Magyar Péter ideges, mert nem ő tematizál, még abba az ATV-be is berohant, ahonnan nemrég még kiszaladt

2025. március 17. 22:27

Ezek nem Magyar Péter hetei, sőt, lassan hónapjai. Öt pontban a lényeg.

2025. március 17. 22:27

„1. Az informátorom szerint Magyar Pétert nagyon zavarja, hogy nem az ő gyenge március 15-i beszédéről, hanem Orbán Viktoréról van szó, ami még baloldali elemzők szerint is erősebb volt. Ennek látványos jele, hogy kétségbeesetten berohant abba az ATV-be hétfő este, ahonnan nemrég még kiszaladt és azt állította, soha többet nem megy oda vissza. Az interjú során is terelt, nem adott világos válaszokat, illetve a már jól ismert állításait ismételgette idegesesen hadarva. Egy konkrétumot mondott csupán: ő engedélyezné a Pride felvonulást.

2. Láthatóan a kudarcos Partizán-interjú óta lendületet vesztett Magyar Péter, még az ellenzéket hagyományosan felülmérő baloldali közvélemény-kutatók méréseiben is csökkent a támogatottsága. Ez március 15-én is látszódott: a Kossuth tér vagy a Hősök tere helyett a szűk Andrássy útra szervezte a tüntetését, nem mert kockáztatni egy nagyobb befogadóképességű helyszínnel.

3. Eközben a Fidesz láthatóan lendületet vett: szinte minden társadalmi csoportot érintő pozitív gazdasági bejelentések történtek (édesanyák adómentessége, Áfa-visszatérítés stb.), emellett olyan témákat emelt a kormány a politikai napirendre, amelyekben a társadalmi többség mögötte áll és amelyekben Magyar Péter politikai okokból nem tud megnyilvánulni vagy kisebbségi álláspontot képvisel. Ilyen egyebek mellett a Pride betiltásának kérdése vagy Ukrajna EU-tagsága.

4. Magyar Péter most azzal próbálkozik felhívni magára a figyelmet, hogy lemásolja a nemzeti konzultációt. Korábban próbálkozott már hasonlóval, azonban az is teljesen kudarcos lett, mind a mai napig nem tudjuk a végeredményét.

5. Emellett a pártépítése sem halad túl jól: még szilveszterkor előrehozott választást követelt, amit áprilisban szeretett volna megrendezni, ugyanakkor nem talált jelölteket, így a március 15-i beszédében már meg sem említette ezt a követelését. Tudja nagyon jól, ha most lenne egy előrehozott választás, azon is a Fidesz tarolna.”

 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mediaworks/Markovics Gábor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
google-2
2025. március 18. 20:23
Egyszer csak rájön, hogy ő nem politikus, csak egy Orbánt megirigylő, másoló utánozó majom. Lehet, hogy egyszer belőle is ember lesz?
Válasz erre
1
0
llnnhegyi
2025. március 18. 08:13
Minden MP írás hasznos. Csak tovább ezerrel! A NER hasít továbbra is!
Válasz erre
8
0
llnnhegyi
2025. március 18. 08:11
Magyar Rácuppanós Péter és munkatársai büdös poloskasok. Most náluk van egy csomó poloska. Keresik kiken rejtsék el. Mocskos aljas sunyi banda! Vége van kicsi!
Válasz erre
6
0
llnnhegyi
2025. március 18. 06:52 Szerkesztve
Az ATV- be sok mindenki rohangál! Tegnap este Rónai Egon tövig becsokolt MP-nek. Ma reggel a HVG újságírója rohant be / Gyüreki Mercedes/. Krúg Emília éppen a legfőbb okos, gazdasági ügyekben. Ez a két nő, eljárná a hét fátyol táncot, meztelenül,ha MP is ott lenne! Mindent megjósolnak! Már évvége felé tartanak! Mindenszar, mondják! Petschnig Mária Zita kutyafasza ezekhez képest!! ATV, HVG brutális TISZA párti média lettek! Emília vigyorog, mint birsalma a biliben!
Válasz erre
15
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!