„Amikor húsvét alkalmából a bazilika előtt a »magyar feltámadásról« szónokolt, feltehetően arra számított, hogy a magyar polgárok nem emlékeznek, mi történt egy éve, amikor Putnokon járt, és ország-világ előtt bizonyította, miként viszonyul a miséről kijövő emberekhez. Magyar Péter akkor hangosan szidalmazta a hívőket, akik éppen arrafelé vonultak, ahol ő kampányolt.
A putnoki templom persze nem a bazilika, de az is Isten háza, amelynek közelében nagyon nem illik úgy viselkedni, ahogyan a Tisza Párt vezére tette. Akkor az előtte elhaladók között volt Putnok fideszes polgármestere is, aki felé Magyar többek között ezt a hangos kérdést intézte: »Hogy mer a templomba menni, polgármester úr?« És nem elégedett meg ennyivel. Szinte őrjöngve kiabálta a menet résztvevőinek: »Szégyelljék magukat mind, hogy ilyen embert követnek és templomba mennek!«
Nos, aki így kiabál a miséről jövő békés emberekkel, annak vajon mit jelent a vallásos hit, a krisztusi szeretet és az evangélikus püspök szava, aki pártállástól függetlenül arra kéri a politikusokat, hogy ne tegyék a Bibliát a politika eszközévé? Alighanem semmit. És mit jelent a tisztelet, amely hangsúlyosan szerepel a pártja nevében? Nemegyszer láthattuk, hogy a nagyra törő pártelnökből épp a mások iránt tanúsított őszinte szeretet és tisztelet hiányzik.”