Az MSZP elnökhelyettese az ellenzéki kampányról: Tudjuk, hogy rezeg a léc

2021. december 18. 17:42
Hozzátette ugyanakkor az MSZP elnökhelyettese, hogy szerinte egy percet sem vesztegetett el az ellenzék.

A Schmuck Erzsébet szerint az ellenzék kampánystábja által megrendelt közvélemény-kutatásról kérdezték Komjáthi Imrét, az MSZP elnökhelyettesét az ATV-ben. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, a kutatás szerint a teljes lakosságra nézve 46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága, a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.

Komjáthi a műsorban elmondta, szerinte az utcai jelenlétet nem befolyásolja az adatsor, nem vette el a lelkesedést, mert, mint fogalmazott, „ezek a felmérések jönnek-mennek”. Az MSZP-s politikus ugyanakkor hozzátette:

tudjuk, hogy rezeg a léc. Tudjuk, hogy sokkal többet kell még dolgoznunk

de azt is látjuk, hogy az emberek rendkívül elégedetlenek” – fogalmazott.

Kapcsolódó

Márki-Zay csökkenő népszerűsége miatt elkezdődött a gondolkodás az esetleges lecseréléséről

Egymás után jönnek ki a Márki-Zay számára előnytelen számok: előbb a Soros-körhöz tartozó 444 küldte meg a selyemzsinórt, majd a Medián HVG-ben megjelentetett adatai, végül a Századvég számai vonták kétségbe a baloldal jelöltjének esélyeit. Bővebben is érdekel...

Nyitókép: atv.hu

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az komoly, hogy a Magyarországot három cikluson át kormányzó párt idáig süllyedt... mármint hogy Komjáthi elnökhelyettesig és az ő egyetlen piros pulóveréig.

Ja, amúgy telex-444-hvg vonalon továbbra is teljes HÍRZÁRLAT van a megdöbbentő népszerűségi (népszerűtlenségi) adatok kapcsán...

Van itt egy Medián: 9 SZÁZALÉKPONTOS visszaesés a Moslék vs Fidesz viszonylatában.

Ma van itt frissen, ropogósan egy Századvég: 15 SZÁZALÉKPONTOS visszaesés Márki-Zay népszerűségében.

Na, ezekről nem olvashat semmit a telex-444-hvg olvasó ballib.

Szerinted ez így decemberben NEM HÍR? Tényleg? Minden van a telexen, de erről egy betű sem. HVG dettó. (444-en ez az iránytűs sztori van, most fűzik tovább, ezt még akkor nem láttam.)

Így van.

Pedig hát ez bizony TÉMA, nagyon is.

Mondom.

És még ezek kesmáznak...

(Jól írták itt felettem: ha majd lesz egyetlen javuló adat a számukra, NA MAJD AZT LEHOZZÁK AZONNAL - úgy hogy a romlásról egy szót nem közölnek előtte.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés