Pánik a Tisza Párt háza táján: hamisított térképpel manipulálnak szociológusok

Nem bírják feldolgozni a Békemenet sikerét.

Nem gondolom, hogy a manipulációs kerekasztal tagjai ingyen mérnék ily magasra a Tiszát.


A Tiszánál nagy lehet a baj. Magyar Péter zuhogó esőbe állította szimpatizánsait október 23-án, s lényegében annyit üzent nekik a jövőbeni tennivalókról, hogy fogják meg egymás kezét, s ha hazamennek, keressék egymást. Ez nem túl sok, ebből önmagában nem lesz választási győzelem. Ezt érezhette Török Gábor is, az önmagát kényesen független-objektívnek tartó politikai elemző, aki gyengének gondolhatta a közvélemény-kutatók manipulációs kerekasztalának produktumait ahhoz, hogy az alapvetően gyenge teljesítményt nyújtó Tisza Pártról elhitessék a választókkal, hogy ennek ellenére nekik áll a zászló. Úgy gondolta:
nyíltabban kiáll a Tisza mellett, hátha nem veszi észre az olvasó, hogy ez bizony elfogultság, a Tisza szekerét toló álláspont.
Hogy megy-e ezzel a világ elébb, hogy a választók Török coming outjától hatékonyabban fogják-e támogatni Pojáca Peti pártját, nem tudni. Némelyek szerint akár a feje tetejére is állhat, ennél több embert már nem tud maga mellé állítani. Sőt! Ahogy múlik az idő, s ahogy látványosan fogynak a Tisza szigetek, úgy darabra is inkább csökken a párttal rokonszenvező magyarok száma.
Török Gábor a 24.hu-n sajátosan mérte össze a tegnapi ünnep két szónokának teljesítményét. Szerinte a „politikusi beszédek túlértékeltek a magyar politikában”. Ez magyarra fordítva azt jelent, hogy
Orbán Viktor beszéde sokkal jobb volt, mint Magyar Péteré, csak a látszat kedvéért Török ezt így nem akarja kimondani.
Sőt, azt akarja érzékeltetni, hogy a dolog fordítva igaz. Hangsúlyozta ugyanis, hogy a választásokig tartó versenyfutásban a Tisza áll jobban.
A manipulációs kerekasztal üzeneteinek készpénzként való elfogadása enyhén szólva kritikáért kiállt. Nem csak azért, mert más közvélemény-kutatók a manipulációs brigádéval éppen ellentétes méréseket tesznek le az asztalra, s a tapasztalatok szerint a választásokon rendre az ő méréseik állnak legközelebb az eredményhez.
Ezt igazolja a Medián közvéleménykutató vezetője, Hann Endre nyilatkozata a HVG Fülke című podcast műsorában, ahol erősen elszólta magát. Kijelentette: „ha elég sok ember elhiszi, hogy az lesz a győztes, akit most annak látnak, vagy akit annak hoznak ki a közvélemény-kutatások, akkor az egy kicsit növeli az esélyt. Befolyásol”. Elismerte azt is, ő mindig vállalta, hogy a szakmája olyan műfaj, amelyik befolyásolja a közvéleményt. De hogy mosdassa a szerecsent, kijelentette, hogy a Mediánnál „tisztességes eszközöket használnak”. A helyébe én is ezt mondanám, mert ki is akarná magára azt mondani, hogy csúnya fiú...
Török Gábor úgy tesz, mintha elemzőként semmi köze nem volna a közvélemény-kutatásokhoz. Mintha nem sejtené, hogy ezeknek a valóságtól rendkívül messze álló eredményeknek kevés köze van a valósághoz.
Tudja jól, hogy áprilisban úgy járhatunk majd, mint Harris alelnök, akinek a közvélemény-kutatói rendre az ő győzelmét jelezték előre, aztán jött a puff, neki! Fényes sikerrel befutott rivális Trump elnök.
Persze annak sincs sok köze a valósághoz, amit a 24.hu-n lehetett ma olvasni tőle. E szerint
„az elmúlt három hónapban a Tisza nem hibázott, és a mostani esemény [Nemzeti Menet] is sikeres volt.”
Hogy nem hibázott-e a Tisza az elmúlt három hónapban? Meg hogy sikeres volt-e a Nemzeti Menet? Nem tudom. Mintha az elmúlt időszakban került volna nyilvánosságra a drasztikus adóemelésről szóló Tisza-terv, amit persze gyorsan igyekeztek cáfolni, és nagyszabású adócsökkentésről delirálni, de a bogarat már beültették a fülekbe. Ráadásul annak mantrázása sem sokat segített, hogy választások előtt semmit sem lehet elmondani, mert akkor megbuknak, utána viszont mindent. Meg a többi földi jóról szóló információ, például a kórház- és iskolabezárásokról.
Orbán Viktor pedig azt posztolta a Facebookon a Békemenetről, hogy „Kétszer annyian voltunk!”. Ha Töröknek ez a siker, azt készséggel aláírom, mint ahogy azt is, ha Pojáca büszke lehet a választásokon a második helyére.
Török már 2014-ben látta a Fidesz megrendülését, sőt 2018-ban a Fidesznek még abszolút többségében sem hitt. 2022-ben egyenesen „hatalmas bajban” lévő Fideszt vizionált. Aztán sorra jöttek a kétharmadok.
Nem gondolom, hogy a manipulációs kerekasztal tagjai ingyen mérnék ily magasra a Tiszát. Aztán hirtelen Arany János A Fülemile című verse jut eszembe. Csak nem? Önöknek is?
(Fotó: Mandiner/Földházi Árpád)