Az emberi lényhez méltóság tartozik: élete nem kilesni való

„Még húsz évvel az első magyarországi valóságshow bemutatása után is meg tudok döbbenni az értelmiség közönyén és fölényes magabiztosságán, mellyel kitartóan nem vesz tudomást arról a társadalmi mértékű mentális szennyezésről, amellyel ezek az alávaló műsorok a hazai otthonokat sújtják. A kereskedelmi televíziók tartalmainak plázasterilségű hamissága és a bulvár kultúrát elzüllesztő térfoglalása vállrándítások közepette, általános közönytől övezve mérgezi két évtizede a mindennapokat. Máig nem érti az elit, hogy a társadalomtól csakis az azzal való bánásmódjának mérgező gyümölcseit kaphatja vissza. Jobbat nem is érdemel – legfeljebb egy vállrándítást. Ha ketrecbe zárt állatokként, értelmetlen és erkölcstelen féllényekként kezelik a társadalmat, annak következménye előbb-utóbb elkerülhetetlenül felüti a fejét a mindennapokban: a kultúrában, a politikában, a munkahelyeken, a családokban és az iskolákban.

Ugyan ki csodálkozik azon, hogy az RTL új Való Világ-szériája az eddig érvényesített, mégoly szerény kulturális referenciától is messze elmarad: a legsuttyóbb homofóbia, a szexuális zaklatás, a párkapcsolati erőszak, a női szereplők bántalmazása és betörése Puskás Peti, Nádai Anikó, Gáspár Győző és Dancsó Péter celebrálásában főműsoridős szórakoztatásként nyert polgárjogot. S lám: a genderemlékezet óta rendkívül érzékeny politikusok és újságírók, akik a miniszterelnök asszonyságozásából országos botrányt csaptak, valahogy nem kezdtek kampányba a női méltóság védelmében.

Nőjogi szervezetek, amelyek Marton Lászlót a sírgödörbe rugdalták húsz évvel ezelőtti primitív szexuális ajánlattétele miatt, most diszkréten kussolnak, pedig épp Sárosdi Lilla sérelmének százszorosa zajlik a képernyőkön – a különbség mindössze az, hogy az áldozatok mindegyike alacsony sorban nevelkedett, kiszolgáltatott prolilány, nem pedig egy híres rendező befolyásos, gazdag, fehér felesége. Azok a női jogokat védelmező aktivisták, akik az interszekcionális feminizmus valamennyi nagyon fontos kérdésében magabiztosan tematizálnak, akik magasabb béreket, több igazgatósági és felügyelőbizottsági pozíciót követelnek a köreikben szocializált, kiváltságos női felsővezetőknek, akik az isztambuli egyezmény szellemében ideológiai csatát vívnak a vak komondorokat nőkre szabadító, homofóbiás Fidesszel, ezúttal valahogy nem veszik észre azt a közgyalázatot, ami három magyar közül kettő szemét épp kiveri.

Amint a zaklatás és a bántalmazás a nagyszerű, európaiságnak mértéket adó RTL kínálatában zajlik, a női méltóság részvényárfolyama az utca kövébe csapódik. Eszenyi Enikő és Kabát Péter mosdatása után még hallatszott némi felháborodás – ezúttal semmi. A feminista hölgyek és urak bizonyára túlságosan is szerették az RTL szivárványkampányát arról, hogy „a család az család”, s azt is mérlegelték, hogy ma már az RTL az egyetlen országos jelentőségű ellenzéki médiaszolgáltató. Most a hallgatás a törvény.

E helyzetben akadt egyetlen nőjogi aktivista – az utóbbi években egyre inkább radikalizálódó Mérő Vera –, aki képes volt szembeszállni a befolyásos genderpapnők gyalázatos némaságával: személyében a magyar nyilvánosság azt az elkötelezett, erős és autonóm nőt láthatta, aki nem hajlandó politikai számítás alá rendelni a véleményét. Bár az RTL felelősségét csak nagyon óvatosan érintette, Mérő Vera félreérthetetlenül kiénekelt a kánonból – kiállt a ketrecbe zárt állatokként tartott, fenyített és megkukkolt nők méltósága mellett, s egyebek közt szóvá tette azt a nemi aktust, amely Svédországban és Dániában nem szórakozást, hanem szabadságvesztést okozna. Amit én hiába próbáltam, azt Mérő Vera megtette: felrázta az értelmiségi közvéleményt, állásfoglalásra késztette a feminizmus komolyan vételében megrekedt balliberális sajtót, és nyomás alá helyezte a tévécsatorna szerkesztőit. Tagadhatatlan, hogy az RTL felelősségére nem mutatott rá kellő erővel, hisz VV Renátót felelőssé tenni a Való Világért nagyjából annyira igazságos, mint az urániumot hibáztatni Hirosimáért – e helyzetben mégis ki kell jelenteni, hogy itt és most Mérő Vera az, aki megmentette a feministák becsületét.

A villa két legaljadékabb lakójával, VV Renátóval és VV Danival nagyon nagy baj van: a nőkhöz fűződő viszonyuk patológiás, valamennyi interakciójukból agresszivitás és a roncsársadalom kultúranélkülisége árad. A felelősséget azonban nem ők, hanem azok az RTL-es döntéshozók viselik, akik őket képernyőre engedték, s akik a napról napra zajló bántalmazássorozat egyetlen pillanatában sem avatkoztak közbe. Súlyosbító körülmény, hogy a női méltóság nyilvános meggyalázását pénzügyi haszonszerzésre használják, s abból menőséget, kulturális normát és viselkedésmintát gyártanak. Mi sem jellemzőbb a műsor készítőinek szociopátiás működésére, mint az, hogy miután mindezt elkövették, és a Mérő Vera által elindított felháborodáscunamival szembesülnek, szolid elhatárolódást diktálnak a műsorvezetők szájába, majd hogy az általuk gyártott gyalázatot „jóvátegyék”, patkányokat dobáltatnak VV Renátóra. Íme a következmény – így jár mindenki, aki nőt aláz meg az RTL képenyőjén: egy rekesznyi vízben patkányok közé vetik. Így kell egy gazemberséget egy újabbal tetézni: egy agresszív férfit garázdálkodni hagytak a tévéképernyőn, úgyhogy most emberekre patkányokat dobálnak – így már nyilván minden rendben van.

Ennek a botránynak egyetlen elfogadható lezárása képzelhető el: a műsor azonnali levétele a képernyőről, és a résztvevők beiratása mentálhigiénés szakemberekhez a tévécsatorna költségén. Volt már valóságshow-hős, aki börtönbe került; volt, aki pszichiátriára; volt, aki prostituált lett; és volt, akit meggyilkoltak. Ezeken a kölykökön talán még lehet segíteni – nem kéne még mélyebbre lökni őket! Az emberi lényhez méltóság tartozik: élete nem kilesni való.”