Czeglédy-ügy: két védő kizárásáról döntöttek

2021. január 15. 14:36
A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése volt.

Két védő kizárásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú végzését helybenhagyva a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében, és elutasították a per áttételét kérő indítványt – tájékoztatta a bíróság pénteken az MTI-t.

Az egyik vádlott vezető védőjét azért zárta ki a törvényszék, mert korábban egy tanú jogi képviseletét is ellátta. Egy másik ügyvéd pedig azért nem vehet részt a bűncselekményeket tagadó vádlottak jogi képviselőjeként az eljárásban, mert korábban egy a bűnösségét beismerő, már jogerősen elítélt terhelt védője is volt.

A táblabíróság alaptalannak ítélte azt az indítványt, amelyben az egyik védő a Kecskeméti Törvényszék illetékességét kifogásolta és az ügy áttételét kérte a Szombathelyi Törvényszékhez. A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében 2019 februárjában emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése és a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generál alvállalkozó közbeiktatásával – melyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezeteket vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A Szegedi Törvényszék két tanácsa összesen hét – a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő – vádlott ügyében hozott jogerős döntést a megtartott előkészítő üléseken. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetést szabott ki, melyből hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Tavaly januárban azonban több az ügyben eljáró bírót követően a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be. A Szegedi Ítélőtábla ezt elfogadva 2020-ban a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalására.

(MTI)

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában