Felújítják a gyönyörű Sipeki Balás-villát a Hermina úton

2021. március 22. 8:39
A szecessziós épületet Lechner Ödön tervezte, ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza.

Kívül-belül teljes körű rekonstrukción esik át az 1905 és 1907 között épült szecessziós Sipeki Balás-villa, amely ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza – írja a PestBuda. Hozzátették: a Lechner Ödön tervezte műemléképületet restaurátori felügyelettel, 1,94 milliárd forintból újítják meg, a hozzá kapcsolódó, hetvenes évekbeli toldaléképületet viszont lebontják, ennek helyére egy új épületrész kerül.

Emlékeztettek: a Lechner Ödön tervei alapján, 1905 és 1907 között, Sipeki Balás Béla, az Igazságügyi Minisztérium jogtanácsosa számára épült szép szecessziós villa Sipeki Balás 1944-es haláláig az építtető tulajdonában volt, ezután került a Hermina Mezei Egyházközség, a Vakok Szövetsége (az MVGYOSZ jogelődje), illetve a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület tulajdonába. Később, 1953-ban az egyesület beolvadt a Vakok Szövetségébe, amely az egyház részét megvásárolta, így azóta a szövetségé az épület.

A portál hangsúlyoztta, hogy a közbeszerzés március 19-i hirdetménye szerint a villa most teljes körű felújításon esik át. A munkálatok során 2720 négyzetméternyi vakolatot újítanak fel, restaurátori felügyelettel megújítják a hall gyönyörű, kékes fényű eozinmázas csempékkel díszített kandallóját és lépcsőjét, ugyancsak szakértő bevonásával restaurálják a homlokzat műkő elemeit, bádogosszerkezeteit, valamint 47 kül- és beltéri nyílászárót, és újragyártanak 67 darab fa nyílászárót. Mintegy 700 négyzetméteren újralécezik és palával újrafedik a tetőt, lefektetnek 1000 négyzetméternyi parkettát. A munkálatok között a kert megújítása és az akadálymentesség jegyében egy lift beépítése is szerepel, írják.

Kép forrása: Facebook

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem plebejus származású volt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában