Az ügyészség „Bróker Marcsi” bűnügyi felügyeletének fenntartását javasolja

2020. június 26. 10:40
Fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye – közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.

A bűnügyi felügyelet fenntartását javasolja a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kun-Mediátor-ügy „Bróker Marcsiként” elhíresült vádlottjával szemben. A főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöböléséért javasolják a bűnügyi felügyelet fenntartását. A kényszerintézkedés felülvizsgálatáról a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Emlékeztetnek, a vádlottat 2016. decemberben tartóztatták le, tavaly decemberben – mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot – a Szolnoki Törvényszék határozott a bűnügyi felügyelet elrendeléséről a mozgást nyomon követő technikai eszköz alkalmazása mellett. Most ismét esedékessé vált a kényszerintézkedés indokoltságának felülvizsgálata – olvasható a közleményben.

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre.

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. „Bróker Marcsi” 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

(MTI)

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elsőre Gyénémeth Erzsó jött be és már örültem, hogy talán visszafogja a sármját az AAATÉÉÉVÉn.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában