„Egyházi iskolákban dolgozó pedagógusok állásfoglalást tettek közzé. Javaslom mindenkinek, alaposan olvassa el. Az állásfoglalás első benyomásra nagyon szimpatikus, számos igazságelemet tartalmaz. Éppen ezért élénk, támogató visszhangra is találhat, hiszen ki tagadhatná, hogy vannak elég súlyos problémák a magyar oktatásügyben (például teljesen helytálló az állásfoglalás azon megállapítása, hogy a pedagógusok bérezése megalázó. Az is, hogy nagyon magas a kötelező óraszám). Mégis, már megbocsássanak nekem a támogató pedagógusok és szimpatizánsok, az állásfoglalást inkább tekintem ellenzéki politikai terméknek, semmint kiegyensúlyozott kritikának. Azt is elmondom, miért.
1., Az állásfoglalást egyházi intézményekben dolgozó pedagógusok írták alá. Még jó, hogy ezt tudatják, mert különben ember nincs, aki a szövegből ráismerne valamiféle, egy egyházi iskolától elvárható karakteres világképre. Attól még egy iskola pedagógusa nem feltétlenül egyházias, hogy munkaadója valamely egyház. Egy egyházi iskola ideológiailag nem lehet semleges, különben mitől egyházi? Megfogalmazhatná tehát az egyházi iskolában dolgozó tanárok egy része a kritikus észrevételét is (nekem is lenne bőven ilyen), de ha már ilyen formában teszi, talán nem ártana világossá tenni azt a sajátos világnézeti pozíciót, ami az egyházi iskolát egyházi iskolává teszi.
2., Az állásfoglalás azt a benyomást kelti, mintha nem csak az egyházi, hanem az egész magyar pedagógustársadalomhoz szólna, hiszen úgynevezett „szakmai konszenzusra” szólít fel. Mint olvasható, „Mindenekelőtt széles körű megegyezésre van szükség az oktatás minden szereplőjének részvételével!” Ez igazán megható, mondhatnám, romantikus. Biztos, hogy egy egyházi iskolában dolgozó tanárnak „szakmai konszenzusra” kell jutnia az oktatás-nevelés minden szereplőjével? És mi van akkor, ha a különböző oktatásügyi koncepciók mögött olyan mély világnézeti szakadék tátong, hogy a konszenzus elvileg kizárt? És mi van akkor, ha nem önmagában az oktatásüggyel van az alapvető probléma, hanem a magyar társadalom mélységesen mély kulturális megosztottságával, amely óhatatlanul az oktatásügyben is lecsapódik? Az állásfoglalás jól látja, hogy „Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetése és a kerettantervek megjelenése sokéves-évtizedes kérdéseket hozott újra felszínre.” De mintha a szöveg megfogalmazói nem lennének tudatában annak, hogy az oktatásügy nem eredője, hanem része egy sokkal átfogóbb és mélyebb világnézeti útkeresésnek.