Orbán Viktor a Kossuth rádióban bejelentette: ez vár a kereskedőkre, ha más termékeken akarnak hasznot húzni (VIDEÓ)

2025. március 14. 07:28

A miniszterelnök beszélt az élelmiszer-inflációról, az szja-kedvezményről, 2025-ről, illetve arról, hogy Brüsszel már 2030 előtt felvenné Ukrajnát az EU-ba. Összefoglalónk!

2025. március 14. 07:28
ORBÁN Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! – című műsorának nyilatkozott péntek reggel. Az inflációs beavatkozás kapcsán Orbán Viktor kezdésként elmondta, hogy az élelmiszerek árának több okból is kellett volna csökkennie, hiszen csökkent a benzinár, illetve a forint is javult az euró ellenében. Mindez nem jelent meg az élelmiszerárakban.

„A kereskedők tettek javaslatot az árcsökkentésre, de az olyan minimális volt, ami messze elmaradt a kormány elvárásaitól, így nem maradt más választás, közbe kellett lépni” – tette hozzá. 

Elmondta a kormányfő, hogy Európában négy másik ország is bevezette az árrésstop intézményét. A kormányfő közölte a boltban látható termék mögött három szereplő áll: termelő, feldolgozó, kereskedő. Az árrésszabályozás lényege, hogy a kereskedő a beszerzési árra csak 10 százalékot tehet rá, és így nem lehet visszanyomni a termelőkre ennek a hatását – mondta. Ha hatósági árat vezetnének be, akkor azt vissza lehetne terhelni a termelőkre – tette hozzá. A 30 alapvető élelmiszert sorolták be ebbe a körbe.

Már most látszik a hatása ennek, de hétfőtől beáll a 10 százalékos profitmaximum, és akkortól megjelenik a jelentős árcsökkentés. 

Annak kapcsán, hogy mi lesz akkor, ha más termékek árán emelnek a kerekedők, Orbán Viktor belengette, hogy akkor kiterjesztik az árrésstopot az összes élelmiszerre.

Az édesanyákról

Orbán Viktor elmondta, hogy miért döntöttek a 30 év alatti egyedülálló édesanyák szja-mentessége mellett: mert ezek az anyák nincsenek könnyű helyzetben. Azon dolgozik a kormány, hogy hogyan tudnak segítséget nyújtani az édesanyáknak a gyermeknevelésben: ez egy „családi életpálya modell”, mert egy 18 éven felüli fiatal 25 éves koráig nem fizet szja-t, s közben a két- és háromgyermekes édesanyáknak nem kell szja-t fizetni életük végéig. 

Mindennél többet nehéz tenni a családok érdekében – jegyezte meg Orbán Viktor.

Óvatos vagyok a várható hatásokkal kapcsolatban – tette hozzá. Ha valaki vállal gyermeket, akkor az a nemzet szempontjából is kulcskérdés. Aki ilyet vállal, az ne kerüljön rosszabb anyagi helyzetbe, mint aki nem vállal gyermeket – mondta Orbán Viktor. Kell még néhány év, és akkor azt mondhatjuk majd, hogy nem járnak rosszabbul a gyermeket vállalók, mint akik nem – tette hozzá. 

2025-ről

Orbán Viktor leszögezte, mi a békére vettünk fel lapot, az áttörés évének tekinti a kormány az ideit. Most a béke felé mozdul el a világ – mondta Orbán Viktor. Amikor egy ilyen áttörésben vagyunk, akkor természetesen vannak még kedvezőtlen adatok is, de egyre több a jó hír. Az arány fokozatosan, mindennap változik – tette hozzá.

Brüsszel már 2030 előtt felvenné Ukrajnát az EU-ba

Orbán Viktor közölte, hogy Ursula von der Leyen az EP-ben azt mondta, hogy 2030-ig meg kell történnie az ukrán csatlakozásnak. Ezzel párhuzamosan 26 uniós ország Ukrajna további támogatása mellett döntött, viszont Brüsszel messze van Ukrajnától, de a mi esetünkben a következmények lényegesen súlyosabbak. Nem szabad, hogy Brüsszelben döntsenek az ukrán uniós tagságról – tette hozzá. 

Ukrajna uniós tagsága romba döntené a magyar gazdaságot! – szögezte le a miniszterelnök.

„Szerbiát, Montenegrót és Észak-Macedóniát akár holnap fel lehetne venni, és ezzel Magyarország gazdasági lehetőségei jelentősen megnőnének, de ezeket az országokat egyelőre nem akarják beengedni az unióba. Ukrajnát nem is lehet összehasonlítani az előbb említett államokkal.”

A háborúpárti politikusokról

Leszögezte Orbán Viktor, hogy vannak békepárti és háborúpárti pártok Magyarországon, a Tisza és a DK például teljes mértékben támogatja a háborút, a Fidesz meg a béke pártján áll.

A közelgő uniós csúcsról azt mondta, hogy továbbra sem lehet tudni, hogyan finanszírozzuk a védelmi fejlesztéseket. A kormányfő szerint ebben az ügyben két tábor van: a hitelfelvevők csoportja és a saját forrásból finanszírozók.

Magyarország esetében az alaptörvény nem támogatja a közös hitelfelvételt, de erről az Országgyűlésnek csütörtökig mondania kell valamit.

Magam részéről nem támogatom a közös hitelfelvételt – zárta Orbán Viktor. 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Összesen 492 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ma is bukik a Zorbán...
2025. március 14. 20:29 Szerkesztve
Amúgy én nem támogatnám ezt az intézkedést alapból. De az élelmiszer az speciális kérdés. Itt is az van, hogy érteni, tudni kell a kereskedelem működését. Nem létezik pl. olyan, hogy tisztességes, vagy tisztességtelen árrés. A kereskedő alapból nem azt nézi, hogy mennyi az árrés. Azt nézi, mennyiért adja egy másik kereskedő az adott terméket. Ha a konkurense növeli az árat, akkor ő is növelni fogja. Ebben a helyzetben elegendő egyetlen olyan szemét cég, mint a Spar. A Spar szinte mindenben a legsilányabb, legundorítóbb terméket adja (a húsospultnál olyan bűz van, hogy a légy röptében leesik). De a Spar árai a silány minőség ellenére mégis messze a legmagasabbak. Pl. a tej 710Ft volt, ami másutt 540. A többi cég látta, hogy a Spar állandóan emelte az árakat, így azt mondták, miért adnák ők olcsóbban... Szerintem a Spar szinte biztosan a fő oka a jelenlegi árhelyzetnek. Hogy ez egy szándékos árfelhajtó merénylet volt -e hazánk ellen, azt nem tudom. De nem igazán lennék meglepődve...
Lakat1983
2025. március 14. 20:11
Csak a komcsi (bocsi...khm...tiszavirág) nyígást-nyavajgást jöttem olvasni. Nem kellett csalódnom. A faszkalapok szerint az anyák adómentessége is ROSSZ. Rossz ezeknek minden.
Ma is bukik a Zorbán...
2025. március 14. 20:10
Ért valaki a kormánykörökben a kereskedelemhez? A kereskedők és beszállítók részben ki tudják kerülni az árrésstopot pl. bónuszok, marketingtámogatások, polcpénz, hűtési díj, stb... alkalmazásával. Pl. 100Ft egy termék termelői/nagykereskedelmi ára a mai napon. A beszállító és a kereskedő megállapodik abban, hogy a gyártó ezt ezentúl 110Ft-ért számlázza, tehát ez lesz a hipermarket beszerzési ára. Ugye, erre jön rá a 10% maximalizált árrés, tehát 121Ft lesz a termék ára fogyasztók számára. A háttérben a gyártó és a kereskedő köt egy 5% marketingtámogatásról és egy 5% bónuszról szóló megállapodást, ahol a gyártó/importőr ezeket az összegeket (külön számlában) majd visszatéríti a hiperláncnak 5,50Ft marketingtámogatást és 5,50Ft bónuszt. A százalékok változhatnak, de a modell működőképes és életszerű. Így a termék, ami a rendelkezés szerint 110Ft-ba kerülne, a boltokban 121Ft-ba fog kerülni... És nem kerül semmibe a beszállítónak és hipernek sem. Csak a vevő fizet +10%-ot.
Ma is bukik a Zorbán...
2025. március 14. 19:41
Megint valami jó dolog történik. Mert egy rakás agybeteg bolsevista suttyó nyíg itt nekünk. Kivezényelt a Kicsi meg a Gyurcsány az összes büdösszájú agymosottat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!