Kultúra életre-halálra

2022. január 26. 9:04
Európa ma kulturális talajvesztettségtől szenved, mindennap tapasztalhatjuk ennek megnyilvánulásait.

Máthé Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban

A kultúra tágabb értelemben az a modell, amely szerint élünk, amilyen elvárásokat megfogalmazunk a közösségeinkről, és amihez életvitelünket is igazítjuk. Egyfajta láthatatlan háló, amely körülvesz minket, befolyásolja életmódunkat, céljainkat, eszményeinket is, és kihatással van munkánk minőségétől kapcsolataink milyenségéig sok mindenre. Teszi ezt belénk ivódott gesztusainkkal, viselkedési normákkal, nyelvünk folytonos változásban álló, a világot leképező alakulásával.

Szent II. János Pál pápa az Evangelium vitae című, 1995-ös enciklikájában foglalkozik azzal az ellentmondással, amely a modern nyugati embert jellemzi: a jóléti társadalmakban élve egész egyszerűen elfelejtettük, hogy Isten teremtményeiként arra vagyunk hivatva, hogy részesei legyünk a titokzatos isteni terv megvalósulásának, amely a Teremtés könyvétől bomlik ki a Szentírás lapjain. Pedig egyedül ebből a „földöntúli” hivatásból fakad emberi méltóságunk, életünk értékessége – hívőknek és keresőknek egyaránt. Az életet értéknek tartó szemléletből, a keresztény emberképből származik mindaz, amit Európa adott népeinek és a világnak: szociális gondoskodás, a hatalom­gyakorlás korlátainak kijelölése, a nemzetek sokszínűségének elismerése és a páratlan kulturális teljesítmény, amely az öreg kontinens szellemi öröksége a francia katedrálisoktól a német muzsikán át a magyar néptáncig.

Ahol az abortusz és az eutanázia szolgáltatássá válik, ott az Isten hiánya üli diadalát”

Az emberi élet értékessége ellen irányuló tendenciákról váteszi gondolatokat fogalmazott meg a szentté avatott pápa: „A tudomány és a technika fejlődésével körvonalazódik egy új civilizáció, mely az élet elleni bűnök eddig ismeretlen arcát mutatja: a személyes szabadság jogán a közvélemény széles rétegei igazoltnak látnak bizonyos élet elleni bűnöket, s nemcsak büntetlenséget, hanem egyenesen jóváhagyást követelnek az állam részéről, hogy szabadon, sőt ingyenesen hajthassák végre azokat. […] Mindezzel olyan döntések, amelyeket korábban az erkölcsi közvélemény vétkesnek tekintett és elítélt, társadalmilag elfogadottá válnak. […] A végeredmény drámai: az eltompult lelkiismeret csak nagyon nehezen találja meg a különbséget jó és rossz között az emberi élet értékét alapjában érintő dolgokban.”

Nyitókép: Shutterstock

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés