Csak semmi kishitűség! – Prőhle Gergely a Mandinernek

2020. szeptember 10. 9:17

Írta: Pap Lázár
„Önsorsrontás nagyon jobbra tolni a rendszert” – vallja Prőhle Gergely. A Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, korábbi PIM-főigazgató, államtitkár és diplomata szerint a nemzet- és rendszerépítés csak kellő nagyvonalúsággal lehetséges, a polgári politizálásnak pedig tekintettel kell lenni a mérsékelt konzervatív körök elvárásaira is. Interjúnk!

Prőhle Gergely (1965)  tanulmányait a jénai Friedrich Schiller Egyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem végezte. 1992-től 1998-ig a Friedrich Naumann Alapítvány igazgatója. 1998-tól 2000-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában közigazgatási államtitkár, majd 2000-től Magyarország Berlinbe, 2003–2005 között Bernbe akkreditált nagykövete volt.

2010-től a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért, sajtóért és kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára lett, 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. 2017-2018-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt, majd a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója lett.

2006-tól a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője.

***

Politikai értelemben hogyan definiálná önmagát?

Onnantól kezdve, hogy az ember egy évszázadokra visszamenőleg többnyire adó, produkáló evangélikus családba születik, ráadásul a belbudai Szentimrevárosban, az jó eséllyel meghatározza a neveltetését, az egész szocializációját, világnézetét,

ami nyilvánvalóan a polgári oldalhoz köti.

Ez egy olyan adottság, amivel amióta az eszemet tudom együtt élek, és voltaképp mindig is azt néztem, hogy ehhez a polgári konzervatív háttérhez képest az adott politikai palettán ki az, aki közelebb áll, és ki az, aki távolabb. Azt gondolom tehát, hogy az ember politikai öndefiníciójának korántsem egyetlen lehetséges formája a pártszimpátia, bár kétségtelen, hogy négyévente elhozza az Isten azt a pillanatot, amikor dönteni kell.

Mégis érdekes a helyzete, mert a Habsburg Ottó Alapítvány, amelynek az igazgatója, és a Közszolgálati Egyetem, ahol szintén vannak feladatai, a Miniszterelnökség alá tartozik.

Távolabbról indítanék. A múlt század kilencvenes éveinek elejétől a német FDP-hez közel álló liberális Friedrich Naumann Alapítvány magyarországi vezetője voltam, egyébként erre az állásra pályázva ismertem meg Orbán Viktort, mint ahogy sok más rendszerváltó politikust is. Én már akkor is a bevezető kérdésre adott válaszban leírt politikai öndefiníciót tartottam érvényesnek, ezért is volt rám nagy hatással Otto Graf Lambsdorff, az alapítvány akkori elnöke, korábbi német gazdasági miniszter, amúgy evangélikus zsinati tag, akivel beszélgetve nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az általa képviselt konzervatív liberális álláspont mennyire közel áll a kereszténydemokráciához – nem véletlen, hogy Lambsdorff volt Helmut Kohl kancellárrá választásának egyik kulcsfigurája. És hát persze azt se felejtsük el, hogy néhai Tőkéczki tanár úr szerkesztette még a Századvég kiadónál a Magyar liberalizmus kötetet, benne a magyar politika- és eszmetörténet klasszikusaival.

Ezért is tartom minden szempontból méltatlannak a mostani libernyákozást.

De a kérdésére válaszolva: ha az ember kormánytisztviselő vagy akár csak egy kormányzati fenntartású intézmény vezetője, a lojalitása egyértelmű, ami ugyanakkor nem egy kritikátlan áhítat. Ahogy az előbb is mondtam, teljesen nyilvánvaló, hogy az alapvető értékrendemhez sokkal közelebb áll a jelenlegi kormány politikája, mint bármi más a pártpolitikai palettán. Ha valamiről esetleg mást gondolok, mint amit a Kossuth Rádió mond, vagy akár a Mandiner ír, ezekről nyilvánosan nem beszélek, mivel nincsenek személyes politikai ambícióim. Az ország és a polgári oldal hosszútávú sorsa persze foglalkoztat. Az evangélikus egyház immáron 3. ciklusban megválasztott világi vezetőjeként pedig kötelességem is nyomon követni a közéleti eseményeket.

Tudatosan húzódott vissza azok után, ami történt?

Tudatosan és átgondolt koncepcióval pályáztam Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóságára, az viszont váratlanul ért, hogy ott szorgalmas publicisták célkeresztjébe kerültem. Az pedig különösen váratlanul, hogy olyan kormánytag is akadt, aki hitelt adott a vádaskodásnak. Sajnálatos módon pont az, amelyik a múzeum fenntartója. Azt nem hittem volna, hogy egyszer majd olyanok fognak engem jobbról előzni, akik annak idején igen távol álltak a polgári-konzervatív gondolattól, a kereszténységről nem is beszélve. Annak pedig megvan a különös bája, amikor egykori párt- vagy KISZ-titkárok bennem próbálják felfedezni a Tanácsköztársaság apologétáját és a liberális elhajlót. Történt, ami történt,

mára semmiféle sértődöttség nincs bennem.

