A Magyar Nemzet arra is emlékeztet, hogy Dobrev Klára 2019-ben azt mondta: „a bevándorlás egy zseniális kommunikációs trükk, de Orbán Viktor az ufók ellen is lázíthatna, annyira átmosták már a magyarok agyát”.
Később a baloldali képviselők pedig az Európai Parlamentben támogatták a migránskvótát. S közben Rónai Sándor, a DK akkori EP-képviselője arról próbálta győzködni az embereket, hogy kötelező betelepítési kvóta nincs és nem is lesz, hiába riogat ezzel a Fidesz.
A régi baloldalhoz hasonlóan Magyar Péter és a Tisza Párt is többször hitet tett a migráció mellett.
Pósfai Gábor, a párt új operatív igazgatója, a Decathlon sportáruház osztrák egységének vezetője például már évekkel ezelőtt is a migráció hatásait dicsőítette. „Bécset sokszor választották meg a világ legélhetőbb városának, szuper hely, valóban nemzetiségek szempontjából sokszínűbb, mint Budapest, de messze nem arról van szó, hogy rettegni kellene” – fogalmazott Pósfai egy 2018-as interjúban.
A Magyar Nemzet hangsúlyozza: