Gyurcsány kiszállt – megmenekül a DK, vagy széthullik teljesen? (VIDEÓ)

Gyurcsány Ferenc lemondása talán nem végleges – stratégiai visszavonulás is lehet, amely újraszervezheti a baloldalt, de nem biztos, hogy Magyar Péter nélkül.

Nagy Attila Tibor politikai elemző volt a Mandiner műsorának vendége.
Hétfőn a YouTube-on nézhették élőben a Mandiner műsorát, amelyben szó esett Gyurcsány Ferencről, Magyar Péterről és a Trump-hatásról is.
A vendégek Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, illetve Nagy Attila Tibor politikai elemző voltak. A beszélgetést Kacsoh Dániel munkatársunk, a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese moderálta.
A műsorban Nagy Attila Tibor baloldai elemző elmondta, ha a parlamenti matematika majd úgy kívánja, akkor Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc között valóban létrejöhet a koalíció.
„Meggyőződésem, ha a parlamenti matematika úgy fogja kívánni, hogy a Tisza Pártnak a DK nélkül nem lesz többsége, én majdnem biztos vagyok benne, hogy lesz koalíció Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter között” – mondta Nagy Attila Tibor.
Legalább is koalíciós tárgyalásunkra biztosan készülnünk kell”
– tette hozzá az elemző, amelyet a 13. percnél hallhatnak:
Nyitókép: saját montázs / Földházi Árpád és Mátrai Dávid, Mandiner