Ami viszont fontos, hogy a PIM-es eset kapcsán volt egy magasrangú kormányzati szereplő, aki végig, nyilvánosan kiállt mellettem, és azt mondta, hogy méltatlan, ami velem történik, Gulyás Gergelynek hívják. Ő vezeti most azt a minisztériumot, ami fenntartóként mind a Habsburg Ottó Alapítvány, mind a Közszolgálati Egyetem felett áll. Ha a sokat emlegetett bajtársiasság valahol megmutatkozott, akkor az az ő akkori nyilatkozataiban történt. Tehát van egy ilyen értelemben személyes lojalitás is felé. Egyébként nagyon érdekes dolgokat csinálok mindkét helyen, ami kevésbé van reflektorfényben, de talán fontos. Az amúgy nagyon nemes államtitkári és nagyköveti feladatok után tudom értékelni ezt a fajta intellektuális izgalmat, ami ezekben a feladatokban van.

És milyen feladatok ezek?

A Habsburg Ottó Alapítvány kezelésében vannak azok a dokumentumok, amelyek egy közel évszázados élet után Habsburg Ottó életének lenyomataiként megmaradtak. Hogy csak egy két releváns érdekességet említsek: az egykori trónörökösnek az ’56-os magyar forradalom kapcsán zajlott levélváltásai nemrég kerültek elő. Az Európai Parlamentben a CSU képviselőjeként sokáig ő volt az egyetlen, aki magyarul szólalt fel, ezeknek a felszólalásoknak a háttér dokumentumai is feldolgozásra várnak. Tehát rengeteg olyan szakasza van az életének, ahol azt bizonyította, hogy az elveszett hatalmat, ugye mégiscsak egy trónfosztott királyfiról van szó, hogyan lehet szellemi autonómiává alakítani. Ennek jegyében olyan ügyek mellett is kiállt, amelyek Magyarországnak és a magyaroknak fontosak voltak. Tehát van egyfelől ez a dokumentumtömeg, amit föl kell dolgoznunk, illetve az is az alapítvány feladata, hogy igyekezzünk Ottó szellemi örökségének aktualitását a mai világban bemutatni, érvényre juttatni. Habsburg Ottó a birodalmi gondolatból egy olyan történelmi tapasztalatot szűrt le, amelyből kirajzolódik egy ma is nagyon releváns európai politika, a nemzetek Európájának gondolata, amely a szubszidiaritás fontosságát hangsúlyozza. Ezzel voltaképp összecseng a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajló tevékenységem, hiszen a Stratégiai Tanulmányok Intézeténél az Igazságügyi Minisztériummal együttműködve most indul a Nemzetek Európája Program, ami az európai intézményekben feladatot vállalni szándékozó fiatalok képzésére jött létre. A fel-felbukkanó „brüsszelezés” nyilván a politikai kommunikáció szempontjából hasznos lehet, de nemzetközi szinten aligha segít. Ha minőségi embereket képezünk, akik az európai intézményrendszerben a magyar nemzeti érdek tudatában vállalnak majd munkát, akkor nagyobb esélye van annak, hogy hatékonyan tudjuk a hangunkat hallatni abban a szervezetben, aminek önszántunkból vagyunk tagjai, és aminek a sikeréhez komoly érdekeink fűződnek. Fontos személyes tapasztalat húzódik meg e mögött: külügyi, majd EMMI-s helyettes államtitkárként számos esetben volt alkalmam Európa-szerte csatákat vívni, elég pontosan tudom tehát, hogy

ez nagyon más műfaj, mint a hazai jobboldali publicisztikai rovatokban vagy tévéműsorokban a rajongótábornak vitézkedni.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a közép- és nyugat-európai diskurzus aktív résztvevői legyünk, ahol közösen lehet gondolkodni a minket körülvevő világról. Ennek jegyében alakul az egyetemen egy, a visegrádi együttműködés fiataljait megszólító College of Visegrád fórum, és ezért rendeztünk tavaly Németországgal kapcsolatban több nemzetközi konferenciát. Idén Franciaország következett volna, de közbeszólt a járvány.

Ezért ösztönzi egy korábbi publicisztikájában is a Néppárthoz való visszatérést?

Ezért is. Amikor az európai integráció létrejött a Jean Monnet által írt Schuman-tervvel, ami ugye mégiscsak három kereszténydemokrata politikus együttműködését alapozta meg – Adenauer, Schuman és De Gasperi –, annak volt egy nagyon jelentős szellemi, civilizációs alapja, háttere, ami képes volt a katolikus univerzalizmust egy erős nemzeti érdekérvényesítéssel összekapcsolni. Ezért zavar mostanság, amikor az egyik oldal azt próbálja bebizonyítani, hogy az eurokraták voltaképp hazátlan, elvtelen figurák gyülekezete. A másik oldal pedig azon igyekszik, hogy bármiféle Európa-kritikát a vad nacionalisták ármánykodásaként láttasson. A két szélsőség politikai kommunikációs szempontból persze egymás kezére játszik, holott

Európa alapító atyáinak gondolkodásában nagyon is fontos helyet foglalt el a nemzeti érdek,

mégis tudták: létfontosságú az európai integráció intézményesülése. Egyébként ebbe a kereszténydemokrata szellemi körbe tartozik a páneurópai mozgalmat tető alá hozó Habsburg Ottó is. Azt gondolom, hogy ezek jó orientációs pontok, világítótornyok ebben a zűrzavaros vitában. A Néppárt – bár ez valóban olykor alig-alig látszik rajta – a nevezett alapító atyák politikai családja, tehát az a fórum, ahol az ezzel kapcsolatos vitákat meg kell vívni. Orbán Viktor Európa egyik legbefolyásosabb politikusa és a legsikeresebb politikai formáció vezetője. Kishitűség lenne azt gondolni, hogy a néppárti körben való érvelés esélytelen.

A Fideszt is gyakran aposztrofálják „néppártként”. Ön szerint ott is meg kell férnie a radikálisabb szárnynak és a visszafogottabbnak is?

Mint mondtam, óvakodom a pártpolitikai állásfoglalásoktól, ugyanakkor annak a politikai közösségnek a sorsa, amihez „von Haus aus” tartozom, nagyon is foglalkoztat. Sokszor hallom, olvasom mostanság a Wass Albert által fordított amerikai szállóigét, mely szerint „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”, de hát ismerjük Tompa Mihály látomását is, mely szerint „mint oldott kéve, széthull nemzetünk”. Jól emlékszem az 1998 előtti és a 2002-től 2010-ig terjedő időszakra, ezért még irodalmi idézetre vagy amerikai bölcsességre sincs szükségem ahhoz, hogy tudjam: életveszélyes a táboron belüli marakodás. A Pesti Srácok vagy a Magyar Nemzet publicisztikai rovatának fanklubja meg kell, hogy próbáljon egy gyékényen árulni a Mandiner, de még a Válasz Online olvasóival is ahhoz, hogy a polgári politika Magyarországon tartósan sikeres legyen, nemcsak mint politikai erő, hanem mint szellemi műhely is.

A polgári politizálásnak pedig tekintettel kell lenni a mérsékelt konzervatív körök elvárásaira is.

Önsorsrontás nagyon jobbra tolni a rendszert.

Tegyük fel, hogy az lenne az ideális a polgári jobboldal számára, hogy ilyen széles körben egyesítse a szavazókat. Lenne erre fogadókészség bármelyik fél részéről? Szerintem inkább távolodnak ezek az álláspontok.

Lehet, hogy most épp távolodnak, vagy legalábbis nem közelednek, de abban biztos vagyok, hogy politikusi gesztusokkal lehetne ezt a folyamatot alakítani. Nyilván

az említett szekértáborokat most a miniszterelnök személye képes még egyedül összekötni,

ő a kulcsfigura. Mindig volt egy radikális része a magyar jobboldalnak, viszont azt a taktikai hibát ritkán követték el, hogy a mérsékelt jobboldalba haraptak bele ahelyett, hogy a baloldalon keresnék az ellenségét. Ha elkövették, rossz vége lett.

Nem lehetséges, hogy azzal kalkulálnak, hogy ha egy kicsit is konzervatív beállítottságú valaki, akkor nem fog leszavazni az ellenzékre?

Lehet, hogy vannak, akik így kalkulálnak, de a mérsékelt jobboldali választói tábor lelkesedésének csökkenése elég nyilvánvaló, Gyurcsány Ferenc rémképe pedig nem biztos, hogy elegendő a lelkesedés visszaszerzéséhez. Megdöbbenve olvasom némely radikális jobboldali publicisták lesajnáló írásait a fanyalgó mérsékelt konzervatív értelmiségiekről, vagy látom az akadémiai közeg iránti bizalmatlanságot. Azt a vak is látja, sőt, nemzetközi konferenciákon egy vörösbor után legádázabb ellenségei is elismerik, hogy a magyar miniszterelnök stratégiai érzéke, helyzetfelismerési képessége és persze hatalmi ösztöne messze az európai politikusi átlag fölé emeli, a hazairól nem is beszélve. Elég jól emlékszem, hogy a kilencvenes évek közepén a korábban Antall-párti értelmiség ezt hogyan ismerte fel. Azóta persze sokminden történt, de azt állítom és persze remélem, hogy – csakúgy, mint az Európai Néppártban – okos diskurzussal a hazai közegben is lehetőség lenne az itt-ott felfeslett polgári szövet befoltozására. Ennek részeként a jövő szempontjából még fontosabb lenne a fiatal generációval megértetni, hogy a mérsékelt konzervatív, transzparens kereszténydemokrata politika, a klasszikus szociális piacgazdaság módszere képes leginkább választ adni korunk nagy kérdéseire. A radikális odamondogatás lehet nagyon lelkesítő egy szűk körnek,

de a hosszú távú építkezés szempontjából mind bel-, mind külföldön végtelenül káros.

Mit gondol Németországról, ahol a CDU-t nem jobbra, hanem éppen balra tolják?

Ennek komoly kockázata van, ugyanakkor abból indulok ki, hogy ott sem az önsorsrontás a cél, hanem a múlt árnyaival folyik egy egészen sajátos küzdelem. Látniuk kell, hogy az AfD mennyit szakít le belőlük, ha ezt a karakter nélküli, nagykoalíciós irányt folytatják tovább. Ráadásul eközben a kommunista utódpárt Linke szövetségi szinten is szalonképessé válik, míg a szélsőjobboldaliként aposztrofált AfD még jó ideig politikai karanténban marad. Így még ha a CDU kapja is a legtöbb szavazatot, képtelen lesz kormányzati többséget szerezni, vagy csak óriási kompromisszumok árán. Mindeközben bőven lehetséges, hogy egy vörös-vörös-zöld koalíció kormányképes csoportosulás lesz. Vagyis a CDU-nak is az az érdeke, hogy igyekezzen jobbra húzni, s ez a CDU közelgő elnökválasztásánál is éreztesse hatását. A járványhelyzetben nagy kihívásokkal szembenéző, de amúgy gazdaságilag azért alapvetően jó állapotban lévő Németország számára egy baloldali kormánykoalíció komoly veszélyt jelentene, aminek súlyos európai következményei is lennének.

