Udvari kultúra

„A magyar kultúra napja alkalmából a tragikusan korán a közelmúltban elhunyt Térey Jánostól szeretnék egy verset közreadni.

Attól a Térey Jánostól, aki miatt egy generáció tanult meg újra verses regényt olvasni. Attól a Térey Jánostól, aki sokféle magyar kultúrában érezte otthon magát, és az életét tette föl arra, hogy ezek között közvetítsen.

A napokban megint sokszor halljuk a nevét a róla elnevezett díj kapcsán. Ami emlékeztet arra, hogy visszatértünk oda, ahonnan a hetvenes-nyolcvanas években elindultunk: hogy már megint arról kell vitatkozni, hogy szabad-e, lehet-e elfogadni ettől a kormányzattól ösztöndíjat.

Egyébként sok tekintetben jó és fontos vita ez, azt hiszem, mindkét álláspont mellett szólnak megfontolandó érvek. Érdemes követni.

Most viszont Térey Jánosra emlékszem, és a hiányra. Hogy nem látom már többször az ablakunk alatt dolgozni igyekvén elsétálni. Hogy nem lehet már vele buszmegállóban itt-ott fanyar iróniájú beszélgetéseket folytatni.

Udvari kultúra

Vasalt vagy, mégis űzött,
Mint egy közszereplő, mivel ott élsz,
Ahol az irodista az isten,
A sajtó élet vagy halál;
A klientúra kenyérért könyörög,
És cirkuszba zúdul a zöm.

A barbár
Hév és a királyválasztó
Lelkület egyként alszik.
A középosztálynak fél lépés is fárasztó.
Mozgékony népünk sem lázad már.

Hé, bloggerek és brigantik,
Hol van Dél-Kalifornia ezeregy
Földrengése?
Valahány fiatal lángész
Tündöklése
Enyészik a váltóláz és
A ragály közepett’?…

Úrhatnám ízlés diktál:
Csuklóztat az udvar;
Ugráltat a céged;
Tartóztat a kordon
Véleményvezérek
Rengette porondon.
Jól vagy? Mi a gond? Mid fáj?

Ha szalonban szerepelsz,
Az is udvari kultúra.
Ahol egy diktál, az már udvar;
Tíz vagy százezer udvarnok
Ugyanúgy fújja.

Semmi szabadverseny vagy ilyesmi, felejtsd el.
A húsz éveddel látnod, hogy a pálya minden,
Csak nem egészséges erőtorna,
Fájdalmas. Mi a gond? Szemed ég, ittál?
Választott hatalom diktál;
Mégis jobb, mint a csatorna.

S aki nem tud idomulni:
Fogyatékkal él.
Tapasztaltuk ezt is.

A velencei pestis
Bűze körülvesz;
A nagy londoni tűzvész
Ropogása füledben. Szia,
Kocogtatják ablakod
A messzi hollók,
Egyszer Kína, máskor Szíria.
Komfortos vagy, átjárható,
Könnyű célpont; s mint a vízözön,
Hozzád zúdul a zöm.

Dédelget a cég:
»Alkalmazkodni muszáj!«
Szelíden feleled:
»Megváltozni halál.«
Egyetlen gyönge részidő,
Egy rossz döntés, és véged.
Ne pakolj túlsúlyt a barátra,
Soha ne becsüld le az ellenséged.
Tárold szárazon a puskaport,
És ne feledd: aki nem lép egyszerre…

Vasalt vagy, űzött és értelmiségi.
Ott élsz, ahol az irodista az isten,
A sajtó élet vagy halál;
A klientúra kenyérért könyörög,
És cirkuszba zúdul a zöm.

(A Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba című utolsó kötetéből, Jelenkor 2019)”