Elrendelték a szomáliai erőszakoló letartóztatását

2020. január 24. 13:38
A Budai Központi Kerületi Bíróság a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében döntött így.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken – egyelőre nem végleges végzésével – az illetékes kerületi ügyészség indítványa alapján elrendelte Ahmed A.B. letartóztatását február 24-ig, a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében.

Ahogy korábban mi is megírtuk, a magát 30 éves szomáliainak mondó Ahmed A. B. a megalapozott gyanú szerint január 21-én, a hajnali órákban ismerkedett meg a sértettel egy szórakozóhelyen, ahonnan közösen távoztak. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi a VII. kerület, Kéthly Anna téren található parkba csalta a sértettet, arra hivatkozva, hogy kábítószert akar fogyasztani, amelyet meg is tett. Ahmed A.B. a parkban közeledni próbált a lányhoz, aki azonban ezt visszautasította. A férfi ekkor a földre húzta, többször megütötte, majd szexuálisan is bántalmazta a nőt. Az áldozat segítségért kiáltott, ezt egy amerikai férfi meghallotta, és a segítségére sietett. A gyanúsított a segítővel dulakodott, és földre vitte. Ezt követően az afrikai férfi felkapta a sértett földre ejtett mobiltelefonját, és elmenekült a helyszínről.

 

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez eléggé zagyvára sikeredett.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában