Soltész: Választ kell adni a nyugati világra jellemző „erkölcsi kiüresedésre”

2017. december 26. 10:41
A kormány segítségével a Kárpát-medencében 5500 templomot, közösségi épületet tudtak felújítani – mondta Soltész Miklós, a KDNP politikusa.

A kormány az elmúlt években szövetséget kötött az egyházakkal is, és az elmúlt hét és fél évben a közfeladat-ellátásban és karitatív segítségnyújtásban is nagy változások történtek – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a változás a határokon túl is érezhető volt, a kormány segítségével a Kárpát-medencében 5500 templomot, közösségi épületet tudtak felújítani. 

Az államtitkár szólt arról is, hogy fontos a karitatív szervezetek felkészültsége, megemlítve: hat karitatív és három külsős szervezet 4,5 milliárd forint támogatást nyert, ebből a forrásból az infrastruktúrájukat fejleszthetik.

Kiemelte, hogy folyamatosan növekszik az egyházi iskolák, szociális intézmények, gyermekvédelmi intézmények száma, az egyház egyre nagyobb szerepet vállal ezen feladatok ellátásában.

A nyugati világot sújtó „erkölcsi kiüresedés” Közép-Európában is érződik, erre választ kell adni – jegyezte meg Soltész Miklós.

(MTI)

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés