Választást tartanak négy faluban

2014. március 9. 8:30
A borsodi Gagyapátiban, a zalai Kapolyon és a somogyi Kispáliban polgármestert, a vasi Velemben a településvezetőn kívül képviselő-testületet is választanak a helyiek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gagyapátiban a korábbi polgármester lemondása miatt írtak ki időközi választást. Három független jelölt indul, összesen 19-en szavazhatnak.

A Somogy megyei Kapolyon szintén lemondott a korábbi polgármester, a posztot két független jelölt szeretné elnyerni. A községben 554-en jogosultak a választásra.

A Zala megyei Kispáliban a korábbi településvezető tavaly november végi halála miatt választanak új polgármestert, itt ugyancsak két független jelölt indul a tisztségért. A jelöltekre 213 szavazópolgár adhatja le a voksát.

A Vas megyei Velemben azért kell időközi választást tartani, mert a település önkormányzati testülete tavaly novemberben a saját feloszlatása mellett döntött. A polgármesteri tisztségért egyetlen, független jelölt indul, míg a négy képviselői helyre hatan jelöltették magukat. A választói névjegyzékben 286-an szerepelnek.

A helyiek reggel 6 és este 7 óra között adhatják le szavazatukat. Az időközi önkormányzati választáson érvényességi küszöb nincs, az a jelölt győz, aki több szavazatot kap.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában