Ördögi szövetséget kötött Magyar Péter és Donald Tusk: íme, mi történhet Magyarországon a 2026-os választás után

2025. január 31. 19:15

Kiterítette a lapjait a liberális politikus – mutatott rá a Faktum tényellenőrző portál elemzése.

2025. január 31. 19:15
Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője több alkalommal utalt arra, hogy kormányra kerülése esetén hasonlóan kíván eljárni, mint Donald Tusk Lengyelországban. Az, hogy Magyar Péter a lengyel miniszterelnököt emlegeti példaként, azért is pikáns, mert vannak olyan vélekedések, melyek szerint Tuskék egy Magyarországra bekészített forgatókönyvet valósítanak meg Lengyelországban. A Faktum tényellenőrző portál elemzésében azt vizsgálta meg, hogy milyen jogállamisági problémákkal, politikai csatákkal terhes az az út, amelyre az ellenzék vezetője terelné az országot.

A Faktum bemutatta azt, hogy a lengyel modell lényegét számos példa alapján meg lehet közelíteni.

Jellemzője például a keresztényellenesség, amelynek gyakorlati szintjén Michał Olszewski atya rabosítását láthatjuk,

szimbolikus szinten pedig például azt, 2024 májusában a hivatalhoz tartozó épületekben, a vallási jelképek, így a kereszt használatát is betiltotta a varsói főpolgármesteri hivatal.

A PiS képviselője hiába hívta fel a figyelmet, hogy Varsó főpolgármestere ezzel a vallásszabadságról szóló alkotmányos előírásokat sérti. Ez a gyakorlaton mit sem változtatott.

Egy másik út

A Faktum elemzése szerint meg lehetne közelíteni a modell lényegét a mentelmi jog semmibevétele vagy a közszolgálati média erőszakos megszállása oldaláról is,

ezek mégsem adnak átfogó olvasatot a modell valódi lényegiségét illetően.

Az úgynevezett lengyel modell lényege az a sajátos értelmezés, amely szerint egy politikai kurzus illegitimnek tartott szabályait illegitim módon megváltoztatni paradox módon mégis legitim lépésnek tekinthető, mivel az eredeti szabályokat magukat is illegitimnek tartják. Ez a gondolkodásmód sokféleképpen értelmezhető és bírálható, de annyi bizonyos, hogy

ez a megközelítés alapvetően szembemegy a demokrácia egyik legfontosabb alapelvével,

amely szerint tiszteletben kell tartanunk a politikai ellenfeleink által hozott szabályokat, még akkor is, ha nem értünk egyet velük.

Donald Tusk és kormánya egyértelműen átlépte ezt a vörös vonalat, amikor a mentelmi jog figyelmen kívül hagyásával bebörtönözte politikai ellenfeleit.

Magyarország esete

A Faktum arra is kitért elemzésében, hogy bár Magyarországon ilyen események egyelőre csak elméleti feltevésként merülnek fel, az biztos, hogy az ellenzéket támogató értelmiségi körök egy része nyitottságot mutat hasonló lépésekre. Emellett az is valószínűsíthető, hogy Brüsszel, a lengyel példát figyelembe véve, nem tanúsítana jelentős ellenállást egy ilyen forgatókönyvvel szemben.

A legfontosabb és legkritikusabb kérdés az, hogy hogyan reagálna a magyar társadalom az alkotmányos rend felbomlására és az ezzel járó káoszra.

Bármennyire is elképzelhetetlennek is tűnik az ilyen vagy ehhez hasonló „alkotmányos puccs” magyarországi megvalósulása, érdemes lehet rá felkészülni és minél több biztosítékot és garanciát eszközölni az alkotmányos rend védelme érdekében.

Ezt is ajánljuk a témában

A Faktum teljes elemzését ide kattintva olvashatja el.

Nyitókép: Mediaworks/Markovics Gábor

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mankel
2025. január 31. 22:00
Azért ugye nem a Deutsch Tomi fordította angolból az "ördögi tervet"?
pumuklik
2025. január 31. 21:26
Senkinek nem tűnik fel, hogy egy rogáni schowműsor része ez a magyar.?
Ízisz
2025. január 31. 21:21
Z. "A bíróság jogerősen kimondta, hogy a Magyar Péter által Kubatov Gáborról elmondottak nem minősülnek sem rágalmazásnak, sem becsületsértésnek, ezért megszüntette az eljárást” – jelentette be a Tisza Párt elnöke pénteken közösségi oldalán. Magyar Péter szerint ezzel „Kubatov Gábor ismét csúnyán lyukra futott”. Azonban nem kellett sok idő, hogy kiderüljön: nem futott lyukra, sőt. Kubatov Gábor közösségi oldalára felöltötte a bírósági meghagyást, amelyből kiderült: Magyar Péter ismét hazudott. A bíróság végül arra kötelezi Magyar Pétert, hogy hat hírportálon, saját költségén beismerő, bocsánatkérő közleményt kell megjelentetnie. Arra is kötelezik Magyar Pétert, hogy 15 napon belül fizessen meg Kubatov Gábornak egymillió forintot, valamint négyszázezer forint plusz áfa perköltséget." Ennel mocskosabb férget nem látott a világ!!! Fel nem foghatom, hogyan tudott ezzel a szarral együtt élni Judit??? Kíváncsi vagyok, hogy fog-e bocsánatot kérni... Fog-e fizetni??? Szerintem nem 💯❗
Ízisz
2025. január 31. 21:12
Z. "Kubatov Gábor ott rúgott bele Poloskába ahol a legjobban fáj neki. Fél hónapon belül pedig úgy fog fizetni a Tisza Párt elnöke, mint a katonatiszt. 2025.01.31. A Fővárosi Törvényszék határozatát mutatta be Facebook-oldalán Kubatov G. A bírósági meghagyásban az szerepel, hogy Magyar P. megsértette Kubatov G. jó hírnevét azzal, hogy az M1 09. 26-ai adásában valótlanul azt állította, hogy Vogel Evelin felvette a kapcsolatot Kubatov G.-al és havi 5 m. Ft-os és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen 09. 25-én megjelent interjú adását. A bíróság ezért arra kötelezi Magyar P-t, hogy több weboldalon, így például a HVG-n, a 444-en, vagy az Indexen a saját költségén tegyen közzé egy olyan közleményt, amelyben elismeri, hogy valótlanok a fenti kijelentései, kérjen bocsánatot Kubatovtól. „Kubatov Gábor Úrtól szíves elnézését kérem” – ezzel kell befejeznie M. P. gondolatait. Köteles megfizetni 15 napon belül 1 m. Ft-ot és 400 ezer Ft perköltséget Kubatov G. számára" 💯😆😝👏
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!