Karácsony Gergely csupán postás az ügyben – kemény üzenet a Kollár Kinga ügyben

Amennyiben nem így tesz, jogszabálysértést követ el, bár már nem először – fogalmazott Sára Botond.

Továbbra sem indult el az összeférhetetlenségi eljárás Kollár Kinga, Magyar Péter képviselője ellen, noha a jogszabályi határidők szerint ezt a főpolgármesternek már meg kellett volna tennie.
Továbbra sem indult el az összeférhetetlenségi eljárás Kollár Kinga, Magyar Péter képviselője ellen, noha a jogszabályi határidők szerint ezt a főpolgármesternek már meg kellett volna tennie. Ugyanis az önkormányzati törvény előírja, hogy amint a főpolgármester kézhez kapja a beadványt, haladéktalanul értesítenie kell a bizottság elnökét, akinek szintén haladéktalanul össze kell hívnia az illetékes testületet – írta meg a Magyar Nemzet.
A dokumentumot szerdán reggel nyújtotta be Szentkirályi Alexandra frakcióvezető, amely azóta sem indított el hivatalos lépéseket. A Fővárosi Közgyűlés ülésén pedig jelen volt mind Karácsony Gergely főpolgármester, mind Baranyi Krisztina, a bizottság elnöke.
A Fővárosi Közgyűlés ülésén jelen volt Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is, így a főpolgármesternek már aznap át kellett volna adnia ezt az indítványt, Baranyi Krisztinának pedig a következő egy-két napban össze kellett volna hívnia a bizottságot”
– mondta a Magyar Nemzetnek Gulyás Gergely Kristóf kormánypárti képviselő.
A főváros szervezeti és működési szabályzata alapján az összeférhetetlenségi ügyek vizsgálata a Baranyi Krisztina vezette bizottság feladata. Ez a testület folytatja le a vizsgálatot, majd javaslatot tesz a közgyűlésnek, amely végül dönt az összeférhetetlenség fennállásáról – emlékeztetett a képviselő.
Gulyás emellett hangsúlyozta, hogy Kollár Kingának meg kell jelennie a bizottság ülésén, válaszolnia kell a kérdésekre, és „vállalnia kell a felelősséget a szavaiért”.
Szentkirályi Alexandra videóját itt tekintheti meg:
Nyitókép: MTI/Purger Tamás
***
Ezt is ajánljuk a témában
Amennyiben nem így tesz, jogszabálysértést követ el, bár már nem először – fogalmazott Sára Botond.