Lengyel kormányfő: A jogállamisági mechanizmus akár az Európai Unió széteséséhez is vezethet

2020. november 26. 17:34
Mateusz Morawiecki szerint a vétójog benne van a szerződésekben, így ennek alkalmazása egyáltalán nem jogellenes.

A teljesen új, önkényes, politikai döntések által motivált jogállamisági mechanizmus akár az Európai Unió széteséséhez is vezethet –jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesten. A lengyel kormányfő magyar kollégájával, Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett, majd közös sajtónyilatkozatuk alkalmával kiemelte: ez a megoldás rossz és rendkívül veszélyes az egész unióra nézve. Az nem lehet, hogy a származtatott jog az alapjogot megkerülje, ilyen nincs a jogrendszerünkben, és Európában sem fordulhat elő, hogy a másodlagos jog az alapszerződések fölé helyezkedjen – érvelt.

Közölte: a vétójog benne van a szerződésekben, ezzel szolgálják az érdekeik érvényesítését. A vétó lehetőségét komolyan kezelik, és szükség lesz az alkalmazására, ha nem változtatják meg az elmúlt időben kidolgozott uniós javaslatot, az ugyanis elfogadhatatlan – értékelt Mateusz Morawiecki. Azt is mondta, hogy ezzel védik a szuverenitásukat és az alapszerződések szellemiségét is.

Lengyelország és Magyarország nemcsak a maga nevében, hanem az egész EU javára dolgozik, és remélhetőleg meg tudják győzni a többi országot is – fűzte hozzá.

Emlékeztetett: a koronavírus-járvány rendkívüli válsághelyzetet jelent és veszélyes következményei vannak, ezért úgy döntöttek, hogy legyen egy speciális eszköz, amellyel segítenek azoknak az országoknak, amelyeket a leginkább sújt ez a válság. Hosszas tárgyalásokat folytattak erről a nyáron, és ezek sikere egész Európa sikere volt – fogalmazott. A lengyel miniszterelnök szerint azonban most egy teljesen új mechanizmusról van szó. A júliusi egyeztetéseket egészen másként interpretálták, és a német EU-elnökség nem alkalmazkodott a megbeszéltekhez – mondta. Hozzátette: nem tudni, hova vezethet az új feltételrendszer, de nem szeretnék, ha az EU letérne az eddigi útjáról.

(MTI)
 

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 87 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem tartom valószínűnek a közeli szétesést. Nagyobb valószínűséget adnék annak, hogy a kétlépcsős Európát alakítják ki. Az eurót használó tagállamok és a többiek.

Ne felejtse el, hogy 2008-ban volt az USA bankjai által elindított gazdasági világválság ( Lehmann Brothers...) Ebből kezdett el IMF hitellel kimászni Bajnai, majd sikeresen, már az Orbán kormány.

Az egyetertoknek osszak szet a hiteleket es egyeb penzeket, nehogy a 2 orszagra fogjak a nyomorukat!
Kepesek Magyarorszagra kenni barmit az ujmarxistak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés