Transzparenciát ígért a Tisza párt, csak éppenséggel nem tartja magát ehhez: csúszik az átláthatósági jelentésük, nem is kevéssel

2025. március 06. 10:04

Mindeközben Magyar Péter szerint Orbán azt a TISZA Pártot akarja tiltott pártfinanszírozással lejáratni.

2025. március 06. 10:04

Dörgedelmes poszttal indította a napot a Facebookon Magyar Péter, aki szerint hatósági eszközökkel próbálják ellehetetleníteni, hogy a Tisza pártot, állítása szerint a miniszterelnök utasította a NAV, az Állami Számvevőszék és a Rendőrség vezetőit, hogy minden eszközt vessenek be a TISZA kriminalizálásáért és a választásokon való indulásunk ellehetetlenítéséért. 

Orbán azt a TISZA Pártot akarja tiltott pártfinanszírozással lejáratni, amely párt soha egy fillér közpénzt vagy külföldi támogatást sem kapott”

– folytatta Magyar, majd közölte, hogy a Tisza egyedüli pártként minden bevételéről és kiadásáról transzparens módon beszámol. 

De minden forintról beszámol?

Bár politikai karrierje elején Magyar a transzparencia látszatát próbálta kelteni, ez mára megváltozott, hiszen a Tisza Párt honlapján lévő átláthatósági jelentések finoman szólva is hiányosak. Az utolsó jelentés tavaly szeptember 30-i dátumú, melyet december elején tett közzé a párt, miután az Index megírta, hogy több hónapos csúszásban vannak az átláthatóság bemutatásával. Mint ismert, Magyar Péter pártjának vezetése az átláthatóság érdekében korábban azt az ígéretet tette, hogy negyedévente közzéteszik majd pénzügyi beszámolóikat.

Ezt is ajánljuk a témában

A Tisza Pártnak március elején kellett volna közzétennie a következő átláthatósági jelentését, ez azonban még mindig nem történt meg. 

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kétes
2025. március 06. 12:47
Tiszasziget, bugylibicska! Magyar Peti csak egy csicska! Gyűlölet a bibliája, Bújjon Weber valagába!
llnnhegyi
2025. március 06. 11:51
A TISZA párt őrjöngő emberei élen járnak a csalásban. Magyar Rácuppanós Péter a családját is szétverte azért, hogy részese legyen a tolvajlasnak. A pártjukban sikkesnek tartják ezt!
Picnic Niki
2025. március 06. 11:12 Szerkesztve
Ezért kell a közpénz felhasználását kiperelni a kormánytól Fidesz 2010 programjából "Mivel szilárdan hisszük, hogy a legjobb kormányzás csakis a demokratikus kormányzás lehet, minden olyan kezdeményezést támogatni kell, amely erősíti az átláthatóságot, elősegíti a hatalom ellenőrizhetőségét, és példaként szolgálhat állampolgári kapcsolatainkban. ... A Fidesz a rendszerváltástól azt várta, hogy a közéletben alapkövetelménnyé váljon a felelősség, a hitelesség és az elszámoltathatóság. Azonban csalódnunk kellett, mert azt tapasztalhattuk, hogy az elmúlt években egyre távolabb kerültünk eredeti célkitűzéseinktől. Kiderült, hogy éveken át becsapták, meglopták Magyarországot és az itt élőket, ez azonban nem bizonytalanít el minket: meggyőződésünk, hogy a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és a tekintélyt az államnak." Ebből semmi sem valósult meg.
totumfaktum-2
2025. március 06. 11:05
Na és honnan volt pénze a felfuttatására a médiában, kommentfalakon, közösségi oldalakon? Egy szép reggel úgy ébredt Skywalker és ki tudja hány és hány társa, hogy naponta idehánynak 150 rajongó kommentet egy vadidegenről? Honnan a pénz az országos haknisorozatra? honnan a buszozhatott plebis hozzá? Honnan az ehhez szükséges média- fotós és marketingtámogatás? A torzított fényképek, photoshopolt "tömeg"? Honnan a pénz a nagyrendezvényekre? Honnan a pénz a technikára? Óriáskivetítőkre, erősítőkre, technikai személyzetre? Honnan a pénz a területbiztosításra? Honnan a pénz a szervezésre? Honnan lett hirtelen pénz mindezekre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!