Nyolcvanöt éves korában meghalt Dornbach Alajos ügyvéd, politikus, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, a parlament egykori alelnöke. Orbán Viktor közösségi oldalán emlékezett meg Dornbachról.
Mindig emlékezni fogunk arra a bátorságra és segítségre, amit a nehéz kommunista diktatúra végóráiban kaphattunk tőle.
– írta a magyar kormányfő.
Védelem a demokratikus ellenzéknek
Dornbach Alajos 1936. január 21-én született Ózdon, 1954-ben érettségizett a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban. 1958-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát. Munkáját polgári jogi területen kezdte, többnyire vagyonjogi-hagyatéki ügyeket vállalt. 1956. október 23. után a budapesti egyetem jogi karán a forradalmi bizottság tagja, október 28-tól két napig rendőr, majd nemzetőrként vállalt feladatot. A forradalom leverését követően 1959. november 13-tól 1960. január 13-ig vizsgálati fogságban tartották.