Ötvenhárom új „botlatókövet” helyeznek el országszerte

2019. szeptember 11. 13:15
A „botlatókő” egy 10x10 centiméteres bronztáblára vésett név, amit az áldozat utolsó lakhelye előtt illeszt a járdába a német képzőművész.

Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik – ezzel a mondattal kezdődik a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közleménye, miszerint  a napokban Magyarországra érkezik Gunter Demnig német képzőművész, hogy 18 helyszínen összesen 53 botlatókövet helyezzen el. A közlemény megjegyzi, hogy a botlatókő egy 10x10 centiméteres bronztáblára vésett név (valamint születési dátum, illetve a halálozás helye és ideje), amit az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelye előtt illeszt a járdába a német képzőművész.

Hozzáteszik, hogy a kezdeményezés nyomán mára Európa szerte több, mint 70.000 botlatókőbe „botolhatunk bele”, mely által az akció a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé vált. A botlatóköveket civilek, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, és az önkormányzat együttműködésének eredményeképp helyezhette el a művész. 

A tájékoztató szerint az esemény kiemelkedő állomása lesz most pénteken Rejtő Jenő egykori munkaszolgálatos emlékkövének elhelyezése Budapesten. Ezt követően a művész a helyszínen veszi át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, amellyel eddigi magyarországi tevékenységét ismerik el. További jelentős állomás Pápa, ahol vasárnap 19 botlatókő elhelyezését követően Gunter Demnig a pápai zsinagógában a Radnóti Miklós Antirasszista-díjat kapja meg.

(MTI)

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Van már elég CT?
Mennyibe kerül egy ilyen kirakása?

Jól kitalálta a "művész úr". Lesz megrendelés élete végéig, mire lerakatja a 6 milliót.
Ügyes, mondta Kohn bácsi.
Még a 20. generációs túlélők is megélnek belőle, ha addig meg nem jön az emberek bátorsága és el nem zavarja az ilyen holoélősködőket.

"A programhoz a Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium, közreműködő önkormányzatok, valamint a hozzátartozók nyújtanak segítséget."
Forrás: https://kuruc.info/r/2/202527/

Majd megakad benne a hólapát! Lesz megemlékezés. :)

Szóval neked tetszik. Ezek szerint egyetértesz azzal, hogy bár minden ember egyenlő, de van egy népcsoport, melynek tragédiája mindenki ügye, szemben más áldozatokéival. Akit a nácik politikai meggyőződése miatt hurcoltak el, és végeztek ki, kevesebb figyelmet, megemlékezést érdemel, mint az, akit származása miatt. De a származás miatt elhurcoltak közül is csak egyetlen származás számít.
Ne te mindenkinek nekiugró troll, próbáld összeszedni magad, és egy józan, koherens választ írj!

Kis botlatókő, vs. nagy stadion, Kossuth tér, Múzeumi negyed a Városligetben, Vár felújítása, várak felújítása, Budai Kaszinó, Közszolgálati Egyetem Kampusz, budai fonódó villamos......

Kinek pap, kinek papné.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában