Kövér László: Az új Károlyi Mihály feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak színrelépéshez

2025. január 08. 22:30

Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.

2025. január 08. 22:30
null

Wass Albert életművét 1990-ig szigorúan elzárták a nyilvánosság elől, majd azóta napjainkig rágalmakkal illetik, tehetségét becsmérlik, és fintorogva megtagadják tőle az irodalmi kanonizációt – mondta az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon, Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából az MTI beszámolója szerint.

Kövér László szerint a magyarság szereti, míg a magyarság ellenségei és árulói gyűlölik az írót. Ez az úgynevezett megosztás, amely által Wass Albert nemcsak a kortársait segítette a tisztánlátásban, hanem halála után az utókort is segíti. 

Ezt is ajánljuk a témában

Mint mondta, Wass Albert megélhette, hogy 1990-ben Magyarország békésen és demokratikusan lezárta a kommunizmus időszakát, de azt már nem, amikor 2010-ben a magyar választópolgárok elsöprő többsége a posztkommunizmust is lezárta, és a történelem szemétdombjára hajította a diktatúra örökségét. Ám figyelmeztetett, hogy a hazugság és gyűlölet hirdetői ma is itt vannak közöttünk. 

A bukott posztkommunisták helyébe – idegen megbízói utasítás szerint –

egy harsány hazudozó, a régihez hasonlóan tehetségtelen, de személyes ambícióit kordában tartani nem tudó új Károlyi Mihály lépett,

akinek mindössze annyi a feladata, hogy miután elárulta korábbi politikai közösségét, csapja be a teljes magyar nemzetet is, annak érdekében, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak a színrelépéséhez” – fogalmazott Kövér László, nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalva. 

(MTI) 

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner.hu 

 

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ekeke1
2025. január 09. 12:19
bokréta1 "Azért lehet, hogy Kövér László helyében, lelkes MSZMP tagként, A kevesebb, néha több." Görény "úr"! Igaza van( na tessék). A kevesebb több. Akárhányszor is tetszik ugyanis ezt a hazugságot, akárhány nicken behányni, attól ugyanaz a hazugság marad. Muhaha
HZ72
2025. január 09. 12:12
poloskapetiegyundorítószardarabésezzelmegsértemaszart 🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕🖕
bokréta1
2025. január 09. 12:09
"Azért lehet, hogy Kövér László helyében, lelkes MSZMP tagként, KISZ vezetőként és hithű kommunista család sarjaként, óvatosabban kun béláznék és károlyi mihályoznék. Házelnök úr, Csak a pontosság kedvéért, az én felmenőim sváb földművelők, református lelkészek, tanítók, Mádl Ferencek és Erőss Pálok, hazafiak voltak. És nem árulók. Ha jól emlékszem, az ön családjában találhatóak Kun Bélához, Rákosihoz és Kádárhoz köthető személyek. Ha jól tudom 1985-ben még ön építette Gyurcsány Ferenccel közösen a “szocialista jövőt”. Ön élt Soros-ösztöndíjból, nem én. Önök vonultak ki az Országgyűlés üléséről a trianoni megemlékezésen, nem én. Önök kiabálták a Parlamentben, hogy térdre, imára csuhások, nem én. Kövér elvtárs! A kevesebb, néha több."
ekeke1
2025. január 09. 11:56
Na de viszont az említett 30 év múlva ki és hogyan fog emlékezni a görényről? Már aki,.. Azok is úgy hogy emlékeztek még arra az elmebetegre aki lehallgatta és feljelentette a saját feleségét? Majd utána még a nőjét is? Nem jobb... Muhaha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!