Újabb gondozatlan zsidó sírkertek újulnak meg

2020. december 1. 9:41
A százhat beérkezett pályázatból negyvenhat sírkert rendbetételét támogatja a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány.

Újabb negyvenhat gondozatlan zsidó sírkert újul meg 532 millió forint kormányzati forrásból – közölte a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) az MTI-vel.

Azt írták: a kormány támogatásával két ütemben újulnak meg a gondozatlan vagy elenyészőben lévő zsidó temetők. Az első, lezárult ütemben negyvenhárom sírkert újult meg 468 millió forintból. A második ütemre júniusban írt ki pályázatot a Mazsök. A százhat beérkezett pályázatból negyvenhat sírkert rendbetételét támogatja a közalapítvány.

Kitértek arra: a Mazsök először 2018 januárjában írt ki pályázatot az európai kulturális örökség részét képező, Magyarország területén található gondozatlan, elenyészőben lévő zsidó sírkertek, sírhelyek rekonstrukciójának támogatására. A pályázatok elbírálásakor előnyt élveztek azok, akik a feladatot közfoglalkoztatottak bevonásával valósították meg, illetve akik fogadó szervezetként iskolai közösségi szolgálat program kidolgozásában és megvalósításában működtek közre.

Előnyt élveztek továbbá azok is, akik védnökséget vállaltak a temető felett, vagy védnökséget szerveztek helyi, országos, illetve nemzetközi civil szervezetek, oktatási intézmények vagy közéleti szereplők, illetve a kulturális és tudományos élet elismert képviselőinek megnyerésével – olvasható a közleményben.

(MTI)

(Fotó: Évszázados sírkövek sorai az egykor nagy lélekszámú Várpalotai Izraelita Hitközség ma is rendben tartott, védett temetőjében. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A nem zsidó temetők helyén meg lakópark épül. Érthetetlen.

A legteljesebb egyetértés: minden fontos, ami a múlt, persze nem szükséges túllihegni semmit, de mindennek meg kell adni a valós súlyát.
Ezek a temetők arra bizonyítékok, a magyarok és a zsidók, legalábbis akkor és az akkori Magyarországon - egymást tiszteletben tartva, élték az életüket, ahogyan nekik megfelelt.
És ettől nagyobb dicséret Magyarországnak, - amit a Jászy Oszkár-féle Galilei Kör-ös zsidók a "Népek börtöneként" gyaláztak szerte Európában, ez vezetett Trianonhoz! -- nem is kell...

Így igaz.
A valódi, nem álszent zsidó a jelek szerint, sokkal komolyabban őrzi a hagyományait, mint a valódi, nem álszent keresztény.
Ezt mindenképp tiszteletben kell tartanunk, nekünk pedig a tükörbe nézni.

Akkor miért közpénzből renoválják? Miért nem a fenntartó költségvetéséből?

??? Akkor ki vagy mi a fenntartó? Ha nincs már mögötte élő ember.

Jogos, egy pont neked...

Nem volt fenékig tejfel, de ne keverd össze a pár száz Galile Kör-öst a több százezer egyszerű emberrel, aki csak élni szeretett volna. És: élt, de ez nem minden országban volt így.

Az miért van, hogy a keresztények sírkertjei fölé lakótelepeket, gyárakat lehet építeni vagy beszántani az egészet, míg a zsidó sírkerteket nem?

Akkor hogy váltak "gondozatlanná"? Még egy közalapítvány ami kamu?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában