A karmester és a lyukas rumbatök

2025. július 27. 20:29

Izgalmasan alakult a politika iránt fogékony polgárok élete tegnap: egy nap alatt két politikai beszédet is meghallgathattak, ráadásul a jövő évi választások két legnagyobb esélyesétől.

2025. július 27. 20:29
null
Szalai Zoltán
Index

„Ha már esélyek: a Tisza Párt elnöke meglepő mód egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy óhatatlanul összevetik majd a két beszédet. Még magához képest is kifejezetten gyenge szöveggel állt elő, régi szoci szólamokat pufogtatott, ígért fűt-fát, aktuálpolitikai szólamai is tele voltak hamis hangokkal, hol úgy tett, mintha neki kéne megvédenie a NATO-t Orbán Viktortól, hol pedig arról beszélt, hogy ő tulajdonképp ugyanazt képviseli, mint Orbán, de bezzeg majd hazahozza az uniós forrásokat. Legfőképp persze, mint amikor a gyerekek ütögetnek valamit, dobolást játszva a gyűlölet tamtamjával, próbálta híveit megszólítani, de már ez is olyan fakó, hogy nem sikerült átütőre.

Magyar Péter szó szerint berobbant az ellenzéki közéletbe annak idején, nagy sikerrel szívta fel az ellenzéki választók sokaságát a hiteltelenné vált régi pártoktól, ám mára látszik:

ő is csak egy politikai érdekember, érdemi gondolatok nélkül, tucatnyi efféle lobbant fel már a rendszerváltás óta a politika egén, majd hunyt ki nyomtalanul.

Ellenpontként volt értelmezhető a miniszterelnök beszéde, amely tényszerűsége, jövőorientált elemzése és az összefüggéseket mélységében kibontó tartalma miatt önmagában is érdekes volt. Annál inkább, mert számos stratégiai jelentőségű konkrétumot is hallhattunk tőle. Szemben azzal, amiről a baloldali sajtó delirál – tudniillik, hogy Orbán ijesztgetésből emelte volna be megszólalásába a világháború esélyeinek elemzését –, éppen hogy higgadt szavakkal szólt arról, hogy milyen esélyek és veszélyek leselkednek ránk. Analitikus módszertannal elemezte végig azt a világpolitikai erőteret, amely újszerűségében legalább annyi veszélyt, mint amennyi lehetőséget hordoz magában.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kocsis Máté

Facebook

Idézőjel

Almát hasonlítgatnak a körtéhez, még pontosabban: almát egy mérgező és fonnyadt gombához.

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luman021
2025. július 28. 15:39
Nem állíthatunk haladást, miközben kiszervezzük az igazságtalanságot. Az egyenlőségnek nem szabadna határokat ismernie. A jó hír az, hogy a kereskedés erőt adott nekem – köszönet Pro Sheltonnak (@SheltonSGNL a Telegramon), aki több mint 362 ezer dolláros bevételhez segített.
Válasz erre
0
0
alice
2025. július 28. 14:19
A tévedések elkerülése érdekében: "A szerző germanista, kultúrtörténész, a Mandiner főszerkesztője", mint az a teljes cikk alatt olvasható. Nem ártana, ha a kommentelőtársak elolvasnák az eredetí írást is, mielőtt bármiféle véleményüket idepöttyintenék. Gyöngébbek kedvéért: a Mandiner szemlézi, kivonatolja az általa kiválasztott írásokat, az autentikus véleményformáláshoz el kell olvasni a vonatkozó cikket, amihez segítség a írás alatt található narancssárga, csupa nagybetűs figyelemfelhívás.
Válasz erre
1
0
zsocc44
2025. július 28. 10:14
Rendben a jövő évi választások 2 esélyese, OV az egyik, de ki a másik? Mivel innen az Olympos Mons lankáiról MP sok mindennek látszik, de esélyesnek semmiképp…
Válasz erre
4
0
ördöngös pepecselés
2025. július 28. 07:04
antipoloska 2025. július 27. 22:10 és ezt a cikket egy indexes irta. aki még ránézésre se tünik jobboldalinak. azért ne hamarkodjunk az ítélettel. A Pöti rengeteg értelmes ellenzékiből fog Fideszest csinálni
Válasz erre
12
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!