A Fidesz centrális erőtere − és ami utána jöhet

2016. július 14. 8:38

Makk János
Mandiner
Történelmi öröksége a magyar politikai kultúrának, hogy van egy domináns szereplő, amely hosszabb távon is képes kormányozni. Most éppen Fidesznek hívják. De mi jöhet utána?

politika.jpg

Történelmi öröksége a magyar politikai kultúrának, hogy van egy domináns szereplő, amely hosszabb távon is képes kormányozni. Hívták ezt például Szabadelvű Pártnak, Nemzeti Egység Pártjának vagy Magyar Dolgozók Pártjának az aktuális politikai rendszertől függően. Most éppen Fidesznek hívják.

Hogy egy idegen hatalmaktól alkotmányosan független Magyarországon miként működhet egy ilyen domináns pártrendszer, azt a diktatúrák viharában eddig csupán egyszer volt esélye tesztelnie a magyaroknak. A Horthy-korszakban. A nemzeti-tradicionalista rétegekre támaszkodó Fidesz számára pedig nemigen létezik más minta a sokat szidott harmincas éveken kívül. Lehet ezzel támadni a kormányt, talán kell is. Nem tudom. Viszont ahogy a társadalomban is létezik kontinuitás, úgy a kormányzásban is kell, hogy létezzen.

Azt állítom: a társadalomban megvan a kontinuitás. Már az MDF 1990-es győzelménél is látszott, hogy a népi-urbánus törésvonal két, létszámban egyenlőtlen politikai bázist hozott létre a nép-nemzetiek javára. Ha nincs transzformációs válság, ha nincs átmeneti időszak, akkor talán a jobboldal egy-két ciklus megszakítással végigkormányozza a két posztkommunista évtizedet.

És ha igaz a kontinuitásra vonatkozó feltételezésem, akkor a mai pártviszonyok egy minden eddiginél jobb képét adják a magyar társadalmi valóságnak. Annak a társadalmi valóságnak, amely sokkal tekintélyelvűbb, sokkal zártabb és tradicionalistább, mint azt három ciklus szociálliberális kormányzás után lehetett volna gondolni. A nyitott, szabadelvű társadalommal kéz a kézben járó jólét ígérete, úgy tűnik csak rövid távon működött. Ahogy jött a válság, úgy fordultak vissza a szavazók saját értékítéletükhöz: a liberalizmus csupán hagymázas álom volt, térjünk vissza a realitáshoz!

Ez a realitás pedig a Fidesz realitása. Hatalompolitika, letisztult kliensviszonyok, erős vezető, centrális erőtér, a társadalmi igények populista kielégítése. És, ami a legfontosabb: a biztonság és stabilitás ígérete.

A Méltányosság szerzői hozakodnak elő gyakran az elképzeléssel, hogy majd egy nagykoalíció, egy pártközi kiegyezés, a konszenzusra irányult politikai cselekvések hozzák a kohéziót és a stabilitást a pártrendszerbe. Ez nem feltétlenül igaz. Illetve pusztán a törvényalkotást, a politikacsinálás technikai oldalát tekintve talán igen. Ezt aláírom. A hatalmi viszonyok állandósága viszont jelenleg éppen a konfliktusok, az éles határvonalak mentén teremthető meg. És nyilvánvalóan arra is törekednek a kormánypártok kommunikációs stratégái, hogy a konfliktusok minél inkább felszínen maradjanak, így pedig a népszerűségi viszonyok állandósuljanak.

Ezzel a törekvéssel szemben persze folyamatosan röppennek fel a hírek és híresztelések a Simicskától a baloldalon keresztül a Jobbikig tartó Fidesz-ellenes szuperösszefogásról. Képzeljünk csak el egy olyan szcenáriót, hogy a Jobbik egyedül vagy valamilyen széles koalíciós formációban a választásokon eléri a Fidesz támogatottságát! Vagy ha sem a Fidesz, sem a Jobbik, sem a balliberális oldal nem szerez parlamenti többséget.

