Irány a kulturális hegemónia!

2021. szeptember 27. 15:29

Békés Márton
888.hu
Kulturális hegemónia nélkül – egy ideig – lehet kormányozni, de korszakot építeni nem.

„Tisztázzuk az alapokat: kulturális hadviselésről beszélsz, ez tehát egy háború. Mivel és kik vívják ezt a háborút?

Gramsci szerint »minden politikai harcnak megvan a maga katonai magva«, ugyanakkor pedig »a politikai kérdések kulturális formát öltenek« – tehát a katona és a kultúra előbb-utóbb körbeérnek. Persze, ne tagadjuk, több kritikát kaptam azzal kapcsolatban, hogy túlságosan hadi jellegű, marciális a könyv nyelvezete. Ezzel abból a szempontból nem értek egyet, hogy ez csupán egy logika, speciális beszédmód, kidolgozott metaforavilág. A kultúrához hagyományosan társított nyelvezet és a szokványos stiláris megoldások helyett mintha a katonai szabályzatok és harceljárások jobban betekintést nyújtanának abba, hogy mi is folyik itt, kik és milyen eszközökkel vívják ezt a háborút, amelyet magát is »kultúrharcnak« neveznek. Hiszen két oldal áll szembe egymással, meghatározott eszközökkel élnek, amiket a stratégia érdekében egy adott taktika mentén vetnek be, a cél pedig a győzelem, és ez nem más, mint a kulturális hegemónia megszerzése. Mindenki ezen dolgozik.

Mi ez a kulturális hegemónia, hogyan fordítható ez le a hétköznapi világra? Mi van akkor, ha van, és mi van akkor, ha nincs?

Nagyon röviden azt jelenti, hogy a politikai többség mögött van-e kulturális többség? Ennek hiányában egy-egy választást még meg lehet nyerni és akkor egy bizonyos politikai logikát lehet érvényesíteni, de nem hosszú távon és főképpen nem maradandó módon. Míg, ha van kulturális többség, egy-egy választást akár el is lehet veszíteni… Persze, sokkal jobb, ha nem! (nevet) Emlékezzünk: hiába nyert a jobboldal kétszer is választást 1990-ben és 1998-ban, húsz éven keresztül a posztkommunizmus maradt meghatározó, amelyet egy liberális kulturális hegemónia szilárdított meg. Ha van kulturális hegemónia, akkor mint a cirkuszi légtornászok alatt, ott van a védőháló, ami nem más, mint a kultúra anyagi és szellemi intézményrendszere, amibe a történetmesélés, a narratívaszövés, a nyelvi készlet ugyanúgy beletartozik, mint az emberek képzelete vagy egymás közötti viselkedése és a mindennapi gesztusrendszerük. Kulturális hegemónia nélkül – egy ideig – lehet kormányozni, de korszakot építeni nem. A kultúra teremti a korszakot, így a soft power valójában a legkeményebb politikai eszköznek számít.

Említetted a kritikákat a harcias nyelvezet miatt, de valóban nem veszélyes háborús terminológiában beszélni erről? A háborúban mindig ellenség van, azt meg kell ölni, de minket is megölhetnek. Vagy, ha nem háborúskodunk, csak vitázunk, az már puhaság?

Nem látok érdemleges vitákat. Van egy-két személy, akikkel érdemes vitát folytatni és kell is, hiszen harcedzettnek kell maradni, Kiss Viktor például ilyen, de ettől még nem fogok a megtalált szemantikai környezettől elszakadni. Azért nem, mert a hadművészeti referenciái azok, amelyek számomra a tétek súlyát és helyét a legjobban ki tudják jelölni, valamint az egymással szemben álló erők mozgását meg tudják világítani. Van, aki a futballból vagy éppen a konyhából hozott hasonlatokkal dolgozik, bizonyára a kémiai és földrajzi hasonlatok is használhatók, Czopf Áron például utóbbit csinálja, igen izgalmasan, sőt egyszer még idegrendszeri hasonlatot is hozok a könyvben, de a katonai eljárásrend, a haditechnika, a harctéri hasonlatok világa az, ami ezt az egész kulturális komplexumot egységbe tudja rendezni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy itt kultúrharcra, amerikai értelemben vett culture warra kerülne sor! Illetve zajlik ilyen, de azt nem a konzervatív oldal vívja – ebben az országban a konzervatív értékek ellen folytatnak kulturális háborút.

Amikor baloldali kulturális hatalomgyakorlásról beszélünk, ott a kulturális értelmiségnek van politikai szerepe és jelentősége. Fővárosi szalonokban döntik el, ki legyen a király, ők a királycsinálók. Ha megszólalt korábban Heller Ágnes vagy most TGM, Kis János, amit mondanak, annak mindig politikai jelentősége van, mert ott nincs erős politikai személyiség. A jobboldalon meg van erős politikai személyiség, így a kulturális elitnek nincs is akkora szava. Baj, hogy ez így van?

A magyar jobboldali rendszer – vagy a szabályokkal rendelkező Orbán-korszak, mint politikagép – nem azért működik pontosan, kiszámíthatóan és jól, mert hallgat az értelmiségre, hanem azért, mert nem. Annak az ósdi politikai világnak a szereplőit, akik az értelmiségi mandarinosztály által előénekelt, fülbe sugdosott és orránál fogva vezetett politikában gondolkodnak, »csalódott fideszeseknek« is szokás hívni. Közéjük tartozik például az Új Világ Néppárt vezetője, Pálinkás József, aki a húszezer ajánlást sem tudta összeszedni a baloldali miniszterelnökjelölt-jelöltséghez… Nekik az a bajuk az Orbán-rendszerrel, hogy az értelmiségi hangokra – pontosabban őrájuk – nem hallgat eléggé.

Ám van itt egy probléma: a politikus az, aki vásárra viszi a bőrét, a bármennyire is elkötelezett értelmiségiek számára ugyanis tét nélküli a mérkőzés. Próbálnak tehát értelmiségi proxy-háborút vívni, ahol maguk helyett politikusokat küldenek az arénába, a politikus pedig e forgatókönyv szerint pusztán az általuk elmondottakat képviselné. Ezen modell szerint működött a szabaddemokrata–szocialista életszövetség is, ahol a Bitó-szalonban jelöltek ki politikusokat, a szárszói találkozó pedig valóságos tétmérkőzésnek számított. Mostanság az alkotmánypuccs lehetőségének kidolgozása zajlik különböző értelmiségi elaborátumok, tanszéki viták és kevéssé ismert folyóiratok hasábjain, az ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelöltek pedig a TV-képernyőn képviselik a progresszív értelmiség narratíváját.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 132 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés