A nap során már reggel kilenctől betekinthetnek a látogatók a „Télűzők” busócsoport farsangi készülődésébe a Vörösmarty utcában, míg a Duna túlpartján a Dunai Átkelés és a Nagy Durranás busócsoportokkal ismerkedhetnek meg. A nap során Mohácson látvány-maszkfaragással, tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok bemutatóival, ételkóstolókkal, késő délutántól pedig szabad farsangolással, koncertekkel szórakoztatják az embereket.
A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban.
Húshagyókedden a hagyományos „farsangtemetés” előtt busós kézműves játszóhá nyílik a Busóudvarban, délután pedig indul a busók felvonulása a Kóló tértől a Széchényi térig, ahol indul a szabad farsangolás, meggyújtják az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.
A szervezők az esemény hat napjára mintegy 100 ezer látogatót várnak, ezen belül szombaton és vasárnap 40 ezer érdeklődő fogadására, de még kedden is nagy tömegre készülnek a Duna-parti városban.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a városban jelenleg zajló nagy volumenű építkezések, beruházások miatt az eddigi években megszokott parkolási lehetőségek korlátozottan elérhetők, ezért javasolják a látogatóknak, hogy előre tervezzék meg az utazásukat, illetve lehetőség szerint válasszák a tömegközlekedés adta lehetőségeket.