A CDU domináns szerepének megmaradásában, erősítésében nagyon is érdekeltek vagyunk,

erőnkhöz mérten támogatni kell őket, hogy ők is megtalálják a különböző konzervatív, kereszténydemokrata csoportok egysége felé vezető utat. Ezért is bízom benne, hogy mindenki belátja: a FIDESZ néppárti tagságának fenntartása s egyúttal a kereszténydemokrácia hagyományos értékeihez való visszatérés Németországban és európai szinten is a tartós néppárti politikai siker záloga. 

Sokak szerint nem csak a politika tolódik liberális, baloldali irányba, hanem a mainstream kultúra is. Létezik liberális elnyomás a magyar kultúrában? Emlékszem egy interjújára, ahol ezt emelték ki: „elnyomásról nincs szó”.

Minden bizonnyal a korommal jár, hogy egyre gyakrabban és erősebben merül fel a beszélgetés elején is emlegetett családi szocializációm. A szüleim könyvespolcán, vagy a nemrég meghalt édesanyám gondolatvilágában minden további nélkül megfért egymás mellett Herczeg Ferenc és Esterházy Péter. Anyám hosszú oldalakat tudott idézni a Gyurkovics fiúkból, de mindez nem gátolta meg abban, hogy a kortárs magyar irodalmat, Nádas Pétert, Eszterházyt és Térey Jánost is ugyanilyen lelkesedéssel olvassa. Pedig nehezen tudok elképzelni nála virtiglibb budai úriasszonyt. Ez neki soha semmiféle ellentmondást nem jelentett, mint ahogy nekem sem.

Ezek jórészt mesterségesen gerjesztett tébolyok,

amire igazából csak azoknak van szüksége, akiknek – mindkét politikai oldalon – egyébként bizonytalan a kulturális iránytűje és ezért félnek valamitől, vagy egyszerűen csak politikai tőkét akarnak a szembeállításból kovácsolni.

És mi a helyzet akkor, amikor bekerül egy egyébként konzervatív háttérből érkező fiatal egy budapesti egyetem bölcsészkarára, és pár év alatt a szöges ellentétét gondolja a világról, mint előtte. A felkapott kortárs szerzők egy jelentős része pedig minden alkalmat megragad arra, hogy politizáljon és tekintélyként lépjen fel egy olyan területen, ahol semmivel sem kompetensebb bárki másnál. Ilyen helyzetben sincs ok radikálisabb változásokra?

Már bocsánat, de lassan évtizedek óta működik a Pázmány és a Károli bölcsészkara, kiváló konzervatív, és minden bizonnyal hívő irodalmárokkal, történészekkel, filozófusokkal, és az ELTE-n is vannak ilyen meg olyan meggyőződésű előadók is. Azon kívül vajon melyik történelmi korszakban viselkedett másként az okkal vagy ok nélkül vátesz-tudattal rendelkező „kortárs szerző”? De nagyon pragmatikusan azt is kérdezhetném, hogy vajon nem ebben a kritikus hangulatban tudott választást nyerni többször a jobboldal, mint a bal a rendszerváltás utáni Magyarországon? Persze, értem én a kultúrpolitikai szándékot, de ha valaki tartós és hatékony változást akar, akkor ilyen helyzetekben nem egy intézményi bedarálást akaró radikális forradalmár attitűddel cselekszik.

Az erőszakoskodás sokkal inkább a kishitűségből, mint a magabiztosságból ered.

Hadd említsek egy történelmi példát: nagyon helyes, hogy Herczeg Ferenc életműve bekerült a Nemzeti Alaptantervbe, de korántsem azért, mert bármelyik műve jobb lenne mondjuk Ottlik Géza Iskola a határon című regényénél. Herczeg Ferencről mint jelenségről viszont beszélni kell, éppen rendszeralkotó fontossága miatt. Mindig elfelejtik, hogy a mélyen konzervatív Herczeg, Tisza István legfontosabb kulturális, ideológiai támasza a nagyon népszerű folyóirat, az Új idők szerkesztőjeként több mint húszszor szerepeltette azt a Kassák Lajost a lapban, akit amúgy mindenféle kommunistának kiáltottak ki. A nemzet- és rendszerépítés csak kellő nagyvonalúsággal lehetséges, ennek volt nagyszerű példája Herczeg Ferenc. Valóban érdemes rá odafigyelni – és nem csak a gimnáziumi magyarórákon.

Fotók: Ficsor Márton

Összesen 174 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha a gyülekezete ragaszkodik Donáth Lászlóhoz, nem nagyon tudnak vele mit csinálni. Ez egy ilyen vallás, van ennek előnye is, nevezetesen, h. nem lehet a lelkészeket a szűk vezetőség kény-kedve szerint áthelyezni, akár nagy távolságra.

Más: köszönet a Szentimre-városért, megszokhatatlan az Újbuda.

Köszönet az interjúért, több Pröhle kellene a közéletben.

avascript:

Szerintem tévedsz. Nagyon NEM vagyok Habsburg fan, de azért azt meg kell hagyni, h. szép gesztus volt a magyar beszéd az EU Parlamentben. Nemcsak ezzel foglalkozik Pröhle.

Nem találom sem pöffeszkedőnek, sem úrhatnámnak. Pröhle egy abszolút tisztességes, becsületes ember. Igen, jó helyre született, van ilyen, sors bona nihil aliud. Viszont nem mindenki tud vele még élni sem.

Mondjuk, amit én olvastam Esterházytól az nekem nem tetszett, az Esterházy jelenség meg nyilván pláne. Nem tudom, lett volna-e ennyire "jó" író, ha részben nem születik oda, ahová, részben nem áll be a "megfelelő" szekértáborba.

"A konzervatív liberális álláspont mennyire közel áll a kereszténydemokráciához – nem véletlen, hogy Lambsdorff volt Helmut Kohl kancellárrá választásának egyik kulcsfigurája."
Ez a kulcsfogalom: "konzervatív liberális álláspont".
Nem egyszerű, de mivel Magyarország CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ezen a vonalon élhet túl, és ezen felül lehet eredményes:
NINCS MÁS VÁLASZTÁS.
Aki igaz, magyar, tisztességes-erkölcsös embernek tartja magát.
Persze, ilyen nincs, mivel hiba nélküli ember nem létezik.
Ám a fő irány, megengedem, 4-5 fokos eltéréssel jobbra vagy balra:
ez kell legyen.
MINDEN MÁS MEGOLDÁS ESETÉN VÉGÜNK VAN, csak idő kérdése, mikor!

Válaszok:
Berecskereki | 2020. szeptember 10. 11:28

,,Európa alapító atyáinak gondolkodásában nagyon is fontos helyet foglalt el a nemzeti érdek,,

Na ja!
A saját nemzeti érdekük. A többi európai országra meg magasról tettek.

Az Európai Egyesült államok tervét 1946-ban a zürichi egyetemen az ,,akadémiai ifjak,, előtt tartott híres beszédében Winston Churchil fogalmazta meg. Az ő tervében vezető hatalomként az angol és francia vezetés szerepel. A riportban hivatkozott három személy lényegében ugyanezt fogalmazta meg távlati célként, azzal a különbséggel, hogy a vezető szerep francia-német szövetségben lenne.
Ennek első lépése volt az EU elődje. Majd fokozatosan bővítették a szervezet döntési jogkörét, csökkentve a nemzeti országokét. Így jött létre az EU, ennek különböző szervezetei, az EP is, holott az EU nem állam. Mivel az EU nem állam, így szükségtelen a parlament. Természetesen akkor szükség van, ha a végcél az Európai Egyesült államok létrehozása. Ezt szolgálja az Európai Bank, az Európai Uniós Bíróság és ügyészség is.

Nem kell mellébeszélni. Senki nem gyárt összeesküvés elméletek, mert a történések mind egyfelé mutatnak.

A libernyákozásnak pedig azért van jogosultsága, mert amit napjainkban liberális demokráciának hazudnak, az nem más, mint liberális diktatúra.

Ennyi marhaságot összefirkálni csak egy pszichiátriai kezelt tud.

Kiegészítésnek a ,,tankönyvből,,.

,,A konzervatív liberalizmus a konzervatív és liberális elvek között helyet foglaló politikai irányzat, amely a két nagy polgári politikafilozófia értékeit kívánja egyesíteni. A liberalizmus és a konzervativizmus olyan rokon, egymással nem ellentétben álló világnézeti rendszer, amelyek a korai liberálisok által deklarált szabadságjogokat elfogadják, de e jogok súlyában és jelentőségében eltér a véleményük. Míg a liberálisok az egyéni szabadságjogokra helyezik a hangsúlyt, addig a konzervatívok a közösségi jogokra. A jogfelfogás súlypontjai határozzák meg a liberális, a konzervatív, és a köztük álló konzervatív liberális álláspontokat. Konzervatív liberálisnak az a nézet nevezhető, amely konzervatív és liberális elemekből tevődik össze, valamint amelyben a hasznos tartalmakat mind liberális, mind pedig konzervatív oldalról egyesítik. Haladó és fejlődőképes szemléletű nézet.,,
(Michael, Gallagher, P. Mair. Representative Government in Modern Europe. McGraw-Hill Professional Publishing (2014). ISBN 9780073379005)

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. szeptember 10. 14:04

Szerintem összekevered a liberális konzervativizmussal.
Két különböző téma.

A konzervatív liberalizmus a konzervatív és liberális elvek között helyet foglaló politikai irányzat, amely a két nagy polgári politikafilozófia értékeit kívánja egyesíteni. A liberalizmus és a konzervativizmus olyan rokon, egymással nem ellentétben álló világnézeti rendszer, amelyek a korai liberálisok által deklarált szabadságjogokat elfogadják, de e jogok súlyában és jelentőségében eltér a véleményük. Míg a liberálisok az egyéni szabadságjogokra helyezik a hangsúlyt, addig a konzervatívok a közösségi jogokra. A jogfelfogás súlypontjai határozzák meg a liberális, a konzervatív, és a köztük álló konzervatív liberális álláspontokat. Konzervatív liberálisnak az a nézet nevezhető, amely konzervatív és liberális elemekből tevődik össze, valamint amelyben a hasznos tartalmakat mind liberális, mind pedig konzervatív oldalról egyesítik. Haladó és fejlődőképes szemléletű nézet.
https://hu.wikipedia.org/wiki/..

A liberális konzervativizmus egy jobboldali ideológia, többféle formában létezik. Politológiailag azokat az ideológiákat jelöli ez a fogalom, amelyek a Laissez-faire felfogás gazdasági alappilléreit, például a szabad piac és a saját tulajdon védelmét[1] keverik a vallásosság fontosságával és a hagyományos erkölcs értékeinek megtartásával, mindezt egy alkotmányos és képviseleti kormányzás irányításában. Ez az eszme főként a klasszikus liberalizmust és az arisztokratikus konzervativizmust. állítja szembe egymással.
https://hu.wikipedia.org/wiki/..

Prőhle egy hiteltelen személy. Hogy miért? Pusztán azért, mert a számos igazság mellett, nem beszél azokról a faktorokról, amelyek egyfajta radikalizálódást váltottak ki a jobboldalon, s elfogadja azokat. Figyelmen kívül hagyja az és okozati láncokat.

Nem zavarja, egy szót sem érdemel nála a balliberális kulturális szupremácia, nem foglalkoztatja az arányosság, a megjelenési, kiadási, s egyéb szegmensű egyenlőség hiánya. Nem beszél arról, hogy a radikálisok részéről felvetett kérdéseknek van-e jogalapja, létjogosultsága, nem cáfolja azokat tényekkel. Nem zavarja a balliberális oldal szókészlete: jobbágy, genetikai alattvaló, vidéki bunkó.

Nem zavarja Gergelyt a balliberális értelmiség rasszizmusa, kirekesztése, - lásd Koltait, a szakma csak zsidó balliberális lehet, továbbá, aki nem beszél fővárosiul, az hülye a színházi élethez, stb - , felsőbbrendűsége. persze megértem, németként nem élne meg, ha mindezekről meg merne szólalni. S nyilvánvalóan készül a kormányváltásra, sokan vannak gerinc nélkül.

S azért is hiteltelen, mert mikor szólította fel a balliberális oldalt arra a kompromisszum keresésre, toleranciára, amire most felszólítja a jobboldalt? Hány balliberális irodalmárt ültetett le párbeszédre? Egyet sem.

A PIM-et illetően a meghívottak, sztároltak listája kommentár nélkül a magáért beszél, jelzi Prőhle , konzervatív álarca mögül kibúvó liberális arcát. Milyen jogon minősít konzervatív újságírókat, irodalmárokat? Ugyanaz a komcsi tempó, konzervatív, mindig a víz felszínén maradok megélhetési mázzal leöntve. Egy igazi kaméleon, az aktuális gazdit az előnyökért kiszolgáló, de tekintetét mindig a következő kurzusra vető, gesztusokat már a következő elit számára tevő jellemtelen alak.

A magam részéről egyik oldalon sem bíznék benne, mindenkit elárul.

Válaszok:
Berecskereki | 2020. szeptember 10. 18:19

Nem értek veled egyet, de most nincs időm a vitára.
A keresztény vallást pedig ne keverd össze a keresztény értékekkel. Két különböző dologról van szó. Úgy is mondhatnám: teológia és ideológia.

Ettől függetlenül köszönöm a válaszod. Ha lesz időm és a téma újra terítékre kerül akkor megvitathatjuk.

Homályosan valami hasonlóban gondolkodtam, amikor hsz-eltem, és köszönet az idézetért, amely kiváló, világos, sőt, azt mondom: lelkesítő.

Hát, ez a röviden összegezve narratíva nem az, ami számomra a konzer-liberes gondolkodásmódot jelenti.
Szerintem: ez az arányosság uralma, miközben kőkemény erkölcsi-morális alapokon hiszem Jézus Krisztust.

Erkölcs/Krisztus - egyéni vállalkozókedv - állam érdeke = konzervatív liberalizmus.
Ennek a háromnak az ARÁNYOS, LÜKTETŐEN NAPI ILL. HOSSZÚ TÁVÚ ÖTVÖZETE.
Nem is olyan egyszerű, sőt, mint a minőség általában, egyfelől pofon egyszerű, másfelől igen bonyolult.

Eredj a bolondok házába! X

Láttuk, látjuk, hová fajult a Krisztus-i erkölcs mellőzésével hozott "A tőke szabad áramlása" elvre épült globális uralom.
A Föld elszennyezéséhez, a Gaia, a Föld önszabályozó ökoszisztémájának, élhetőségének, a Föld működésének felszámolásához, szebben szólva: legyilkolásához.

A Jobbik baloldalba történő beolvadásával párhuzamosan logikus volt a Fidesz bizonyos mértékű belpolitikai jobbra táncolása, annak érdekében, hogy a Jobbik szavazótáborából minél nagyobb részt megszerezzen. Ugyanakkor igaza van Prőhlének, a jobboldali szavazók legalább ekkora, de alighanem jóval nagyobb hányada, a mérsékelt, szabadelvű konzervatívok valóban elvesztették a lelkesedésüket. A 'kulturális háborúnak' semmi értelme sincs, amikor a pozíciókat szépen csendben, fokozatosan is meg lehet szerezni, az erőviszonyokat ki lehet egyensúlyozni. Igaz, ilyenkor nem jutnak pozícióhoz a radikálisok ... Pedig tudják verni a tamtamot, lám a Mandiner kommentrovatát is ők uralják már egy ideje - a liberálkommunisták idiótáival és provokátoraival nyelvöltve.

Nem vagyok a gyülekezetének a tagja. Az édesanyja, Bozóky Éva már idősen., vári lelkész volt. Szeretetre és tiszteletre méltó, jó ember.

Ha jól tudom Donáth felesége is lelkész családból származik.

A saját gyülekezete nyilván szereti. Ilyenek.

Kiegészítve.

,, A Pesti Srácok vagy a Magyar Nemzet publicisztikai rovatának fanklubja meg kell, hogy próbáljon egy gyékényen árulni a Mandiner, de még a Válasz Online olvasóival is ahhoz, hogy a polgári politika Magyarországon tartósan sikeres legyen, nemcsak mint politikai erő, hanem mint szellemi műhely is.
A polgári politizálásnak pedig tekintettel kell lenni a mérsékelt konzervatív körök elvárásaira is.,, - mondja Prőhle Gergely.

Ez azonban olyan langyos politika, amely bukáshoz vezet. Az egy gyékényen való árulás pedig olyan, mint a politikai szélhámosság. Ide kívánkozik, a sokszor emlegetet Kádár János mondása: A krumplileves legyen krumplileves. Másként fogalmazva: Nevezzük nevén a dolgokat.

Szerintem a Mandiner nagyon kevés tekintetben hasonlít a Pesti Srácok, a Magyar Nemzet publicisztikáihoz. A Válasz Online pedig olyan lett, mint egy helyben járó ember. Egyet balra, egyet jobbra.

Visszatérve a mérsékelt konzervatív témakörre, hosszú távon lehetséges és kívánatos, de vannak időszakok, amikor szükség van a radikalizmusra. Ilyen napjainkban a kultúra. A szocialisták, liberálisok 70, 30 évig uralták és kisajátították. Csak elvétve engedtek be maguk közé más felfogásokat. Ha be is engedtek, igyekeztek minél előbb kipaterolni. Napjainkban eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor már szinte háborús hangulatot csináltak belőle. Ennek burkolt célja a kormánybuktatás. Ez pedig nem más, mint radikalizmus.
Radikalizmusra pedig csak radikalizmus lehet a válasz.

Ugyanez igaz más témakörben is, ami az EU és Magyarország viszonylatában történik.


Válaszok:
Türelem | 2020. szeptember 10. 20:17

Teljesen egyetértek Veled. Amennyiben Prőhle valóban elkötelezettje lenne a különböző oldalak közötti konszenzus keresésnek, a legkisebb politikai közös többszörös megtalálásának, akkor már korábban meg kellett volna szólalnia.

De mélyen hallgatott olyan témakörökben, amikor a balliberális oldal etikátlan módon, sértő jelzőkkel támadott. Prőhle soha sem várta el egyenlő mértékben a játékszabályok betartását, soha sem hívta "tetemre", józan párbeszédre a balliberális oldal "apostolait", még óvatos kritikát sem engedett meg magának azzal az oldallal szemben.

Vagyis Prőhle csak a konzervatív oldal irányában fogalmazott meg elvárásokat, tett számukra ajánlásokat, fogalmazott meg elvárásokat, de kimaradt a balliberális oldal. Amennyiben nyilatkozatában mindkét oldallal szemben sorolta volna az elvárásokat, mindkét oldal egyenlő mértékben kapott volna intőket, akkor talán mondandója akár nyitánya is lehetett volna a párbeszédnek.

Próhle nem veszi észre, hogy a balliberális oldalon a legkisebb jele sincs a konszenzus keresésnek, az igazságos arányok iránti igény elfogadásának, annak, hogy partnernek tekintsék a konzervatív oldalt.

Amint írtam korábban, a balliberális oldal kartácstűzzel lövi a konzervatívokat, igen is háború van, a konzervatív oldal csak válaszol a balliberálisok féktelen radikalizmusára, mindent akarására.

Prőhle, csak halkan kérdezem, a balliberális oldalon valaki, hozzád hasonlóan felemelte szavát a kirekesztő, alpári jelzőhasználat ellen? Sérelmezed a libernyákozást, a túloldali nácizást elfogadhatónak tartod?

Most nem lehet meghátrálni, de jó lenne, ha a kormány járna e téren elől.

Egy kicsit más egy felekezethez tartozni és egyetérteni a vezetésével.

Mi nem értünk egyet a Fabiny kezdeti megnyilvánulásaival, sőt kifejezetten elítéltük. Sokan nem látják, h. kormányváltás esetén az egyház nagyon hamar a régi karanténban találná magát, működését minden lehetséges eszközzel korlátoznák, mint ahogy a politikai ellen-erő mindig is erre törekedett, hatalmon sikerrel.

Ez végzetes lenne, mert kihalt már az a generáció, amelyik abban nőtt föl, h. vasárnap a család elballag a templomba, s hétköznap igyekszik az ott hallottak jegyében rendezni az életét. Igyekszik és enélkül a hétköznapok és az ünnepek is kevésbé élhetőek lennének.

