is elnyomó diktatúrának gondolták, nem képesek felfogni a változások jelentőségét – pedig

Lapunknak nemrég Samil Igyiatullin tatár származású orosz író adott drámai nyilatkozatot arról, hogy a háború kitörését úgy élte meg, „mint a világvége bármilyen változatát. Nem maradt sem világ, sem értelem. Ki kell találni és létrehozni újakat”. S azzal kapcsolatban, hogy ez az érzet nem csak benne született meg, elmondta: az Anne Frank naplójához, Viktor Frankl osztrák pszichiáter …mégis mondj igent az életre! című Auschwitz-könyvéhez és Alekszandr Szolzsenyicin lágerkönyveihez hasonló világvége-túlélési útmutatók eladásai elmondása szerint ugrásszerűen megnőttek Oroszországban.

Igyiatullin beszámolója szerint a rendszer humorérzéke is rendkívüli módon megcsappant – a háborúellenes tiltakozás egyre kreatívabb formáit egyre türelmetlenebbül üldözik, már nemcsak a „nem a háborúra” (nyet vojnye) szlogen, hanem részben vagy egészben kicsillagozott változatainak molinóra írása vagy a kivonult Visát és MasterCardot felváltó Mir bankkártya (amely oroszul többek közt békét jelent) felmutatása is letartóztatáshoz vezet.

Az új, háborús Oroszország egyik legfurcsább jellemzője az,

– és itt elsősorban nem az Apple, a McDonald’s vagy az IKEA értendők, hanem az emberek. Énekesek, tévések, rendezők sora hagyta el az országot – és hiába gondolták sokan, hogy Oroszország korábban is diktatúra volt, egy Nyusa, Vera Brezsnyeva vagy Alla Pugacsova nélküli ország szabadságfoka össze sem mérhető egy olyannal, amely számukra is elviselhető.

Izgalmas adalék az is, hogy hova menekülnek Oroszország hírességei. A legtöbben a jelentős orosz kisebbséggel bíró, gazdag Izraelbe (például az énekes Alla Pugacsova és párja, Makszim Galkin tévés, humorista, Ivan Urgant tévés, Andrej Makarevics énekes, Szemjon Szlepakov producer-forgatókönyvíró), de népszerű célpont az Egyesült Arab Emírségek is (Morgenstern, Olga Buzova, Eldzsej és Nyusa énekesek ezt választották), az uniós tagállamok közül pedig a legnagyobb orosz kisebbségű Lettország a legnépszerűbb (ide költözött Kszenyija Szobcsak tévés, Vlagyimir Putyin korábbi főnöke, Anatolij Szobcsak szentpétervári polgármester lánya párjával, Konsztantyin Bogomolov színházrendezővel, itt lakik továbbá Anton Dolin filmkritikus és Csulpan Hamatova színművész is). Népszerű még Franciaország (Alekszandr Vasziljev divattervező, Renata Litvinova és Zemfira énekesek, Kirill Szerebrennyikov rendező új otthona), Görögország (amely Face rappert és párját, Marjana Ro videóblogger-énekest nyerte meg), Olaszország (ahova Vera Brezsnyeva énekes költözött) és Spanyolország (amelyet Tatyjana Lazareva tévés választott otthonául).

De nincs benne Oroszországban a popkulturális díszleteken túl sok minden más sem –

Oroszországban korábban – épp Dmitrij Medvegyev bábáskodásának köszönhe­tően – létezett nem a kormány vagy az állami cégek által fenntartott tévécsatorna, a Dozsgy, az Eho Moszkvi képében létezett állami cég által fenntartott, kiegyensúlyozott, néha kormánykritikus rádió. Némi adminisztratív csuklóztatás, rendszeres büntetések mellett ugyan, de a Novaja gazeta, a Meduza és a Megyiazona képében független, de a Putyin-­rendszerrel nem méltánytalanul kritikus print és elektronikus média is létezett, emellett hagytak teret a külföldi közszolgálati hírszolgáltatók, a BBC, a Deutsche Welle orosz nyelvű portáljainak is, amelyek egyébként nagyrészt szintén kiegyensúlyozottak voltak.

Ennek az állapotnak szakadt vége 2022. március 4-én a büntető törvénykönyv módosításáról szóló törvénnyel, melyet a közvélemény hadicenzúra-­törvény vagy álhírtörvény néven ismer. Lépésről lépésre a média teljes szürkezónája alól kicsúszott a talaj, s

– leszámítva a Telegramot, amelyen mindenki, köztük a betiltott és blokkolt médiumok is szabadon üzemeltethetnek csatornát, cserébe viszont nehéz valódi hírekkel kitűnni az álhírekkel teli platform zsibongásából. Márciustól korlátozás alá esett az összes külföldi közmédium orosz szolgálata – a német Deutsche Welléé, a brit BBC-é –, illetve az Egyesült Államok külügyminisztériuma által fenntartott Ragyio Szvoboda és a Krim.Realii, vpn nélkül nem elérhetők a független médiumok, mint a Meduza, a Szobeszednyik, az Agentsztvo, a Novaja gazeta, a The Village, a Megyiazona, rádióként megszűnt és Zsivoj gvozgy néven a YouTube-ra költözött az Eho Moszkvi, és Lettországból, korlátozott kör részére sugároz csak oroszul a Dozsgy tévé.

Érdekesség ugyanakkor, hogy az állami média egyre többször tesz kísérletet arra, hogy betöltse a Kremltől független médiumok levadászásával előálló űrt a nyilvánosságban – legutóbb Jevgenyij Popov műsorvezető adott a Rosszija-24 állami tévéadón lesújtó elemzést az ország gazdasági jövőjéről, néha Vlagyimir Szolovjov, az ország legnépszerűbb véleményműsorának vezetője is kritikusan szólal meg, Margarita Szimonyjan RT-főszerkesztő pedig a katonai kudarcok kapcsán a hadsereg vezetését kritizálta.

Ez utóbbit azonban nem teheti meg bárki – a törvényhozás február óta tizenhat ponton módosította úgy a büntető törvénykönyvet,

Ezek alapján augusztusig 3780 közigazgatási eljárás indult békepárti megnyilvánulások miatt, illetve 90 per álhírek, 34 vandalizmus, 16 telefonos terrorizmus, 12 terrorizmusra való felhívás, annak terjesztése vagy mentegetése, 11 a hadsereg lejáratása, 10 huliganizmus, 8 pedig ngó-k megalapítása okán – ha tehát az orosz állam nemzetközi hír­csatornájának főszerkesztője egyszerű állampolgár lenne, valószínűleg már börtönben ülne, mert lejáratta a hadsereget.

A nem újságírással foglalkozó oroszok minden­napi életét azonban ennél sokkal jobban befolyásolja az, hogy a néhány kritizálhatatlan szent tehénen túl azért még létező véleményszabadság egyre több téren megszűnik. Vjacseszlav Vologyin, az alsóház elnöke például korábban kijelentette, hogy „akik az államtól, azaz a néptől kapják a fizetésüket, és mégis elárulják őket, azoknak távozniuk kell a költségvetési, kulturális, oktatási, egészségügyi és egyéb szférák vezető pozícióiból”.

Ennek alapján távolították el a Mejerhold-színházközpont művészeti vezetőjét és a moszkvai Zvezda, illetve Poljot mozik igazgatóját is – háborúellenes kiállásuk miatt rúgtak már ki diákokat a Moszkvai Állami Egyetemről, a fővárosi műszaki, diplomáciai, közszolgálati, gazdasági, bölcsészettudományi és orvosi egyetemekről, a szentpétervári gyermekorvosi, technológiai-energetikai és űripari egyetemekről, valamint a cseljabinszki, a krasznojarszki, a krasznodari és a rjazanyi egyetemről is.

Akármi lesz is a háború kimenetele,

amely februárig élhető, kritikus értelmiséggel, szabad kultúrával és gazdasági perspektívával bíró országként megtartotta. A kérdésre, hogy mindez végletes, végzetes és visszafordíthatatlan-e, csak a háború után kapunk majd választ.

Nyitóképen: Világháborús hagyomány­őrzők vonulnak a moszkvai Vörös téren november 7-én. Fotó: AFP / Sefa Karacan / Anadolu Agency