Péterfalvi Attila: Hamisított esetlap jelent meg a sajtóban Magyar Péterről

2025. február 03. 22:46

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke kiemelte, hogy a mentőszolgálat rendszerében valaki nyom nélkül betekinthetett az esetlapokba, majd letölthette azokat.

2025. február 03. 22:46
null

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az RTL Híradónak adott interjújában kifejtette, hogy „ami a sajtóban megjelent, az egyfajta hamisítvány”, illetve egy olyan szerkesztés eredménye, amely az olvasókban azt a benyomást keltheti, hogy a dokumentumban Magyar Péter neve és életkora szerepel. Az elnök hangsúlyozta, hogy ez nem felel meg a valóságnak – olvasható a Telexen

Péterfalvi nyilatkozata azután hangzott el, hogy lezárult a NAIH vizsgálata a Bors által 2024 tavaszán nyilvánosságra hozott esetlappal kapcsolatban. A lap két olyan dokumentumot közölt, amelyek alapján tavaly mentőt hívhattak Magyar Péterhez egy feltételezett mérgezés miatt, azonban az ellátásra nem került sor, mivel a helyszínt elhagyta.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter a Frizbi című műsorban megerősítette, hogy korábban mentőt hívtak Magyarhoz, de állítása szerint volt férje arra kérte, mondja le a segélykérést. A Bors közétett dokumentumai közül az egyik jegyzőkönyv formában is fennmaradt, amelyen a bejelentő neve kitakarásra került, de a lakcím megegyezett Magyaréval. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a dokumentumok kiszivárgása után belső vizsgálatot indított, de nem tudta megállapítani, ki lehetett a felelős. Péterfalvi Attila szerint annyi bizonyos, hogy a Bors által közzétett dokumentum kapcsolatban állhatott egy eredeti esetlappal. 

A vizsgálat során az is kiderült, hogy papíralapú dokumentum nem készült az esetről, és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) sem szerepel ilyen adat. Ennek fényében az RTL szerint „a nyilvánosságra hozott személyes adatok egyedül az OMSZ rendszeréből kerülhettek ki.” Péterfalvi kiemelte, hogy a legnagyobb problémát az jelenti, 

hogy a mentőszolgálat rendszerében valaki nyom nélkül betekinthetett az esetlapokba, majd letölthette azokat.

Ennek következtében a Bors által publikált dokumentumon szereplő mentődolgozók személyes adatai is kiszivárogtak, ami egyértelmű adatvédelmi incidensnek minősül. Az elnök szerint ugyanakkor ennek nem Magyar Péter a károsultja. A NAIH vizsgálata arra is rámutatott, hogy az OMSZ adatbiztonsági rendszere nem felel meg az uniós előírásoknak, azonban a hiányosságok kiküszöbölése folyamatban van. Az RTL információi szerint Magyar Péter az ügyben korábban feljelentést tett, azonban az általa elmondottak szerint még nem hallgatták ki. Az esetet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája vizsgálja, de a nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem osztottak meg.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Menczer Tamás

Facebook

Idézőjel

Előbb kioktatta Kubatov Gábort, aztán meg az aktuális »megbuktatom a kormányt« posztjába beágyazott egy borotvahirdetést.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2025. február 04. 20:38
MIÉRT A MAGYAR EMBEREKNEK A LEGROSSZABBAK AZ ESÉLYEIK A RÁKKAL SZEMBEN? - Magyarországon a daganatos halálozás 32%-kal haladta meg az uniós átlagot. - Folyamatosan csökken a szervezett szűrőprogramokban való részvétel aránya. - Miközben sok alkoholt iszunk, nagy arányban vannak a dohányosok és elhízottak, különösen a fiatalok között. - Tartósan kevés az orvos és az ápoló.. - Magyarországon 1 millió lakosra csak 11 CT, 6 MRI és 1 PET készülék jut, miközben az EU átlag 26, 18 és 2. A magyarok egészsége többet érdemel!..
Bendzsó Boy
2025. február 04. 19:11
A poloska embereinek nagy része felháborodott, hogy a Mini Dubaj házszámai arabszámok lesznek! Ennyit az értelmiszintjükről!
egonsamu-2
2025. február 04. 15:28
Szüzanyám! Ez a faszi úgy néz ki mint egy buzi teknösbéka...... Muszáj az olvasókat ilyen képekkel sokkolni kedves mandi?
2025. február 04. 12:18 Szerkesztve
Ok. Akkor egy azonos korú, lakóhelyű, azonos történéseket tartalmazó esetlap volt "valakiről"... Varga Judit meg pont ráhibázott a valakire, akivel épp az történt, amit mondott.. :)) Kac-kac....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!