Fabiny azóta rájött, h. NEM lehet minden lehetséges alkalommal a kormány ellen nyilatkozni, mostanában nem nyilatkozik, viszont elment a többi egyházi vezetővel megáldani a Puskás Stadiont az átadáskor.

Pröhle nyilván nem látja és nem is érzi, h. háború zajlik és nem elég, h. a szimpátiánkat nyíltan vállaljuk, csapataink, sajnos, valóban harcban állnak és ha nem győzünk, eltaposnak és kifosztanak, mint már volt ebből hosszúra nyúlt bemutató előadás, sőt, be is lett ígérve Karácsony és Gyurcsány által a közelmúltban, arra az esetre, ha hatalomba kerülnek. Karácsony már ott van, hála a "jól" tájékozott elégedetleneknek, de leginkább a tájékoztatóiknak.

Ezért nincs többé Pröhle az arcvonalban, mások ott vannak, szerencsére. Jobb lenne, ha ő is köztük lenne. A jelenleginél biztosan többet tehetne azért, h. legalább az egyháztagok tisztán lássák, mi is a való helyzet, honn és a világban.

Tudjátok feleim, amit ti elitizmusnak éreztek, az a polgári méltóság. Itt áll veletek szemben a polgár. Aki vitatkozik, de nem üt, nem lázad értelmetlenül, de a jelenlétét oda teszi, amikor kell, ha méltánytalanság éri, nem kapkod az örök túlteljesítők után, a nem kellemes és nem látványos feladatokba is beleáll, ha kell, nem csak szájal, ismeri és olyan magától értetődően és kíváncsian fogyasztja a kultúrát, mint ahogy a levegőt, tiszteli és követi a hagyományt, és tisztában van vele, hogy az élet nem fekete és fehér, hanem ezernyi szürke árnyalat. És tudja, hogy van Isten, mert van valahol az anyagin túl egy szellemi világ. Lennie kell, mert enélkül ez a kétirányú végtelen, amelybe kivettettünk, érthetetlen és értelmetlen.

Nekünk, akik nem polgári családokba születtünk, bizony nagyon, és nagyon tudatosan meg kell azért dolgoznunk, hogy legalább valamennyire polgárokká váljunk. Aki egy minden ízében polgár láttán és hallatán finnyáskodik, beszólogat, elitizmust orront, egyrésztmásrésztozáson gúnyolódik és hiányolja a harci szellemet, annak fogalma sincs, mi az, hogy 'polgári' és mi az, hogy 'méltóság'. Az olyan fruszrált proliféle vagy szektás világmegváltó, akárhány diplomája is van, vagy jobb esetben állandóan feszült, fel- és kitörni vágyó, de az ehhez szükséges tehetség, szorgalom és tudás nélküli esendő kisember (úgy mondjuk 'kispolgár', pedig a polgárisághoz sok köze nincs), aki csak akkor beszél bele a politikába, ha ennek kockázata nincs, ám amikor van, akkor gyáván meghúzza magát vagy egyenesen igazodik a hatalom elvárásaihoz.

Ó, hány ilyet láttam anno, az átkosban! Szinte csak ilyen emberek voltak körülöttem! Ilyennek látszott az a kevés polgár is, mert, nem mutogatta magát, nem szerepelt, csak a családján, rokonságán belül őrizte a méltóságot. Ezt a magamfajta megvert és szegényparaszt/félproli családokból származó gyermek csak akkor éreztem át, amikor közel kerültem a barátom parasztpolgári családjához, belehallgattam a beszélgetéseikbe, láttam azt a szorgalmat, öntudatot és életstílust.

S bizony annak, hogy ma a magyar társadalomban a városi- és parasztpolgár típusa masszív kisebbség, és Orbán Viktornak jókorát merítenie kell az esendő 'kispolgárok' világából is ahhoz, hogy többsége legyen, nem csak a kommunista diktatúra az oka, hanem a történelmi elit is:

Hát, múzsáknak szentelt
Kies tartomány!
Íly számkivetve volt
Nálad minden tudomány?
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
Istenem!
Senki sem
Vette észbe,
Hogy e részbe
Árva még Somogy!

Hány jó ész lett vaddá,
Hogy nem mívelték?
Hány polgár búnyikká?
Hogy jóba nem nevelték!
Dudva lenne a dudvák
Közt az ananász:
Kanász marad akinek
A nevelője kanász.
Hát már, hogy
A Somogy
Íly tudatlan,
Formálatlan,
Kié a hiba?

Debrecen és Patak
Messze estenek
Ide, hol a múzsák
Nem is esmértettenek.
Ami kevés pénz bejött,
Két-három póra,
Nagyobb dologra ment el -
Borra avagy disznóra.
A szegény
Pórlegény
Vagy bodnárnak,
Vagy betyárnak,
Vagy zsiványnak állt.
Óh, szomorú sorsa
Egy szép megyének!
Hol a magyar lelkek
Megvetve heverének.
Óh, nem fáj-é a szíve
Minden magyarnak,
Hogy a magyar fiakkal
Gondolni nem akarnak?
De tán jő
Oly idő,
Melyben nékünk
A vidékünk
Új Hélikon lesz.

Én meg téged ikszellek, bunkó.

Hát, nem lehet mindeni mérnök, v. orvos, v. nagyszerű tanár.

Ilyen is van és nem ez a legrosszabb. Mindegy.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés