A foci hazatér

„A foci hazatért” – hirdették büszkén az angol rendezők az 1996-os labdarúgó-Európa-bajnokságot. A futball szülőföldjének tekintett ország az 1966-os világbajnokság után fogadta újra a sportág elitjét, miután az angol foci maga mögött hagyta az 1970-es és 1980-as évek válságos időszakát, amelynek mélységét Heysel és Hillsborough tragédiája szimbolizálta. Az 1990-es években aztán Anglia ismét a sportág fejlődésének motorjává vált, és az új időszak kritikusai is elismerik, hogy az ezredfordulóra az angol klubok gazdasági és szakmai szempontból egyaránt új szintre emelték a labdarúgást.

„A foci hazatér” – hirdetik a 2021-re halasztott Európa-bajnokság előtt a budapesti mérkőzések szervezői. A tizenkilencedik század végén rendkívül élénk és gazdag sportélet jellemezte Magyarországot, számos sportág esetében, köztük az úszás és a vívás, később pedig a kajak-kenu, az öttusa és a vízilabda terén kiemelkedő magyar teljesítmények születtek. A labdarúgás viszonylag későn, az 1890-es években jelent meg hazánkban. Ennek ellenére az Osztrák–Magyar Monarchia, azon belül a Kárpát-medence rendkívül gyorsan vált a sportág centrumává az Egyesült Királyság mellett. Szegedi Péter Az első aranykor című könyve betekintést nyújt a magyar foci gazdag és sikeres korai időszakába, amelynek részletei a későbbi eredményekhez képest kevésbé ismeretesek, a magyar sport- és kultúrtörténet terén azonban megkerülhetetlenek.

A foci rendkívül gyorsan vált a legnépszerűbb és legelterjedtebb sportággá, meghódította a városokat és a falvakat, az iskolákat és a külvárosi grundokat. 1902 és 1914 között a magyar válogatott játszotta a legtöbb mérkőzést, Budapesten épültek fel a kontinens első modern, jelentős közönség kiszolgálására alkalmas stadionjai, Skócia és Anglia után Magyarországon jártak a legtöbben válogatottmeccsekre. A sportág hazai játékosai és edzői a nemzetközi színtér elismert és megbecsült szereplőinek számítottak, szívesen fogadták őket a kontinens minden szegletében. A régió kiemelkedő jelentőségét tükrözte a közép-európai stílus, a Duna menti iskola kialakulása és sikere, aminek köszönhetően Magyarország évtizedeken át a sportág nemzetközi élmezőnyéhez tartozott, amit az 1938-as világbajnoki döntő is igazol.

Ez a rendkívüli közeg teremtette meg az 1950-es évek sikereinek alapjait. Hosszabb elemzést igényelne, hogy a későbbi évtizedek során a gazdasági problémák mellett milyen politikai döntések vezettek e gazdag örökség feléléséhez és elértéktelenedéséhez. A magyar politika épp akkor hagyta magára a labdarúgást és az egész sportot, amikor a nemzetközi környezetben teljesen eltérő gondolkodásmód vált meghatározóvá. A sportot évtizedek óta olyan területként értelmezik, amely egészségi és pszichológiai téren, egyéni és közösségi szempontból egyaránt pozitív hatások előidézésére képes. Az egyén készségeinek fejlesztése mellett felemelkedési lehetőséget kínál, továbbá hozzájárulhat a közösségi kohézió erősí-
téséhez, akár városrészek újjáélesztéséhez is. A sport olyan eszközzé vált a modern közösségekben, amellyel szerteágazó pozitív társadalmi és gazdasági változásokat lehet támogatni. Mégis hosszú ideig kellett arra várni, hogy ez a gondolkodás újra meghatározóvá váljon Magyarországon.

Bár sokszor úgy tűnik, hogy a korábbi sikerek a történelemkönyvek világába tartoznak, a hazai foci erejét mutatja, hogy a számos kudarc ellenére is a legnépszerűbb sportág maradt, és a válogatott kisebb sikerei is rendkívüli lelkesedést tudnak kiváltani. A nagyobbak pedig, mint a 2016-os Eb, megidéznek valamit abból a világból, amikor ezrek várakoztak egy szerkesztőség előtt, hogy megtudják egy külföldön játszott barátságos mérkőzés eredményét.

Idén júniusban nem kell majd hosszan várakozni az eredményekre. A válogatott itthon, Budapesten fog Eb-mérkőzést játszani, amire még soha nem került sor. 2021-ben a foci hazatér, és lehetőségünk nyílik arra, hogy átéljük mindazt, ami különleges vonzerejét adja.

A szerző a Mathias Corvinus Collegium Politikatudományi Műhelyének kutatója.