Magyar Péter egy szimpla tűzeset mögött is kormányzati összeesküvést sejt, de gyorsan rárúgta az ajtót a valóság

2025. július 28. 17:34

Állítása szerint azért égett le egy gazda földje, mert ő egy nappal korábban ott járt. Szándékosság azonban még csak fel sem merült a tűzoltóság tájékoztatása szerint.

2025. július 28. 17:34
null

Megdöbbentő teóriával állt elő néhány napja Magyar Péter, aki újabban már tényleg minden sarkon kormányzati összeesküvéseket lát. A Tisza Párt elnöke ugyanis július 22-én járt Ibrányban, ahol a helyi gazdákkal beszélgetett, sőt utána az aratásba is beszállt, amit a Facebook-on és a YouTube-on is közvetített. 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kocsis Máté

Facebook

Idézőjel

Csak a saját táborukat próbálják tűzben tartani azzal, hogy szerintük ők vezetnek.

Két nappal később pedig már a Velencei-tó mellől jelentkezett be élőben, ahol arról beszélt, hogy július 23-án tűz ütött ki azon a mezőgazdasági területen, ahol Éles András gazdával közösen arattak a kamerák előtt. Mivel előtte hosszú percekig ecsetelte, hogy – állítása szerint – 

többen is hatósági, vagy állami vegzálás áldozataivá váltak azok, akikekkel találkozott, gyakorlatilag egyértelművé tette, hogy szerinte szándékos gyújtogatás történhetett Ibrányban is. 

A videóban Magyar furcsa kijelentéseket tesz, például 15 hektár leégéséről beszél és szalmát és búzát emleget, miközben ennél kevesebb terület volt érintett és a tarló, illetve száraz fű égett a helyi tűzoltóság beszámolója szerint. A lángokat gyorsan eloltották két gyorssugárral és kéziszerszámokkal, miután egy munkagép körbetárcsázta a területet.  

Ezt is ajánljuk a témában

Magyar ennek ellenére még tovább fokozta a hergelést, amikor arra tért rá, hogy a helyiek láttak egy quadot elszáguldani a tűz kitörése után, mégsem tettek feljelentést. Hogy miért nem, arra maga az érintett gazda, Éles András adta meg a választ közösségi oldalán, amikor azt írta, hogy 

a quados száguldozónak semmi köze nincs a tűz keletkezéséhez és ő ilyet nem is mondott Magyar Péternek. Mindössze véletlen egybeesés volt szerinte. 

Magyart természetesen ez a tény sem zavarta, tovább folytatta monológját és verzióját arról, hogy márpedig itt szándékos gyújtogatás történt, pont ő miatta. Érdekes viszont, hogy erre Magyar kijelentésén kívül semmilyen jel nem utal, sőt, információink szerint vizsgálat sem indult, mivel fel sem merült a szándékosság gyanúja.  

Az eset miatt megkerestük a katasztrófavédelmet is, akik arról tájékoztattak, hogy a július 23-i, ibrányi tűzesettel kapcsolatban nem indult tűzvizsgálat.

Amennyiben szándékos gyújtogatás gyanúja felmerül, akkor a katasztrófavédelem automatikusan tűzvizsgálati eljárást indít, amely a tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát tárja fel”

 – tudtuk meg.

Kérdésünkre hozzátették, több oka lehet egy ilyen tarlótűznek, de mivel vizsgálat nem indult, nem tudni, hogy mi okozhatta a konkrét esetet.

Nyitókép: képernyőfotó

 

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2025. július 28. 20:30
Ha azért égett le,mert előző nap ott járt, akkor nyilván eldobott valamit...
5m007h 0p3ra70r
2025. július 28. 20:27
Mondjuk amekkorákat ég ez a kretén simán elhiszem, hogy felgyullad tőle a tarló.
5m007h 0p3ra70r
2025. július 28. 20:26
Mifelénk a gyengébben fejlett táblák már aratás előtt égtek. Egy héten belül 4-5 is. Arra többet fizet a biztosító.
5m007h 0p3ra70r
2025. július 28. 20:23
»sőt utána az aratásba is beszállt« Ja. Mer’ olyan háta van, mint a kombájnon a vágóasztal. Nem olyan széles, hanem olyan retkes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!