Újra szakad Bosznia?

„Jönnek a farkasok Krajinából, rettegjetek, usztasák és törökök!” – a réten állva trombitáló, harmonikázó, szintetizátorozó és éneklő négy szerb férfi elsőre komikus látványt nyújt. Az évszám 1993, a banda az egyik leghíresebb boszniai szerb háborús dalt, a Karadžič, vezesd a szerbeket címűt adja elő.

Még ma sem tudni pontosan, ki lehetett ez a négy férfi valójában. Az viszont biztos, hogy az uralkodó boszniai szerb politikai elit hozzáállása keveset változott Bosznia-Hercegovina másik két államalkotó nemzetéhez, a bosnyákokhoz és a horvátokhoz. És ha Milorad Dodikon, a háromfős boszniai elnöki tanács szerb tagján múlik, a Nyugat-Balkán talán legnehezebb sorsú országa hamarosan még súlyosabb válságba kerülhet.

Egy nem működő állam

A hatvankét éves Milorad Dodik, aki 2010 és 2018 között a szerb köztársaság (Republika Srpska) elnöke volt,

Az országot lényegében létrehozó 1995-ös daytoni béke az ország területe feletti fennhatóságot a két entitás, a bosnyák–horvát többségű Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Republika Srpska között osztotta meg, körülbelül ugyanakkora mértékben. Azért, hogy a két szövetségi egység közötti széthúzásnak elejét vegyék, a szerződés kidolgozói felállítottak egy sor közös intézményt, mint például az előbb már említett elnöki tanácsot. Az újonnan létrejött állam felett a különböző nemzetközi szervezeteknek is kiterjedt ellenőrzési jogkörei lettek.

A megállapodás annyiban mindenképpen sikeres volt, hogy a megkötése óta eltelt huszonhat évben nem tört ki újabb fegyveres konfliktus Bosznia-Hercegovinában, ám ezzel lényegében véget is ért az előnyeit tartalmazó lista.

aminek a tulajdonságai bizonyos tekintetben összeegyeztethetetlenek az élettel: a Dunántúlnál is kisebb területű bosnyák–horvát föderáció például tíz további kantonra oszlik, amik mind saját parlamenttel és kormánnyal rendelkeznek. Ebben az országban tehát nem könnyű egyről a kettőre jutni a politikában.

Tegyük hozzá: igazán talán senki nem is akarta, hogy Bosznia-Hercegovina valaha is működjön, és ez nem is akkora csoda. A daytoni békével létrehozott államban halálos ellenségeknek kellett volna együttműködnie már a kezdetektől, ellenérdekelt felekből pedig sosem volt hiány.

A boszniai szerbek – Belgrád nagyvonalú támogatása mellett – tüntetőleg Banja Lukába tették át a székhelyüket a közösnek szánt főváros, Szarajevó helyett, és nem is csak Szerbia egyetértésére számíthattak az állam destabilizálásában. Horvátország korábbi autoriter miniszterelnöke, Franjo Tuđman révén bábáskodhatott a daytoni béke születésénél, Zágrábnak pedig ma sem igazán érdeke, hogy Bosznia-Hercegovina stabil és önálló ország legyen – ezt pedig úgy lehet a leghatékonyabban elérni, ha az ember időnként az ősellenséggel szövetkezik, aki történetesen Banja Lukában székel. És még szó sem esett a távolabbi érdeklődőkről, akik elsősorban a bosnyákok szívét szeretnék meghódítani:

Valentin Inzko búcsúajándéka

Mindezen nehézségek ellenére Bosznia-Hercegovina eddig úgy-ahogy a felszínen tudott maradni a balkáni politika viharos tengerén. Ez nem utolsósorban a fentebb már említett nemzetközi szervezeteknek, például az ENSZ-nek is köszönhető. A békeszerződés értelmében a nemzetközi közösség egy főképviselőnek nevezett tisztségviselőt delegálhat az országba, aki rendkívül széles körű befolyással rendelkezik Bosznia-Hercegovina belügyei felett. A főképviselőnek jogában áll kötelező érvényű jogszabályokat kibocsátani, sőt, ha úgy ítéli meg, hogy egyes köztisztviselők jogsértően végzik a munkájukat, akkor egymaga is elbocsáthatja őket hivatalukból.

akit szinte egyáltalán nem lehet számon kérni a döntései miatt – a főképviselő ennek megfelelően általában közutálatnak örvend az országban.

A néhány hónapja leköszönt főképviselő, az osztrák Valentin Inzko kitörölhetetlen nyomot hagyott a boszniai politika világában. Inzko, aki 2009-től töltötte be ezt a pozíciót, hivatali ideje végére megelégelte, hogy a szarajevói kormány képtelen meghozni egy olyan törvényt, ami börtönbüntetéssel sújtja azt, ha valaki relativizálja vagy tagadja a srebrenicai mészárlást és más háborús bűnöket. A tervezett törvény leghangosabb ellenzői természetesen a szerb nacionalisták voltak, akik közül sokan a mai napig is váltig állítják, hogy nem történt erőszak a Republika Srpska keleti csücskében található faluban.

A főképviselő úgy döntött, hogy búcsúzóul a ráruházott jogokkal élve önállóan módosítja az ország büntető törvénykönyvét, ami így akár három év szabadságvesztéssel is büntetheti a háborús bűnök tagadását.

A Republika Srpska politikai elitje azonnal reagált a törvénymódosításra. Magas rangú politikusok párthovatartozástól függetlenül kijelentették, hogy a továbbiakban bojkottálni fogják a közös intézményeket, amik lényegében az ország összetartásáért felelősek. Milorad Dodik

A közös munka folytatásának feltételéül a törvénymódosítás visszavonását szabták a szerbek, ami eddig még nem történt meg. Inzko utódja, a német Christian Schmidt egyelőre nem úgy tűnik, hogy engedne Banja Luka zsarolásának – igaz, neki amiatt is aggódnia kell, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai közül Kína és a hagyományosan szerbbarát Oroszország sem támogatja a kinevezését.

Akkor szakítunk

Schmidt többször is figyelmeztette Dodikot, hogy ideje lenne visszafognia magát, legalábbis ami a szakadár hangokat illeti. Az ország lakossága már megszokhatta, hogy a szerb politikus rendszeresen fenyegetőzik a közös intézmények hátrahagyásával és a Republika Srpska önállóságának növelésével, de ezek eddig többnyire blöffnek bizonyultak. Most azonban úgy tűnik, nincs megállás: Milorad Dodik retorikája az elmúlt hetekben egyre agresszívabbá vált, és sokak szerint már a boszniai békét fenyegeti.

Októberre többé-kevésbé kikristályosodtak a Banja Luka-i vezetés elképzelései a Republika Srpska saját lábakra állításáról. Milorad Dodik és társai a közös intézményeket látják a legnagyobb akadálynak, ezért terveik szerint fokozatosan saját intézményekkel váltanák fel őket. A szerb entitás saját gyógyszeripari hatóságának felállításáról már szavazott is a Republika Srpska parlamentje, de ez csak a nyitótánc volt: ha minden az elképzelések szerint halad, hamarosan

Dodik legalábbis ezt ígéri. A felesleges kockázatvállalást elkerülendő a boszniai szerbek első számú politikusa október elején Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is ismertette ezeket a terveket egy belgrádi találkozón, akik támogatásukról biztosították őt.

Kérdéses persze, hogy az elszakadásra van-e tömeges igény a Republika Srpska lakosságán belül, vagy csak egy hangos kisebbség kívánsága az, ami most talán teljesül. Az is kérdés, hogy a szakadás eredményezne-e fegyveres konfliktust, már csak abból a kézenfekvő okból is, hogy a daytoni béke nem rendezte az államalkotó nemzetek közötti konfliktusokat, csak kezelte őket.

Nem elhanyagolható az a már említett szempont sem, hogy a szerbek saját hadsereg felállításáról álmodoznak – azt pedig többé-kevésbé tényként kezeli a nemzetközi közösség, hogy a szerb entitást igen gyakran látogatják Kreml-közeli paramilitáris egységek, akik minden bizonnyal kiképzéseket is tartanak ott. Háborúra kevesen vágynak Bosznia-Hercegovinában, de a konfliktuspotenciált mindenesetre nehéz lenne letagadni.

Milorad Dodik ambíciója

A dodiki retorika durvulását az is magyarázza, hogy jövőre választásokat tartanak a Republika Srpskában, Dodik számai viszont egyelőre nem úgy alakulnak, ahogy szeretné. A szerb politikus persze számíthat külföldi szövetségesei segítségére – a belgrádi elnöki palotában és a Kremlben mindig szívesen látják, de a szeptemberi budapesti demográfiai kongresszuson tartott előadásának is komoly pr-értéke lehetett. Milorad Dodik a hazai szavazóbázishoz is szólt, amikor a rendezvényen arról beszélt: nem szabad hagyni, hogy Bosznia-Hercegovina a zárványokban élő illegális bevándorlók „parkolópályája” legyen.

de kérdés, hogy ezen túl hajlandó lenne-e beavatkozni, ha a helyzet eldurvulna. Bosznia-Hercegovina iránt egyre csökken a legfontosabb aktorok, az Egyesült Államok és az Európai Unió érdeklődése. Az amerikai külpolitika új csapásiránya most már egyértelműen a Csendes-óceán térsége és Kína, az Európai Unió pedig szinte teljesen elkótyavetyélte a befolyását a Nyugat-Balkánon.

Nem nehéz belátni, hogy Bosznia-Hercegovina európai integrációja lényegében elakadt: az országnak nincs komolyan vehető belépési perspektívája, a jelenlegi politikai elitek pedig jelentős európai segítség mellett tulajdonképpen túszul ejtették az államot. Épületes kihívás kimozdítani az országot ebből az állapotból, hiszen ehhez alapjaiban kellene újragondolni az eddig a „stabilitás mindenek felett” elvét követő európai Balkán-politikát. Ez mindenekelőtt folyamatos energiabefektetést igényelne az Európai Uniótól, amire mindeddig nem igazán volt példa. Moszkvában és Isztambulban, ahogy mondani szokás, már csak egy kávét kérnek.

Nyitókép: Milorad Dodik egy bosnyák lobogó társaságában (REUTERS/Dado Ruvic)