Miközben pedig a Penta projektjeiről azt nyilatkozta, hogy „komoly gondok vannak velük, rendkívül túlárazottak, indokolatlanul sokba kerülnek”, a cégcsoport által az ellenzéki vezetésű IX. kerületben megújított Bakáts térről már azt mondta, hogy „a kerület első nagy fejlesztése elkészült határidőre, túlárazások nélkül. Ott voltam az átadón, tényleg csodás lett.”
Karácsony Gergely pedig az egyik legszebb és legsikeresebb projektként emlegette a beruházást. A hírek szerint a Pentával nemrég a szintén ellenzéki vezetésű I. kerület is leszerződött.
Csárdinak az Olimpai Park köré épülő futókörrel is baja van, mondván, hogy a Penta 75 millió forintért épít egy 431 méteres pályát, majdnem kilencszer annyiért, mint amennyibe nemrég Egerben alakítottak ki egy hasonlót. Ott ugyanis 1250 méter került 25 millió forintba – mondta az LMP-s képviselő. Ám az egri futópálya nem 25, hanem 95 millióból készült.
A képviselő nemrég a Molnár utcában kialakított V30 Belvárosi Sportközponttal sem volt elégedett, de az önkormányzat szerint itt is valótlanságokat állított. Például azt, hogy csak a villámhárító rendszer 40 millióba került, miközben az igazság az, hogy pusztán a töredékét költötték erre. Az Együtt volt elnökével, Juhász Péterrel készített videón Csárdi azt is mondta, hogy az iskolások csak busszal tudják megközelíteni a létesítményt, pedig mindössze két intézmény tanulói érkeznek így ide. Juhásszal együtt azt is állították, hogy az irodákat és a raktárat az önkormányzat kifelejtette a beruházásból,
miközben azokat eleve másik épületben szerették volna kialakítani, hogy ezzel se vegyenek el helyet az épület elsődleges funkciójától, a sporttól és a pihenéstől.