Ez a kimenetel sokéves, belpolitikai válságot okozna. A domináns pártrendszer ugyanis a konfliktusokból él, ha viszont a pártrendszer már nem domináns, hanem sokszereplős, akkor a konfliktusok nem működnek. Ott a kompromisszumok és a konszenzusra törekvés az egyetlen működési mód. A megegyezés művészetét azonban az Orbán Viktor által fémjelzett magyar belpolitika nem ismeri. Ha pedig a Vona-projekt" nem jön be, akkor még hosszú ideig nem is fogja megismerni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 90 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jajj. 15 éve meg minden tollforgató nyomta a cikkeket arról, hogy a magyar politika kétpólusú. A legolcsóbb előrejelzés a jövőre nézve, hogy "ezután is mindig úgy lesz, ahogy éppen most van".

A két pólusból az egyik mára széttöredezett, a srácnak igaza van.

Mármint miben van igaza? Abban, hogy azért lesz mindig is egypólusú a magyar politika, mert 140 éve egész jól bírta a Szabadelvű Párt?

Hirtelen nem látom az ok-okozati összefüggést, max. egy némileg hasonló mintát. Akkoriban a radikális pártok "nem engedtek a '48-ból", és tökéletesen vakok voltak arra, hogy az ország aktuális problémái pl. a nemzetiségi kérdés, meg ezek. Minthogy semmilyen válaszuk nem volt az aktuális problémákra, érvényesült a kormányakarat.

Csak azt nem tudom, mikor tartósan hülye a nép? Ha abszolút többséggel megválasztja az MSZP-t, mint 1994-ben, vagy a Fidesz kétharmadánál, mint 2010-ben. Akkor tartósan hülye, amikor 2006-ban ismét megválassza Gyurcsányt, aki aztán az őszi eseményeket előidézi, vagy akkor, amikor 2014-ben nem kér az agyon szidott Orbánnal szemben a baloldali összefogásból, és ismét a Fideszre szavaz?

Mikor érdemes ennek a tartósan hülye népnek kikérni a véleményét: akkor, amikor a bécsi cukrászda hülye ígéretével csalogatják az EU-ba, vagy akkor, amikor az EU által szorgalmazott bevándorlásról van szó?

Igen, néha valóban kényelmetlen a demokrácia, ezt manapság érzékelik Európa vezető hatalmai. És ezért arra törekednek, hogy liberális maszlagokkal valóban hülyévé tegyék a népet.

Értem. Tehát te a permanens forradalom híve vagy, mint egykor a kommunista ideológusok. Hiszen beváltatlan ígéretekből rengeteg van, minden eddigi kormány sáros ezen a téren.

Ez igaz, de kire lehetett volna őket leváltani? Az valóban hasonló minta, hogy ma is ez a kérdés.

Ha esetleg az ellenzéki boszorkánykonyhákon kifőznének valami olyan mondanivalót, ami releváns és fontos, akkor volna miről beszélni.

Egy dolog a választási ígéret, és más dolog azokat a kormányzás ideje alatt a gyakorlatban, változó körülmények mellett betartani. Főleg egy ilyen országnak, mint a mienk, akinek a dolgába állandóan belepofáznak, ahol a gazdaságot a külföld működteti, mert második "felszabadulásunk" ugyanolyan alávetettséget eredményezett, mint az első.

Egyszerű volt a feladat, egyrészt, el kellett volna menni szavazni, mindenkinek, a fanyalgó baloldaliaknak is, másrészt pedig minden pártnak meg voltak jelöltjei, meg kell volna szerezni azokat a fránya szavazatokat. Ez volt olyan nagy gond a magukat olyan nagyra tartó baloldali és liberális pártoknak? Vagy csupán kiderült, hogy a hordószónoklat önmagában kevés volt?

--elemzés--

A magyar politikai szféra vagy egy- vagy kétpólusú. Két pólus esetén többnyire instabilabb a belpolitikai helyzet

--elemzés vége--

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés