Harcolnunk kell! - Gubík László a Mandinernek

2021. augusztus 25. 17:00
Elérkezett az idő, hogy a felvidéki magyarság tisztázza szerepét és küldetését: amennyiben ez elmarad, nem lesz már miről beszélnünk — mutat rá a Mandinernek adott interjújában Gubík László. A Via Nova elnöke szerint a körvonalazódó egységes magyar pártnak erős világnézeti karaktert kell adni, s attól sem szabad visszarettenni, ha csak két ország megy erősen szembe az árral Európában.

Lesz még valaha színmagyar párt a pozsonyi parlamentben?

A kötelező optimizmus azt mondatja velem: biztos vagyok benne, hogy igen. Senki máson nem múlik, csak rajtunk. A mostani feltételek, az alkotmányjogi környezet és a demográfiai helyzet ezt nem könnyítik meg, de ha komolyan vesszük társadalmi szerepünket, az országos politikából sem maradhatunk ki. Kötelességünk erre fókuszálni. 2021 több szempontból is szimbolikus év a felvidéki magyarság számára, például az Esterházy-emlékév és a népszámlálás miatt, itt az idő, hogy mindenki a jobbik énjét vegye elő. 

Budapestről úgy tűnik, a felvidéki magyar árkok ugyanolyan nehezen temethetők be, mint az itteniek.

Ez sajnos így van – attól még, hogy az anyanyelvünk közös és azonos a kisebbségi sors, még nem magától értetődően gondoljuk ugyanazt a világról. Vannak regionális és világnézeti különbségek közöttünk, ezeket kell most bölcsen és nagyvonalúan zárójelbe tenni. Egyelőre nem határoztuk meg pontosan az irányt, szükség van célokra, patetikusan szólva küldetésre, amelyet nem fogalmaztunk még meg. Ha ezeket a feladatokat nem végezzük el, az a helyzet uralkodik majd tovább a felvidéki politikában, ami most is, ezt pedig mindenképpen el kell kerülnünk. 

Azt gondolnánk, egy körvonalazódó magyar összefogás számára alapvető a nemzeti színek megjelenítése, a magyar mint tárgyalási nyelv, vagy éppen az önkormányzati autonómia… 

Amikor a Magyar Koalíció Pártja 2009-ben szétszakadt, a Most-Híd olyan irányt vett, ami történelmi zsákutcának ígérkezett – és annak is bizonyult. E párt képviselői számára nem evidencia az, ami számunkra magától értetődő, de a legfrissebb fejlemények szerint e területeken mégis áttörés történt, a háromból két pontot elfogadott a Híd delegációja. 

Mi lesz a harmadikkal, támogatni fogják az autonómiatörekvéseket?

Az önigazgatási koncepcióhoz, az autonómiához való viszonyulás még kérdéses maradt, de szeptemberre e téren is megszülethet az egyezség. Egy fogyatkozó közösségnek elemi érdeke, hogy olyan garanciákat, akár pozitív diszkriminációt vívjon ki, amelyek a megmaradását lehetővé teszik.

Az autonómia, nevezzük bárhogy is, a majdani közös párt programjának alappillére kell, hogy legyen. 

A közelmúltban amellett érvelt, hogy „összehangolt társadalmi programra van szükségünk, amely lelkesít, itthon tart és értelmet ad a mindennapok magyarként való megélésének”. Ez szépen hangzik, de milyen tartalommal lehet megtölteni?

A száz éves elszakítottság minden korszakának megvolt az az alapja, ami mentén a magyar vezetők megszervezték a felvidéki közösséget. Esterházy idején a keresztényszociális eszmerendszer volt ez, a Tiso-féle fasiszta állam alatt a keresztény humanizmus volt a magyar alapeszmény, a Benes-érában a puszta túlélésért harcoltak, arra koncentráltak, hogy ne telepítsék ki a teljes felvidéki magyarságot. Az átkos évtizedei alatt az intézményrendszer megteremtése, a Csemadok megszervezése, a magyar társadalmi élet beindítása jelentette a fókuszt. Csehszlovákia felbomlása után az euroatlanti integráció, a nyugathoz való felzárkózás célja jelentette az alapvetést. 2004 után, úgy érzem, már nem rendelkeztünk ilyen távlatos célokkal, eszmékkel. A mostani véleményformálóknak és politikai vezetőknek kötelessége a politikai vitákon kívül a nagy társadalmi kérdésekről is eszmét cserélni és vonzó perspektívát kínálni.

Tisztáznunk kell: mi a mai felvidéki magyar szerepe az összmagyarságon belül és mi Szlovákiában? A visegrádi együttműködés földrajzi közepén vagyunk, nyelvismeretünk miatt szót értünk mindenkivel, mi lehetünk tehát a pro-visegrádi nép. De ott van Esterházy öröksége, a családpolitikai programot ki kell dolgoznunk és meg kell teremtenünk a demográfiai fordulat alapjait. Mi lehetünk tehát a Visegrád-, élet- és családpárti közösség. Ezekről kell a Facebook-üzengetések és parttalan tárgyalgatások helyett élénken értekeznünk és cselekednünk!  

Olyan alapvető kérdésekben, mint például a gyermekvédelmi törvény, egyetértés jellemzi a felvidéki politikumot? Hogyan viszonyulnak a magyar kormány harcos attitűdjéhez?

Ne áruljunk zsákbamacskát: a Szövetség egy platformokra épülő párt formájában jön létre. Az elődpártok (az MKP, a Híd és az Összefogás), a későbbi platformok közötti törésvonalak hasonlóak az anyaországi törésvonalakhoz ezekben a kérdésekben. Azt sem nehéz kitalálni, ki kihez húz, kit támogat. Ez alapján pedig nagy kérdés, hogy egy jövőbeli felvidéki politikai közösség mit tesz majd hasonló vitakérdésekben, hogyan nyilatkozik.

Szerintem a vitatémák szőnyeg alá söprése csak feszültségekhez vezet, a pártnak meg kell rajzolnia ideológiai körvonalát és ilyen kérdésekben is véleményt kell nyilvánítania, akkor is, ha az nem élvez a tagság körében teljes támogatottságot. 

Magyar állampolgárként ön támogatja a törvényt?

Természetesen, aki ismer, tudja rólam, hogy teljes mértékben támogatom. Ha pedig vitás kérdések és Felvidék: tekintsünk családként a felvidéki magyarságra! Családon belül is vannak viták, de tudnunk kell kulturáltan kezelni a nézeteltéréseinket, ne ország-világ láttára rendezzük ezeket, hanem otthon, családias légkörben! Én bele is állok ezekbe a családi vitákba, mert – ebben az esetben például – a gyermekeink jövője a tét.

Önből nem lesz a Felvidék budapesti képviselője? Mondjuk mandátummal az Országgyűlésben? 

Soha nem voltak ilyen irányú ambícióim. Szeretném, ha közös parlamentben ülnének a felvidéki magyar képviselők az anyaországi magyar képviselőkkel, sőt, a szlovákokkal is, de addig még néhány évtizedet biztosan várnunk kell. Én a felvidéki magyarság intézményeiben szeretném szolgálni az enyéimet és az eszméket, amikben hiszek, Esterházy politikai örökségét, például Martoson. Nem zárom ki, hogy egyszer politikai pályára lépjek, de ha Isten mást tervez velem, az is tökéletes: szolgálni lehet más területeken is. Sok évvel ezelőtt szerepeltem a Fidesz-KDNP EP-listáján, mert azonosultam az eszménnyel – az a lista ugyanis minden magyarlakta területről felmutatott képviselőjelöltet, az összmagyarság képviseletének igényével lépett fel. Azt is el tudnám képzelni, hogy Budapesten működjön egy második kamara, ahol szót kapnak a határon túli magyarok is. 

Jó, hogy Martost említi. A konzervatív szellemi sziget látványosan épül, lassan rá sem lehet ismerni. Lesz, aki megtöltse a ligetet? 

Ebben még inkább biztos vagyok: már a park megnyitása előtt bizonyítást nyert, hogy itt izgalmas és pezsgő életre lehet számítani és a magyarok mindig megtöltik majd. Sokan szeretnék saját tudásukat, rendezvényeiket hozzánk elhozni és otthont találni a martosi Rendezvényligetben. Az intézmény három funkciót tölt majd be: a Martosi Szabadegyetem és „kistestvérei” (sport- családi és népművészeti fesztiválok) mellett partnerszervezetek rendezvényei is helyet kapnak majd itt. A népfőiskola folyamatosan indítja képzéseit, szakmai kollégiumait, konferenciáit az Esterházy Akadémiával karöltve. Konzervatív, patrióta szellemi központot hozunk létre. A harmadik funkció pedig egy szabadidőközpont csónakázással, focipályákkal, kötélpályával, túraútvonallal, íjászattal, családi terekkel. Szeretnénk méltók lenni ahhoz, hogy Lakitelek felvidéki kistestvérei legyünk. 

Augusztus 20-i beszédében úgy fogalmazott: Szent István teljesítménye történelmi léptékkel nézve kétszer olyan időtálló, mint az Amerikai Egyesült Államok, Németország és az Európai Unió alapító atyáinak műve együttvéve. De a történelem mintha most mind a négy örökséget kikezdené…

Harcolnunk kell! A madáchi példa mutatja nekünk, hogy a küzdés maga is lehet cél,

Közép-Európában pedig legalább két nemzet, a magyar és a lengyel a masszív túlerővel szemben is vállalja a küzdelmet.

Ha aktuálisan reménytelennek tűnik is néha, a karakteres kiállás példája vonzó lesz sokak számára. Szent István példája, a Krisztusba vetett hit erős: van miből merítenünk, van mire építenünk. Az örökkévaló értékekre kell emelnünk a tekintetünket, mert a nagyobb közösségek, az államok szintjén is vannak ilyenek! Lehet, hogy a győzelem nem a mi életünkben következik be, hanem az unokáinkéban, de ahhoz, hogy bekövetkezhessen, nekünk vállalnunk kell a küzdelmet!

Nyitókép: Facebook

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés